Ostoros programajánló. A község bővelkedik nevezetességekben, melyek egész évben megtekinthetőek úgy, mint a római katolikus templom, a „Csúnyamunka”, amely a török időkből származó darázskő építmény, a Trianoni emlékmű vagy a Kegyeleti Park a Szent István szoborral, valamint az ostorosi Tájpince. Egész évben gazdag rendezvény és program kínálattal várjuk az idelátogató vendégeket. Így kerülnek megrendezésre az állami és nemzeti ünnepeink, intézményeink és a civil szervezetek által szervezett rendezvények. Így az Egészségnap, szüreti felvonulás, adventi és karácsonyi műsorok, stb. A nyár állandó programja az augusztusi falunap, mely évek óta sikeresen kerül megrendezésre, ide vonzva a szomszéd települések lakóit is. Borvidék lévén egy új kezdeményezésként kerül megrendezésre az Ostorosi Rozé Fesztivál, melyen a főszereplő borok mellett kiváló ételek, fellépők és programok is helyet kapnak.

Szászbereki programajánló. A Jászság szívében fekvő település gazdag kulturális örökséggel, hagyományőrző rendezvényekkel és barátságos közösségi programokkal várja látogatóit. A Kohner-kúria, a helyi templom és a környék természeti értékei mellett a piac, a falunapok és a kulturális események nyújtanak igazi élményt mindazoknak, akik autentikus vidéki hangulatot keresnek.

Halász Judit koncertjei az adventi időszakban 2025-ben. Online jegyvásárlás! A művésznő gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló koncertjeiről adventkor sem kell lemondani. A kedves dalok segítenek megpihenni egy kicsit nagy karácsony előtti rohanásban. Kicsik és nagyok egyformán jól szórakozhatnak a koncerteken.

Balatonszabadi programajánló. A szőlőtermesztés ma is jelentős tevékenység a balatoni falu életében. A Külső-hegyen, az Öreg-hegyen, a Józan-hegyen és Pusztatorony területén máig jelentős bortermelés folyik. A helyi művelődési élet aktív szereplői a művészeti csoportok, színjátszók, népdalkör és a civil szervezetek, melyek különböző rendezvényekkel színesítik a község életét, művészeti szemlék, Szent György napi főzőverseny és számos ünnepi esemény is látogatható itt. Aki a Balaton-parti túlzsúfoltságból csendre, békére, kellemes kikapcsolódásra vágyik, annak Balatonszabadiban a helye!