A VI. Boglart fesztivál idén is a Balaton partjára, a Babel Campbe várja a nép- és világzene kedvelőit. A Boglart különlegessége, hogy egyszerre világzenei fesztivál, népzenei kurzus és zeneipari fórum. A fesztivál idén több külföldi előadóval készül, így táncra perdülhetünk a horvát Veja, az észt-belga-dán Alterne, a német Akleja és a szenegáli Afrikora dallamaira, de természetesen a házigazda Góbé és Pásztorhóra is színpadra áll majd augusztus 27. és 30. között Balatonbogláron. Emellett a szervezők idén először külön showcase programmal is készülnek.

Kiemelt ajánlat
Kiemelt ajánlat
Kiemelt ajánlat
Éld át a sörfőzés élményét testközelből! Megismernéd, hogyan készülnek a legizgalmasabb söreink? Szeretnéd látni, hogyan néz ki a kisüzemi sörfőzés belülről? Várunk főzdetúránkra, ahol megmutatjuk, hogyan készülnek sörkülönlegességeink a kezdetektől egészen a korsóig! Utána meg is kóstolnád, mert miért ne? Gyere el a FIRST sörfőzdébe és ismerd meg, hogyan készülnek a sörkülönlegességeink! A FIRST-nél beleshetsz a sörfőzőink mindennapjaiba. Az egy órás idegenvezetés mellett érdekességeket is megtudhatsz a sörökről, a túra után pedig vendégünk vagy 4x2 dl sörkóstolóra! Vásárolj főzdetúrajegyet és utána foglalj egy számodra megfelelő időpontot! Szeretettel várunk!

Nagy Budapesti Kultúrzsibi 2025. Gozsdu Weekend Market - Kézműves, design, art, vintage, ékszer- és dísztárgyvásár a Gozsdu Udvarban! A Gozsdu Weekend Market egy streetmarket (utcai vásár) amely fergeteges piaci hangulattal, változatos portékákkal,antik és retro ajándéktárgyakkal várja az év minden hétvégéjén, a belvárosi „bulinegyed” egyik legnépszerűbb és legkülönlegesebb helyszínén, a Gozsdu Udvarban az érdeklődőket. A Gozsdu Weekend Market 2025. január-februárban minden péntek-szombat-vasárnap 10-től 17 óráig, 2025. március 1-től, minden péntek-szombat-vasárnap-hétfő, 10-től 17 óráig látogatható.

Barangoljunk együtt Magyarországon! Legyen utazó társam Ön is egynapos kirándulásainkon. Válogasson kedvére saját szervezésű kirándulásaink közül és gazdagodjon élményekkel, mindezt megfizethető áron egész évben. Utazásainkat kis létszámú, kényelmes, 26 személyes légkondicionálóval, állófűtéssel, ingyenes internet hozzáféréssel, mikrofonnal és audio rendszerrel rendelkező minibusszal bonyolítjuk. Egynapos kirándulások, utazási ajánlatok belföldön ellátás nélkül, várjuk a TravelBus útjain!

Görbe tü(ó)kör – Farkasgyepű-Németbánya

2025. augusztus 30-án az AFE Apci Faluszépítő Egyesület és az Apci Községi Önkormányzat közös szervezésében megrendezésre kerül a II. Apci Középkori Forgatag. A programok között szerepel lovagi torna, apród tábor, korhű játékok és jelmezek, jósda, kisállat simogató, boszorkánypavilon, kovácsműhely, kézművesek utcája, Historikus zenekar, íjászati bemutató. Mindenkit szeretettel várunk 11-19 óra között, az apci lőtéren.

Soproni programajánló érdekes és értékes programokkal. Színes a kulturális programkínálat egész évben. Kiállítások, koncertek, színházi előadások,fesztiválok, gasztronómiai rendezvények, múzeumi foglalkozások, a vár, a fürdő, a kilátó, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja az érdeklődő közönséget. Sopron és környéke, a Fertő-tó, a fertődi Esterházy-kastély, a helyi borászatok egész évben fogadják a látogatókat. Sopron számos állandó fesztiválnak ad otthont,a SopronFest, a Soproni Borünnep, a Fúvószenekari Találkozó, a Tündérfesztivál, a Páneurópai a Soproni Szüret és a Soproni Advent minden évben várja a látogatókat.

Soproni programajánló. Színes kulturális és gasztronómiai programkínálat, fesztiválok, koncertek, színház, gyermek előadások egész évben. A programok között olyan fesztiválok és szabadtéri rendezvények várják az érdeklődőket, turistákat, mint a SopronFest, a Soproni Borünnep, a Fúvószenekari Találkozó, a Tündérfesztivál, a Páneurópai a Soproni Szüret és a Soproni Advent. Sopron történelmi és kulturális örökségei, színvonalas rendezvényei, gasztronómiája, valamint a Fertő-táj egyedülálló értékei minden évben számos hazai és külföldi látogatót vonzanak.

Sopron a király(i) város - ingyenes séta