7355 Nagymányok, Vörösmarty u. 24. (46.282376 x 18.463128)
A ház a falu határában bányászott kövekből álló alapra épült, vert falú, nyeregtetős, tornácos épület. Az egykor a falu szélén folydogáló patak menti utolsó ház. A tájház kis utcáját ezért a helyi köznyelv még ma is „libafarok – Gänsschwanz” néven ismeri. Az épület beosztása jellemző a sváb házak tagozódására.
A lakókonyhában élte a család az életét. Ez az egyetlen helyiség, amit fűtöttek. A konyhában az asztalfőn ült a családfő, legtöbbször a nagypapa. A székének a neve is erre utal: a gondoskodó széke – Sorgestuhl. A konyhai edényeket két forrásból szerezték be: a cserépedények az óbányai fazekasoktól, az újabb kori zománcedények a bonyhádi zománcgyárból származnak. Már régen is gondoskodtak a szellőztetésről, páraelszívásról – a kályha felett a mennyezetbe vágott kis nyílás a padlás felé szellőzött. A konyha egyik sarkában kapott helyet az egykori fürdőszoba. A vizet természetesen az udvari kerekes kútból nyerték. Említésre érdemesek a hímzett és feliratos törölközők, falvédők.
A tisztaszoba, vagy első szoba nem fűthető, és csak különleges alkalmakkor használták (esküvő, keresztelő, ritka vendégek, ravatalozás). A bútorzata is a legszebb. Az ágyak feletti kis szekrénykében őrzik a menyasszonyi koszorút. A ház minden helyiségében láthatjuk a vallási relikviákat, mindenütt jelen vannak a szentképek, imakönyvek, szenteltvíztartók. A díszes szekrényekben az ünneplős férfi és női ruhák kaptak helyet. A sublótban őrzik azokat a textíliákat, amelyeket hétköznap és ünnepnap viseltek, a hímzési mintakendőket, melyeket a lányok még az iskolában készítettek. A népviseletbe öltöztetett babák a különböző korosztályok hétköznapi és ünnepi viseletét mutatják be. A menyasszony mindig díszes fekete ruhában ment férjhez.
A konyhából hátrafelé nyílik a lakószoba, ahová esténként az ajtó kinyitásával a meleget beengedték. Az ágyat melegített téglával vagy forróvizes palackkal tették kellemessé a lefekvéshez. A lakószobában őrizzük a bölcsőt, a rokkát, a gyermekjátékokat. Iskolai eszközök (palatáblák, füzetek, könyvek) és településtörténeti dokumentumok találhatók a kis szekrényben. A svábok jellegzetes lábbeli viselete a klumpa és a pacsker (az eredeti fekete fonalból készült, díszítés nélkül, durva vászon talppal). Az ablak két oldalán elsőáldozási képeket láthatunk, a fiúk és a lányok irgalmas rendi nővérek társaságában vannak.
A mai kamra eredetileg nyitott kéményes, szabad tűzhelyes nyári konyha volt. Sajnos ezt később elbontották és viklis mennyezettel csukták be. Ez a helyiség tárolásra is alkalmas kamraként funkcionált. A házban és a ház körül használt eszközök, szerszámok mellett itt látható egy kádár (Binder) mesterlevél 1872-ből.
A házhoz tarozott még az 1927-ben téglából hozzáépített présház a pincével. A présházban a látogatók kiszolgálásán túl kisebb időszaki kiállításokat rendezünk. Meg kell említeni a település múltjából máig nagy jelentőséggel bíró szénbányászat néhány tárgyi emlékét. Az egykori fészer ma a vendégek pihenőhelyeként, foglalkozások és rendezvények helyszíneként szolgál.
A tájház épülete Nagymányok városrendezési tervében a helyi védelemben részesült építmények között szerepel. Tulajdonosa és üzemeltetője a Nagymányoki Német Nemzetiségi Önkormányzat (7355 Nagymányok, Dózsa György u. 28.). A több mint 1500 darabos néprajzi gyűjteményi anyag a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum nyilvántartásában szerepel.
Forrás: A Tájház honlapja
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 78
Hol máshol csillapíthatná éhségét egy középkori kalandozás során a látogató, ha nem egy középkori fogadóban? A Déli-kaputól nem messze, a hattyús tó mellett található a messze földön híres Fogadó a Fehér Hattyúhoz. Az ínycsiklandó finomságok illata belengi a környéket, s már messziről a középkort idéző berendezéssel és ételkínálattal bíró fogadóba csábítja a vendégeket.
Kiemelt partner

A Belward Pincészet a Pécsi Borvidék területén termeszti szőlőit és érleli borait Hásságy községben. Boraink készítése során legfőbb célunk az, hogy megőrizzük és átmentsük borainkban azokat az értékeket melyeket a természet: a talaj, a nap és a borászat környezetében ténykedő emberek szorgos, kitartó munkájának eredménye.

Éttermünkben a bor és az étel harmóniájára különös figyelmet fordítunk, így a Bodri borokkal leginkább összhangban álló ételpárosítások kerülnek ki Makk Norbert séf kezei alól. A fő irányvonal a magyar konyha sokszínűségének bemutatása, kicsit megreformálva és modernizálva, de mindenképp a magyaros ételeket helyezve a fókuszba.

A 100 hektáros Bodri Pincészet, mely turisztikai központ is egyben, hisz borászatot, rendezvénycentrumot, éttermet, látványkonyhát és vendégházakat is működtetünk, Szekszárd déli határában, egy festői szépségű völgyben várja vendégeit. Az 1800 négyzetméteres alapterületű nagypincénk belső terét tizenkét kupola teszi változatossá. 300 négyzetméteres érlelő pincénk pincetúrák alkalmával tekinthető meg. Az 1400 négyzetméteres rozéüzemünk nagyobb mennyiségű, kitűnő minőségű bor készítésére is lehetőséget ad. A Bodri Birtok igényes kialakítású vendégszobáiban 61 ember tud egyszerre megpihenni. Termálvizes földalatti kupolás római fürdő, jacuzzi és szauna is szolgálja a vendégeink kényelmét. Optimus Éttermünkben a magyar konyha sokszínűségét mutatjuk be, kissé modernizálva.

Találatok száma: 1
A nagymányoki németek tárgyi emlékeit, lakáskörülményeit, használati tárgyait bemutató kiállítás négy helyiségből áll. A felújítás során mindenütt igyekeztek megőrizni az eredeti állapotot. A bemutatott tárgyak mindegyike a településről származik, többségük a XX. század első felében paraszti sorban élt lakosság életkörülményeit reprezentálja. Az épülethez tartozó présház és fészer, valamint a tágas udvar a látogatók fogadásához, a közösségi programokhoz szükséges tereket biztosítják.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár