ÚJ PROGRAM HIRDETÉS
Pünkösdi wellness hétvége a Bonvitalban - Sztárvendég: Gájer Bálint
Pünkösdi wellness hétvége a Bonvitalban - Sztárvendég: Gájer Bálint
Gyulai tavaszi wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Gyulai tavaszi wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Tavaszi programajánló online jegyvásárlási lehetőséggel
Tavaszi programajánló online jegyvásárlási lehetőséggel

Láng Pincészet

Alapelvünknek tekintjük, hogy minőségi bort csak minőségi, egészséges szőlőből lehet készíteni, így a borkészítés már a szőlő termesztése során elkezdődik. Szőlőművelésünk során a minőség mellett nagy hangsúlyt fektetünk a környezet- és természet-védelemre; a humán- egészségügyi, valamint az ökológiai szempontok teljesülésére. Gazdaságunk 2004 óta tagja az Agrár-környezetgazdákodás Integrált Ültetvény célprogramjának, mely a környezettudatos gazdálkodásunkat jelképezi.

A gazdaság a Soproni borvidékre jellemző tradicionális, főleg kékszőlő fajtákat termeszti, legnagyobb mennyiségben Kékfrankost, Zweigeltet és Blauburgert. Választékbővítés céljából termesztünk világfajtákat is, ám a szívünk a tájjellegű, hagyományos, főleg hungarikum szőlőfajtákhoz húz.

Borkóstoló

Borkóstolásra több lehetséges helyszínt ajánlunk Önöknek (előzetes bejelentkezés alapján):

  • A termelői borkimérésünk melletti pincében, ahol 25-30 főt tudunk fogadni
  • A Kőszegi Borok Házában a belvárosban, ahol a nagyobb létszámú csoportokat látjuk vendégül

Egy klasszikus borkóstoló során a vendégek a régi kapáskocsmák (heurigerek) hangulatát idéző kulturált környezetben ízlelhetik meg Kőszeg jellegzetes borait borkorcsolyával és igény szerint Kőszeg ételspecialitásait. A borkóstoló közben az idelátogatók tájékoztatást kapnak Kőszeg városának bor-kultúrtörténeti sajátosságairól, mintegy virtuális sétát téve a kőszegi borok világában. Összesen 9 fajtánkat tudunk bemutatni Önöknek.

Akik az játékosabb borkóstolást kedvelik, azok figyelmébe ajánljuk a borok és ízek összekóstolását, mely során ki-ki a saját ízlése szerint válogathatja össze az adott bor karakterének legmegfelelőbb étket. Meglepő párosítások szoktak születni!

Egyre népszerűbb ajánlatunk a borkóstolás borbírálóként, amikor is a vendégeink szakértő borbírának érezhetik magukat. Bevezetjük Önöket a hivatalos borbírálás szabályaiba, megtapasztalhatják, hogy is működik egy borverseny. A részvevők 20 pontos bírálati lapon értékelik és elemzik borainkat. Ebből mi is sokat szoktunk tanulni!

Mindezeken kívül szezonális jelleggel nyitunk az agroturizmus felé, azaz szüreti időszakban szívesen látunk olyan vendégeket, akik meg szeretnének ismerkedni a szüret és a szőlőfeldolgozás/borkészítés rejtelmeivel. Ez egy egész napos program szokott lenni, friss mustkóstolással, házias ételekkel, igény szerint harmonikaszóval.  

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, kérjük vegye fel a kapcsolatot velünk, hogy egy személyre szabott árajánlatot adjunk Önnek.

Egy borkóstolás minimális létszáma: 10 fő

Forrás: A pincészet honlapja

2024.01.01 - 2024.12.31

Találatok száma: 22
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Belvárosi AACS Panzió

Belvárosi AACS Panzió

Köszeg történelmi központjában található az AACS Panzió.

Benedict Hotel Kőszeg

Benedict Hotel Kőszeg

A Benedict Hotel Kőszeg a történelmi hangulatú óvárosban, egy több mint 300 éves egykori bencés rendházban található, mindössze néhány perc sétára a város legismertebb látnivalójától, a Jurisics vártól. A kora barokk stílusjegyeket viselő épület 35 modern, letisztult hangulatú szobával és kis ...

Ciklámen Üdülő és Turistaszálló Kőszeg

Ciklámen Üdülő és Turistaszálló Kőszeg

Üdülőnk kitűnő helyszínként szolgál erdei iskolák, osztálykirándulások, táborok, családi üdülések és rendezvények, továbbá baráti összejövetelek, osztálytalálkozók lebonyolításához. Kényelmüket komfortos szobák, tágas étkező, szabadtéri sütögetés-bográcsozás, sportolási lehetőségek teszik teljessé. ...

Csikar Csárda Panzió Kőszeg

Csikar Csárda Panzió Kőszeg

Panziónkban felújított, kétágyas, háromágyas és négyágyas szobáinkkal várjuk vendégeinket. Éttermünkben elegáns, igényes vintage környezettel és finom ételekkel várjuk. Rendezvénytermünk ideális helyszíne családi összejöveteleknek, céges rendezvényeknek, osztálytalálkozóknak, esküvőknek, báloknak. ...

Família Vendégház Kőszeg

Família Vendégház Kőszeg

Kőszegen az Irottkő Natúrpark területén, nyugodt kertvárosi környezetben várja szeretettel vendégeit a Família Vendégház. Apartmanunkban 3 db kétágyas szoba (fürdővel, tévével felszerelve), amerikai konyhás nappali található. Vendégeink részére a kertben lehetőség van bográcsozásra, kerti főzésre, ...

Felső-erdei Vendégház Kőszeg

Felső-erdei Vendégház Kőszeg

Kőszegtől kb. 2 km-re kínáljuk a Szabó-hegyen lévő Felsőerdei Vendégházat. A kertből fantasztikus panoráma nyílik a városra. A vendégház és környéke nyugodtságával, mesés környezetével, túrázási lehetőségeivel zavartalan kikapcsolódást nyújt minden ideérkező vendég számára.

Kóczián Pihenőház Kőszeg

Kóczián Pihenőház Kőszeg

A kőszegi vár mellett épült kétszintes pihenőházban kétágyas és családok, baráti társaságok elhelyezésére alkalmas több ágyas apartman várja az idelátogatókat.

Mathias Vendégház Kőszeg

Mathias Vendégház Kőszeg

Középkori hangulat - elegáns miliő. A mesébe illő kőszegi óváros közepén a Városháza épületének közvetlen szomszédságában, éppen a Városkúttal szemben található a Mathias Vendégház.

Mohás Vendégház Kőszeg

Mohás Vendégház Kőszeg

A Mohás Vendégház Kőszegen az Írottkő Natúrpark területén várja vendégeit. A várostól nem egészen két kilométer távolságra csendes, nyugodt, erdei környezetben egy hatezer négyzetméteres szépen parkosított, a Mohás forrás által táplátl kis hegyi patakkal színesített kertben fekszik. Az összesen 25 ...

Pont Vendégház Kőszeg

Pont Vendégház Kőszeg

A kőszegi Pont Vendégház abban az épületben található, amely még látta harcolni 1532-ben Jurisics Miklóst és vitéz katonáit a török sereg ellen. Ablakaiból gyönyörű kilátás nyílik Kőszeg történelmi belvárosára, műemléki épületeire, templomaira, a Hősök tornyára, s közvetlenül vele szemben található a ...

1 2 3   
Találatok száma: 4
Ifjúsági Néptáncfesztivál és Retrofolk Találkozó Kőszeg 2024

Ifjúsági Néptáncfesztivál és Retrofolk Találkozó Kőszeg 2024 2024. április 27. (szombat) - 2024. április 28. (vasárnap)

III. Ifjúsági Néptáncfesztivál és Retrofolk Találkozó Kőszegen, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínházban 2024. április 27-28-án. A rendezvény bemutatkozási lehetőséget nyújt ifjúsági néptáncegyüttesek, utánpótlás csoportok számára.

Kőszegi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok

Kőszegi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok 2024. április 27. (szombat) - 2024. április 28. (vasárnap)

III. Ifjúsági Néptáncfesztivál és Retrofolk Találkozó

Kőszeg egy ékszerdoboz, a Dunántúl gyöngyszeme, ahol minden nap érdekes programokkal várjuk. Szeretett városunk az osztrák határ mellett található történelmi kisváros, melynek Óvárosa Magyarországon műemlékekben egyedülálló gazdagságú. A középkor óta változatlan városszerkezet, a 16. század óta ...

Gryllus Vilmos koncertek 2024

Gryllus Vilmos koncertek 2024 2024. június 11. (kedd)

Gryllus Vilmos Kossuth-díjas magyar zenész, előadóművész, zeneszerző. 1996-tól ismét elsősorban gitárosként muzsikál a Kalákával, részt vesz a felnőtteknek szóló koncerteken, a lemezfelvételeken, a külföldi turnékon szerte a világban, de gyerekelőadásait, melyeknek elsődleges célja a közönséggel való ...

Ár: 3 500 Ft -tól
4 500 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
Kőszegi Ostromnapok 2024

Kőszegi Ostromnapok 2024 2024. augusztus 2. (péntek) - 2024. augusztus 4. (vasárnap)

Találkozzunk 2024. augusztus 2-4-én a XVII. Kőszegi Ostromnapokon!

Találatok száma: 5
Csillaghúr tanösvény, ökotúra az Őrségi Nemzeti Park területén

Csillaghúr tanösvény, ökotúra az Őrségi Nemzeti Park területén 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Az Írottkő Natúrpark jellemző növény- és madárvilágát bemutató tanösvény megközelíthető Kőszegről vagy Velemből gépkocsival vagy kerékpáron az Óház kilátót jelző táblát követve a Kincs-pihenő feletti parkolótól. Itt találjuk a bal oldali sorompó mellett a tanösvény első tábláját. Tovább az aszfaltos ...

Királyvölgyi Természetvédelmi Tanösvény, ökotúra az Irottkői Natúrparkban

Királyvölgyi Természetvédelmi Tanösvény, ökotúra az Irottkői Natúrparkban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A tanösvény az Írottkő Natúrpark jellemző növény- és állatvilágának bemutatását célozza meg 34 állomáshelyével. A tanösvény megközelíthető gyalogosan, Kőszegen az Árpád térről kiinduló gyalogúton, melynek a jobb oldalán lévő kertek kerítésein belül láthatjuk a tanösvény tábláit. A gyalogút eléri az ...

Madárvédelmi tanösvény Kőszeg, ökotúra az Alpokalján, az Őrségi Nemzeti Park területén

Madárvédelmi tanösvény Kőszeg, ökotúra az Alpokalján, az Őrségi Nemzeti Park területén 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Az útvonal hossza 0,3 kilométer, az állomások száma 8 db, menetidő 0,5 óra. Szakvezetés nincs, a tanösvény vezetőfüzettel látogatható.

Őrségi Nemzeti Park Látogatóközpont látogatás, állandó kiállítások Kőszegen

Őrségi Nemzeti Park Látogatóközpont látogatás, állandó kiállítások Kőszegen 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság az országban egyedülálló koncepcióval, egy 540 négyzetméter alapterületű természetvédelmi látogatóközpontot létesített Kőszegen. A látványos épület célja, hogy a természet szépségeire, illetve a környezettudatos életvitelre irányítsa a kirándulók figyelmét, s hogy ...

Kőszegi Piac 2024

Kőszegi Piac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Termelői zöldség, gyümölcs és virágpiac minden szerdán és szombaton délelőtt a Kossuth Lajos utcai piacon.

Találatok száma: 15

Arany Egyszarvú Patikamúzeum

Arany Egyszarvú Patikamúzeum

Az Arany Egyszarvú Patikában látható kiállítás Vas megye 17-19. századi polgári és szerzetesi patikáinak emlékeiből mutat be válogatást a 18. századi állapotnak megfelelően helyreállított egykori patikaépületben. A múzeumba betérő látogatók megtekinthetik a hazai viszonylatban egyedülálló ...

Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont

Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont

Az Őrségi Nemzeti Park látogatóközpontjának területén van a Chernel-kert, benne az arborétum, a Chernel István Múzeum és a madárvédelmi mintatelep és otthon. Kiállításai, tanösvényei bemutatják a madarak életét és a Kőszegi-hegység élővilágát.

Chernel-kert arborétum Kőszeg

Chernel-kert arborétum Kőszeg

A kertben majd kétszáz fásszárú növény, valamint mintegy 120 lágyszárú- és cserjefaj tekinthető meg. Növényállományának legjelentősebb értéke a kínai aranyfenyő, amelynek hazánkban ez az egyetlen ivarérett példánya. A még Chernel által ültetett kaukázusi jegenyefenyő törzsén villámcsapás nyomait ...

Fekete Szerecseny Patikamúzeum Kőszeg

Fekete Szerecseny Patikamúzeum Kőszeg

A Fekete Szerecseny Patika szerves része a Kőszegi Városi Múzeumnak, amely a hazai gyógyszerészet gazdag Vas megyei emlékanyagát mutatja be. Látványában ez a kiállítóhelyünk nem versenyezhet a laikusok által is őszinte csodálattal szemlélt jezsuita bútorzattal, azonban egyedülállóan régi volta, ...

Jurisics Vár

Jurisics Vár

A kőszegi alsóvár legrégebbi része a 13. században épült. Az eredetileg gótikus stílusú belső várat később kibővítették; a reneszánsz és barokk korban is átalakított épületegyüttes uradalmi várkastélyként szolgált. Kétszigetes jellege ma is megfigyelhető: jól látható, hogy az elővárat és a belső ...

Kőszegi Postamúzeum

Kőszegi Postamúzeum

A ház egykori tulajdonosa Gerhauser Samuel néhai postamester volt, ezért az újjávarázsolt, sajátos hangulatú földszinti termek az új postatörténeti kiállítás befogadóivá váltak.Kőszeg város mentén már a koraújkortól kezdve fontos közlekedési útvonal haladt, ezért választották a kiállítás ...

Kőszegi Városi Múzeum és Könyvtár

Kőszegi Városi Múzeum és Könyvtár

A Kőszegi Városi Múzeum és Könyvtár fő feladatának tekinti a város emlékeinek, kincseinek feltárását, őrzését és bemutatását. Fontosnak tartjuk, hogy Kőszeg gazdag múltját, tárgyi és szellemi örökségét az állandó és időszaki kiállításokkal, valamint változatos témában rendezett közművelődési, ...

Tábornokház és Hősök Tornya Kőszeg

Tábornokház és Hősök Tornya Kőszeg

A többszáz éves városfal részét képezte az egykori Árpád-kori déli kapu, melynek helyén az 1932-ben épített Hősök Tornya, a város jelképe áll, mellette található a Tábornokház, mely ma a Városi Múzeum központi épülete.

Írottkő Natúrpark

Írottkő Natúrpark

Az Írottkő Natúrpark a Nyugat-dunántúli régióban, Vas megye északnyugati részén, helyezkedik el. A natúrpark területe az Alpokalja nagytájon található, melyen belül lefedi a Kőszegi-hegység magyar oldalának egészét és a Vasi-dombvidék kisebb részét.

Öreg bükk Tanösvény – Stájer-házak

Öreg bükk Tanösvény – Stájer-házak

A Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskola erdőpedagógiai tevékenységéhez kapcsolódó tanösvény a Kőszegi-hegységben. A Tanösvény a kezdőpontnál található idős bükkról kapta elnevezését. A bükkfa több, mint 250 éves, de vihartépte, tapló korhasztotta lombja sokáig adhat még menedéket a madarak számára, s ...

1 2   

Kiemelt ajánlatok

Közeli ajánlatok

Ifjúsági Néptáncfesztivál és Retrofolk Találkozó Kőszeg 2024 Ifjúsági Néptáncfesztivál és Retrofolk Találkozó Kőszeg 2024
  • Kőszeg
2024. április 27. (szombat) - 2024. április 28. (vasárnap)

Hasonló ajánlatok

Érdemes felkeresni!

Kapcsolat, elérhetőség
Szeretné aktiválni elérhetőségeit az oldalon? Partner információ

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig

Prémium program