ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Balatonlellei Vitorláskikötő

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

Családok számára kedvelt kikötői célpont, hiszen a településen található a Balaton legnagyobb homokos strandja és számos gyerekprogram várja az idelátogatókat. Kedvelt túrakikötő, ezért javasoljuk az előzetes tájékozódást a szabad helyekről. A kikötő területén étterem és szálláslehetőség is található. A Balatoni Hajózási Zrt. kikötőhely bérlőjeként a Balaton körüli 10 vitorláskikötőnk egyikében bérelhet helyet vitorlásának, túrázása alkalmával pedig díjmentesen veheti igénybe valamennyi kikötőnket. A teljes Balatont lefedő vitorláskikötő láncunk lehetővé teszi, hogy elérje a legtöbb programot kínáló Balaton parti településeket, látnivalókat, éttermeket és más élményt nyújtó szolgáltatókat.

SZOLGÁLTATÁSOK

  • ÚSZÓPONTON
  • ÁRAMVÉTELEZÉS
  • IVÓVÍZ
  • WC
  • ZUHANYZÓ
  • ELSŐSEGÉLY
  • PARKOLÓ
  • WIFI
  • FARCÖLÖP
  • CHEM WC
  • FIX DARU
  • ÉTTEREM
  • SZÁLLÁS

A Balaton legnagyobb vitorláskikötő-lánca!

Legyen Ön is tagja a vitorlázók azon körének, akik a Balatonon egyedülálló kikötői szolgáltatásokat vehetnek igénybe!

Miért érdemes a BAHART-nál kikötnie?

Kikötőinkben szakképzett és ügyfélbarát kikötőmesteri szolgálattal, páratlan természeti környezetben minőségi szolgáltatásokkal várjuk a vitorlázókat, a teljes kikötői üzemelési időszakban április 1-től november 30-ig.

Túrázzon nálunk akkor is, ha hajójának nem a BAHART kikötőjében bérel helyet!

Amennyiben Ön nem a BAHART vitorláskikötők kikötőhelybérlője, úgy Önnek ajánljuk 30, 15 és 10 alkalmas túrabérletünk megvásárlását. A kedvezményes bérlet megvásárlásával Ön is részese lehet a kikötőink nyújtotta szolgáltatásoknak.

A bérletek megvásárolhatók a kikötői ágazat siófoki irodájában, valamint a vitorláskikötőinkben.

A vitorlázás több mint egy sport!

2024.04.01 - 2024.11.30

Találatok száma: 4
Balatonlellei hajózás 2024. Sétahajó és menetrendi járatok

Balatonlellei hajózás 2024. Sétahajó és menetrendi járatok 2024. június 1. (szombat) - 2024. június 2. (vasárnap)

Menetrendi hajók és Sétahajók

Kapcsolódjon ki sétahajóink fedélzetén, kiránduljon menetrendi járatainkkal Balatonlellén! Programok az egész családnak a Balaton közepén! A Balatoni Hajózási Zrt. sétahajókat, menetrendi járatokat és programhajókat indít a balatonlellei hajókikötőből. A Balatoni Hajózási Zrt. a menetrendi hajózás révén ...

Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
Sétahajózás Balatonlelléről 2024. Panoráma járatok indulnak a kikötőből

Sétahajózás Balatonlelléről 2024. Panoráma járatok indulnak a kikötőből 2024. június 1. (szombat) - 2024. június 2. (vasárnap)

A sétahajózás keretében hajóink szinte valamennyi kikötőből indulnak, és páratlan élményt nyújtó hajózást követően térnek vissza a kiinduló hajóállomásra. A sétahajózás során utasaink megcsodálhatják a Balatont és a part menti látnivalókat egyaránt. A nap kora esti szakaszában, a tavon hajózva ...

Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
Balatonlellei hajókirándulás és sétahajózás Tihanyba menetrendi hajójárattal 2024

Balatonlellei hajókirándulás és sétahajózás Tihanyba menetrendi hajójárattal 2024 2024. június 1. (szombat) - 2024. június 2. (vasárnap)

Fedezze fel a Tihanyi-félszigetet és a finom borokat Balatonlelléről Tihanyra közlekedő menetrendi járatainkkal, akár oda-visszaúttal. A menetrend szerint közlekedő hajóink igénybevételével nem csupán egy kellemes utazáson vehet részt, hanem egyúttal eljuthat a legtöbb élményt nyújtó Balaton parti ...

Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
Hajókirándulás Balatonlelle és Badacsony között menetrend szerinti járattal 2024

Hajókirándulás Balatonlelle és Badacsony között menetrend szerinti járattal 2024 2024. június 1. (szombat) - 2024. június 2. (vasárnap)

Fedezze fel Badacsonyt és a finom borokat Balatonlelléről Badacsonyba közlekedő menetrendi járatainkkal, akár oda-visszaúttal! Menetrend szerint közlekedő hajóink igénybevételével nem csupán egy kellemes utazáson vehet részt, hanem egyúttal eljuthat a legtöbb élményt nyújtó Balaton parti települések döntő ...

Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 1
Hajóbérlés Balatonlelle 2024

Hajóbérlés Balatonlelle 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A hajók csak a hajózási idény alatt bérelhetők.

Szakmai rendezvények, kiállítások, termékbemutatók, üzleti tárgyalások, sajtótájékoztatók, állófogadások megrendezése. Hajóparkunk összetétele lehetővé teszi 40 főtől akár több száz fős rendezvények lebonyolítását a Balatonon egyedülálló lehetőségek között.

Ajánlatkérés
Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 18
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

H55 Balatonlelle

H55 Balatonlelle

A H55 apartmanok kitűnő elhelyezkedéssel Balatonlellén, a Balaton parttól csupán egy karnyújtásnyira találhatók. A luxus, a modernitás és a maximális komfort ötvözetében, az év bármely szakaszában négy különféle szobatípus áll a vendégek rendelkezésére.

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt partner
Anna Vendégház Balatonlelle

Anna Vendégház Balatonlelle

Vendégházunkban 2 külön bejáratú apartman van. Az apartmanok együtt és külön is bérelhetők. Ideális családoknak, baráti köröknek, nagyobb társaságoknak.

Apartman Meiszter Balatonlelle

Apartman Meiszter Balatonlelle

A Meiszter Apartman a Balaton déli partján, Balatonlellén, közvetlen vízparti utcában található. Lelle ingyenes szabad strandjára saját lejárattal rendelkezik, távolsága a Balatontól kb. 80 m.

Apartman Éva Balatonlelle

Apartman Éva Balatonlelle

Az Apartman Éva Balatonlellén, a Balaton déli partjának egyik legszebb és legkeresettebb üdülővárosában található. Az apartman nyugodt környezete ideális a pihenni vágyók számára.

Botos Villa Balatonlelle

Botos Villa Balatonlelle

Botos Villa Balatonlelle a város központjában, csendes kis utcában található, nagyon közel a szabad strandhoz, a kikötőhöz, az élményfürdőhöz és a sétáló utcához.

Erzsébet Apartman Balatonlelle

Erzsébet Apartman Balatonlelle

Erzsébet Apartman Balatonlelle. Balatonlellén a központtól 1 km-re csendes utcában található.

Gasztro Élménybirtok Rádpuszta

Gasztro Élménybirtok Rádpuszta

Tradicionális csárda, magyar borok, lenyűgöző rendezvényház és egyedülálló lovas programok a Balaton közelében – hogy élmény legyen a kikapcsolódás. Rádpuszta egy olyan hely, ahol Rád vár minden élményekkel teli kikapcsolódás. A Balatonlelle-Rádpuszta Gasztro Élménybirtok egy egyedülálló területi és környezeti ...

Hada Apartman Balatonlelle

Hada Apartman Balatonlelle

Balatonlelle központjában elhelyezkedő apartmanok, igényesen berendezett szobákkal és plusz felszerelésekkel biztosítják a nyaralni vágyók kellemes időtöltését!

Keresztes Apartmanház Balatonlelle

Keresztes Apartmanház Balatonlelle

A Keresztes Apartmanház Balatonlelle szívében, egy kis utcában helyezkedik el, Balatonlelle viszonylatában talán a legideálisabb helyen! Visszajáró vendégeink zömmel 1, illetve több gyermekes fiatal családok, nem véletlenül, számukra ez az üdülőhely tökéletes választás 7-10 napos nyaralás ...

Lelle Park Apartmanház Balatonlelle

Lelle Park Apartmanház Balatonlelle

A Lelle Park Apartmanház komplexum Balatonlelle legalkalmasabb területe családi nyaralásra, ahol nem csak a felnőttek, de a gyerekek is megtalálják a pihenés és szórakozás lehetőségeit. Saját fövenyes strandunk van, de mellettünk az élményfürdő homokos strandja, csúszdái, medencéi is kellemes ...

1 2   
Találatok száma: 16
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Becsali Csárda

Becsali Csárda

Több év után ismét megnyitja kapuit a Becsali Csárda! Tradicionális magyar ételek széles választékával és italkínálattal várunk minden erre járót egész évben!

Buzássy Pincészet Balatonlelle

Buzássy Pincészet Balatonlelle

A Buzássy család szőlőtermesztése és borászkodása sok évtizedes hagyományra tekint vissza. A pincészet az egykori római hadiút melletti lankákon művelt szőlőültetvényeik a tájra jellemző és kiváló minőségű szőlőket adnak, melyek feldolgozása során a hagyományos - és a modern szőlőművelési és ...

Csilli Choco Bons Csokiműhely Balatonlelle

Csilli Choco Bons Csokiműhely Balatonlelle

A CsilliChocoBons kézműves bonbon és táblás csokoládé kurzusain bárki elsajátíthatja a bonbonkészítést és táblás csokoládé készítést. Gyerekfoglalkozáson bonbon, tábláscsokoládé vagy nyalóka, felnőttfoglalkozáson kézműves töltött bonbon vagy tábláscsokoládé készíthető.

Don Benito Pizzéria és Étterem Balatonlelle

Don Benito Pizzéria és Étterem Balatonlelle

Az étterem egész évben várja kedves vendégeit, illetve futáraik készséggel szállítják házhoz rendelésüket. A hagyományos magyar ételek mellett, 30 féle pizzából és a nemzetközi konyha ételkülönlegességeiből választhatnak a kedves vendégek.

Garamvári Szőlőbirtok

Garamvári Szőlőbirtok

A Garamvári Szőlőbirtok családi vállalkozás, amely a családfő Garamvári Vencel borászmérnöki képzettségén és több évtizedes borászati tapasztalatain nyugszik. A szőlőbirtok a Balaton déli partján a borvidék legjobb dűlőiben található. A cég szőlőültetvénnyel és egy kastélyszerű borászati üzemmel ...

Gasztro Élménybirtok Rádpuszta

Gasztro Élménybirtok Rádpuszta

Tradicionális csárda, magyar borok, lenyűgöző rendezvényház és egyedülálló lovas programok a Balaton közelében – hogy élmény legyen a kikapcsolódás. Rádpuszta egy olyan hely, ahol Rád vár minden élményekkel teli kikapcsolódás. A Balatonlelle-Rádpuszta Gasztro Élménybirtok egy egyedülálló területi és környezeti ...

Geleta Cukrászda Balatonlelle

Geleta Cukrászda Balatonlelle

A központtól nem messze található ez a kívül belül igényes kialakítású cukrászda. Minden házilag készül, a hagyományos és aktuális trendek termékei mellett , házi készítésű csokoládé és lekvárok is készülnek.

Hegyi Borterasz Balatonlelle

Hegyi Borterasz Balatonlelle

Gyönyörű mediterrán környezetben várjuk vendégeinket a Balaton déli partján, Balatonlellétől 4 km-re található Kishegyen. Egy hely ahol egy kicsit visszarepülhetnek az időben, ahol megpihenhetnek és ahol régi idők kemencés fogásait változatos ételekkel kiegészítve kóstolhatják, balatoni borok és pálinkák ...

Konyári Pincészet

Konyári Pincészet

A Konyári Pincészet a Dél-Balaton talán egyik legismertebb és legelismertebb borászata.

Késa Birtok

Késa Birtok

Családi birtokunkon 4 ha-on gazdálkodunk. Főbb fajtáink: olaszrizling, rajnai rizling, furmint, cabernet sauvignon, cabernet franc, syrah, petit verdot. A három szintes, régi magtárból kialakított vendégházunkban szállást biztosítunk maximum 9 főig. A Kishegyi úton található Mimi éttermünkben helyi ...

1 2   
Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Tihanyrév hajókirándulás 2024. Menetrendi járatok Tihanyrév hajókirándulás 2024. Menetrendi járatok
  • Tihany
2024. május 18. (szombat) - 2024. május 19. (vasárnap)
Menetrend szerinti hajójáratok a Balatonon 2024 Menetrend szerinti hajójáratok a Balatonon 2024
2024.03.29. (péntek) - 2024.10.15. (kedd)

Figyelmébe ajánljuk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig