Ágói Öregház Jászágó
5124 Jászágó, Rákóczi 3. sz.

Az Ágóiak Baráti Egyesülete 2005-ben vásárolta meg és újította fel a Rákóczi 3. sz. alatt található három sejtes lakóházat, ahol az egykoron mezőgazdaságból élő család tanyai életkörülményeit kívánta bemutatni. Az épület az Ágói Öregház nevet kapta és mindezidáig kedvelt látványossága és büszkesége volt Jászágó településénekk. Sajnos a nádtető az időjárás viszontagságai és természetes öregedése miatt tönkrement, felújításra szorul, szükséges a vakolat korrekciója is. A javítási feladatok elvégzése nem csak esztétikai okok miatt, hanem az épület állagmegóvása miatt is sürgős feladatává vált az egyesületnek.
A 3 sejtes lakóház az „Ágói Öregház” 2007. augusztusa óta látogatható. A parasztház mellett egy erősen megviselt állagú kis melléképület állt, amit tagi és lakossági segítséggel megújítottunk és benne a parasztember munkaeszközeit mutatjuk be. Az udvarban helyet kaptak az állattartásra alkalmas ólak, kukoricatároló, amik egykoron fontos szerepet töltött be a paraszt emberek mindennapjaiban és egy újonnan épített kemence is. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy egy-egy rendezvény kapcsán tájjellegű ételekkel kínálhassuk vendégeinket. Gyűjteményeink népszerűsége egyre nő, így ezek esztétikájának fenntartására a vendégek fogadására a továbbiakban is nagy gondot kívánunk fordítani.
Célunk tehát a vidéki örökség megőrzése, a helyi identitás erősítése, értékeink bemutatása.
2026.01.01 - 2026.12.31
Találatok száma: 3

Ha szeretnél elszakadni a nagyváros zajától, kellemes élményekre vágysz, szereted a természetet, akkor fedezd fel ezt a zavartalanul csendes, nyugalmat árasztó és békés helyet. A Fácános Tanyaház egy a Falusi Turizmus Országos Szövetsége által 3 napraforgósra minősített falusi vendéglátóhely, mely csendes, a külvilágtól elzárt kis völgyben fekszik.

A Kata Vendégszállás Jászberényben a Katona út 10. szám alatt található. 5 szobába 15+ 1-pótágy vagyis 16 főt tudok elhelyezni -3 ágyas kényelmes szobákba. Apartmanomba, panziómba olcsó kulturált szállás található Jászberénybe. Minden szobához főzési lehetőség. Külön fürdőszobák. Kérésre klímás, franciaágyas szobákat tudok biztosítani. WIFI ingyenes, kamerával megfigyelt parkoló.

Találatok száma: 7

Jászberény belvárosának zajától távol, a csendes, nyugodt környezetben található Aranysas Étterembe invitáljuk régi és leendő vendégeinket. Klimatizált, 140 fő befogadóképességű, kétszintes éttermünk kedvelt helye a magyaros ételek szerelmeseinek, kitűnő helyszín családi, baráti, vállalati rendezvények színvonalas lebonyolításához. Éttermünk emeleti részén 100 főt tudunk egyszerre vendégül látni, míg a földszinti rész 40 férőhelyes. A napsütést és a finom ételeket a 30 fős teraszunkon élvezhetik.

Jászberény belvárosának szívében található a 40 fő befogadóképességű Arizona Steak House. Egyedi atmoszférájú éttermünk és szezonálisan működő 100 fős teraszunk steakek bőséges kínálata mellett változatos étlappal, 18 féle whiskyvel, széles koktélválasztékkal, kávékülönlegességekkel, valamint Zwack Izabella nevével fémjelzett borkollekcióval várja a hozzánk betérőket. Éttermünkben vendégeink díjmentesen, használhatják vezeték nélküli Internetes hálózatunkat.

Távol a város zajától, de nem a világtól. A Lehel Gyöngye Hotelhez a 31-es főúton a 72-es km táblánál szállodajelző tábla mutatja az utat. Vállalja rendezvények lebonyolítását a hotelben és a hotelen kívül zárt, illetve kerti parti helyszíneken is. Helyi specialitások elkészítését, hagyományos jászsági ételek, a nemzetközi konyha ételeinek készítését, továbbá hidegtálak elkészítését, házhoz szállítását.

Találatok száma: 2

A gyűjtemény születése 1962-re tehető, amikor Jászágó bekapcsolódott az országos elektromos hálózatba. Az esemény tiszteletére rendezett nagyszabású ünnepség kísérője volt az első helytörténeti kiállítás. Ez két helyiséget töltött be, és csekély régészeti anyagot, néprajzi tárgyat, népéleti fotót tartalmazott. A sikeres kezdet után 1963-ban alakult meg a felnőtt helytörténeti szakkör, melynek célja a település múltjának kutatása, emlékeinek megőrzése volt. A határon tett kirándulások és földmunkák eredményeképpen számos lelettel gazdagodott a kiállítás.

Elérhetőségek, linkek
Telefonszám
E-mail cím
Közösségi oldalak
Facebook oldal
Ennél az alap megjelenésnél az elérhetőségek, linkek nem aktívak.
Információt az alábbi gombbal kérhet:
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló partnerek böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése: