Turizmus Program

Bor és Kenyér Ünnep

Tisza-tavi Fesztivál

Mézesvölgyi nyár

Csillagösvény Élménypark

Hajókirándulások

TOP 100 úticél

Eseménynaptár - 2025. szeptember 27. (szombat)

Népszerűség

Wolfgang Amadeus Mozart osztrák klasszicista zeneszerző, zongorista, karnagy és zenepedagógus. Zenei tehetsége korán megmutatkozott, első zeneműveit hat évesen improvizálta, édesapja, Leopold Mozart pedig lejegyezte azokat. Leopold Mozart a salzburgi érseki udvar muzsikusa volt, mindent megtett annak érdekében, hogy fia minél alaposabb zenei képzésben részesüljön. Amint nyilvánvaló lett számára Wolfgang rendkívüli tehetsége, úgy érezte, hogy kötelessége azt megmutatni az embereknek. Ennek érdekében hosszú koncertkörutak egész sorát szervezte meg gyermekei számára, amelyek során a csodagyerekek szinte a korabeli Európa valamennyi jelentős zenei és uralkodói központjába eljutottak. A fiatal Mozartnak így lehetősége nyílt megismernie a korabeli Itália, Párizs, London, Bécs zenei világát. Tizenegy évesen már egész estét betöltő vígoperát komponált, tizennégy évesen pedig megírta első opera seriáját.

Ár:

500 Ft-tól

29800 Ft-ig

Jegyvásárlás

MÜPA családi programok 2025. Online jegyvásárlás. A Művészetek Palotájában a gyermekek életkora alapján könnyen ki lehet választani a programokat. A szülők gyermekeikkel együtt szerezhetnek élményeket a zene világában. A kicsik fejlődéséhez nagyban hozzájárulnak a tematikus koncertek, foglalkozások.

Ár:

1500 Ft-tól

8400 Ft-ig

Nyergesújfalui programajánló. Fesztiválok, koncertek, előadások, rendezvények egész évben. Nyergesújfalu város Komárom-Esztergom vármegyében, a Duna jobbján, az Esztergomi járásban számos kirándulási lehetőséggel, látnivalóval várja az érdeklődőket. A Sánc-hegy egy mélyedésében még ma is látható a vár alagútjának kezdő szakasza, és sarkain az ék alakú sáncmű, ahová szintén érdemes ellátogatni.

2025.09.27. (szombat)

Kepes András előadások 2025. Író és egyetemi tanár, regényeket, irodalmi esszéket ír, előadásai ezekhez kapcsolódnak. Munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el.

Ár:

6290 Ft-tól

9590 Ft-ig

Újpesti színházi előadások az Újpest Rendezvénytér színháztermében online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. A kerület meghatározó kulturális színhelyeként évente több színházi programnak is helyt ad az intézmény. A Pintér Béla és Társulata állandó helyszíne. A Dumaszínház tagjai is többször visszatérnek új műsoraikkal.

Ár:

4000 Ft-tól

9500 Ft-ig

B32 Galéria és Kultúrtér, kulturális-közösségi pont programok Budapesten, a Bartók Béla úton 2025-ben. Újbuda kulturális életének középpontjában, a pezsgő Bartók Béla úton a B32 Galéria és Kultúrtér gondosan válogatott, folyamatosan bővülő színházi repertoárral, koncertekkel és zenei különlegességekkel, havonta változó képző- és iparművészeti kiállításokkal, minőségi programjaival igazodási pontot jelent a kortárs művészeti életben.

Ár:

3500 Ft-tól

5390 Ft-ig

A Modern Art Orchestra koncertek 2025-ben online jegyvásárlási lehetőséggel.

5400 Ft

Jegyvásárlás

Találkozzunk 2025-ben is! 2025. szeptember 27-én szombaton érkezik a XI. Zúzós Zúzapörkölt és Zúza Étel Fesztivál & Őszi Vásár! A fesztivál egyik kiemelt programja a főzőverseny, ahol a résztvevők különféle zúzából készült ételekkel versenyeznek. A legjobbakat díjazzák, és a látogatók megkóstolhatják a finomságokat. A Zúzós Zúzapörkölt és Zúza Étel Fesztivál kiváló lehetőség a hagyományos magyar ételek és a jó hangulat kedvelőinek egyaránt.

Művészeti filmvetítések a Várkert Bazárban 2025-ben. Online jegyvásárlás. Nézze meg a Művészet Templomai ismeretterjesztő filmsorozat klasszikusait. Utazzon velünk a reneszánsz Itáliába és ismerje meg a kor legnagyobb művészeinek életét és munkásságát!

2800 Ft

Jegyvásárlás

Anna szellemes, csodálatos fiatal nő, aki a moszkvai szalonok szokásai szerint idősebb férfi feleségeként él. Szenvedélyes szerelemre lobban egy daliás lovassági tiszt iránt. Anna Karenina balett, tánc és színházi előadások országszerte, jegyvásárlási lehetőséggel.

Ár:

6800 Ft-tól

12000 Ft-ig

1...303132...57

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Legjobb élmények