Fertőszéplaki Tájházak
9436 Fertőszéplak, Nagy Lajos utca 33-37.
Az öt házból az egyik gondnoki lakásként szolgál, a másik négyben pedig érdekes látnivalók várják a múzeumlátogatókat.
A 37. sz. ház belsejét kiállítótérré alakítottuk, hogy bemutathassuk a környék uradalmainak, községeinek, lakóinak életére vonatkozó írott dokumentumokat és tárgyakat a XV. századtól napjainkig.
A 35. sz. házat (1869) eredeti alakjában építettük újjá, és két lakást alakítottunk ki benne, melyeket gyűjteményünk legrégibb darabjaival rendeztük be. Láthatnak szabadkéményes konyhát, mennyezetes ágyat, szemes kályhát, stb.
A 33. sz. lakóházban szintén két lakás található. Az elsőben az átlagnál jobb módú parasztcsalád berendezési tárgyait mutatjuk be, a hátsóban pedig az 1930-as években szerény körülmények között élő család lakása látható.
Végül a 31. sz. házban az 1950-es évek állapotát elevenítettük föl. A házak mögötti telkeken számos gazdasági épület, pajta, istálló áll.
Január 1 - április 30-ig között előzetes bejelentkezés alapján.
2026.01.01 - 2026.12.31
Találatok száma: 2

Éttermünk 1986-ban nyitott, mely azóta rangos gasztronómiai elismertséget vívott ki magának. Panziónkban 15 fő részére részére tudunk csendes, nyugodt környezetben szállást biztosítani. A Fertő táj és Sopron környékének minden figyelemreméltó turisztikai látványossága innen egy karnyújtásnyira található.

Találatok száma: 1

Találatok száma: 3
A Fertő-vidéki, legendásan szép, egységes, fűrészfogas beépítésű széplaki utcasor az 1930-as évektől minden jelentősebb népi építészetet tárgyaló műben szerepel. Szerencsénkre ebből az utcasorból öt egymás mellett álló ház megmaradt, így lehetőség nyílt arra, hogy a hagyományos háztípus bemutatásán túl a valamikori utcakép hangulatát is felidézzük.

Haragovics József vasúti lámpákból álló magán gyűjteményét tekinthetik meg a látogatók Fertőszéplakon, a múlt század elején épült tornácos parasztházban. Ilyen, vagy ehhez hasonló gyűjtemény nincs Közép-Európában. A kiállított tárgyak megtekintése során megismerkedhet a látogató azzal a hatalmas változással, amely a vasúti közlekedés hőskorától napjainkig végbement, és láthatja a világító eszközök fejlődését.

Fertőszéplaki programajánló 2026. Fertőszéplak ideális úti cél azoknak, akik a természet, a kultúra és a nyugodt vidéki hangulat kombinációját keresik. A település a Fertő-táj közvetlen közelében kínál kellemes kirándulási lehetőségeket, hagyományőrző látnivalókat és családbarát programokat. Tökéletes választás egy tartalmas hétvégi kikapcsolódáshoz vagy egy nyugodt egynapos kiránduláshoz.

Elérhetőségek, linkek
Telefonszám
E-mail cím
Weboldal
Közösségi oldalak
Ennél az alap megjelenésnél az elérhetőségek, linkek nem aktívak.
Információt az alábbi gombbal kérhet:
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló partnerek böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése:
Országos eseménynaptár