A Monarchia korabeli katonaéletről állandó kiállítás keretében ismerkedhetünk meg a komáromi Monostori Erődben. A Legénységi szálló mindegyik szobájában 20-30 katonát lehetett elszállásolni, az ágyak párosával álltak egymás mellet. A szobákat vaskályhákkal fűtötték. Minden második körlethez egy kis fogda tartozik. Ezekben a szűk cellákban szinte lehetetlen volt elfeküdni, a bűnösnek tehát hosszú órákat kellett egy helyben állva eltöltenie.
Kiemelt ajánlat

Haditechnikai park látogatás Komáromban. A Monostori Erőd udvarán szabadtéri haditechnikai park várja az érdeklődőket. A lokátoros kocsik, tarackok és légvédelmi ágyúk a hidegháború fegyverkezéséből adnak ízelítőt. A hidegháborús fegyverek és járművek sorából kilóg a Kenyérmúzeum bejáratánál elhelyezett M.1901 típusú, Manfred Weiss művekben gyártott hordozható tábori kemence, amely szintén érdekes látnivaló a haditechnika szerelmeseinek, Komáromban.

Adventi gyertyagyújtások az ünnepi vasárnapokon Zánkán. 2025. december 1-24. között ismét kinyílnak az Adventi ablakok, estéről estére újabb és újabb fények gyúlnak a falu utcáin. November 20-ig várják családok, baráti társaságok, intézmények jelentkezését, akik szívesen részt vennének a kezdeményezésben és vállalják, hogy elkészítik saját adventi ablakukat. Tegyük együtt fénylővé és meghitté az idei adventet is!

Zánka programajánló.Változatos programok a Balaton északi partján, a Káli-medence és a Nivegy-völgy kapujában. Színes a kulturális és gasztronómiai programkínálat egész évben. Koncertek, színházi előadások, rendezvények, fesztiválok, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja a helyi lakosokat, nyaralókat a Balaton-parton. Zánkát és környékét is érdemes felfedezni, számos kirándulási- és túralehetőség van a település határain belül és kívül.

Programok, színházi előadások Kápolnásnyéken 2025-ben. A Velencei-tó északkeleti szomszédságában fekvő település Idén is változatos programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket. Kápolnásnyék környékén számos kirándulási és túrázási lehetőség közül is válogathatnak az ide érkező vendégek, turisták, kirándulók.

II. Advent a Nyéki Kincsek Piacán
Programok, színházi előadások Kápolnásnyéken 2025-ben. A Velencei-tó északkeleti szomszédságában fekvő település Idén is változatos programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket. Kápolnásnyék környékén számos kirándulási és túrázási lehetőség közül is válogathatnak az ide érkező vendégek, turisták, kirándulók.
Kiemelt ajánlat

Zeneakadémia programajánló, online jegyvásárlási lehetőség 2025 / 2026-ban. Neves fellépők, színvonalas zenei programok várják az érdeklődőket egész évben. A világ 50 legjobb előadóművészeti egyeteme között van, Nagyterme legendás hangversenyhelyszín. Egyedülálló szecessziós épülete csak fokozza az itt megtapasztalható élményeket.

Harkányban az év folyamán a vendégeknek és a helyi lakosoknak fesztiválokat, kiállításokat, hangversenyeket szerveznek, a kisebbeket gyerekműsorok várják. Harkányban a kultúra és a sport ápolása mélyen gyökerezik, a helyiek által alkotott közösségek produkciói mind szélesebb körben válnak ismertté a fürdővárosba látogatóknak köszönhetően. Harkány kulturális és sportéletét a Kiss József Könyvtár, Művelődési ház és Sportcsarnok fogja össze, a vidéki élet tradicionális rendezvényeit pedig a már több mint száz éves Terehegyi Faluházban tartják. A Harkányi Fürdőfesztivál több mint huszonöt esztendeje sokakat vonz a városba. A nyári estéket szabadtéri mozik és a Hangfürdők teszik színesebbé.

Böbék Bernadett: Örökbekapott boldogság - könyvbemutató