Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás 130 kiállítóval Budapesten a Vajdahunyad várban
Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás 130 kiállítóval Budapesten a Vajdahunyad várban

A Sziget Színház társulatát Pintér Tibor színművész alapította 11 évvel ezelőtt. A társulat immár tehát 11 éve járja az országot darabjaival és mára már évi 150 tájelőadást játszik az ország számos művelődési házában és szabadtéri színpadán, az egészen kicsi helyszínektől olyan nagy színpadokig, mint a szombathelyi és soproni sportcsarnok, tihanyi és bánki szabadtéri színpad, a velencei és városmajori szabadtéri színpad, valamint a Margitszigeti Szabadtéri Színpad.


Produkcióit a Sziget Színház fiatal társulata mellett olyan kiváló vendégművészek főszereplésével mutatja, mint Janza Kata, Várfi Sándor, Makrai Pál, Bródy Norbert, Papadimitriu Athina, Kulcsár Lajos, Kaszás Géza, Buch Tibor, Tunyogi Bernadett, Koós Réka, Tóth Attila, Sipos Imre, valamint természetesen maga a társulat igazgatója Pintér Tibor is.

A társulat célja, hogy ezen neves vendégművészek segítségével eme tehetséges és lelkes csapat szórakoztassa és elvigye a színház légkörét, élményét azoknak az embereknek is, akiknek kevesebb lehetőségük van színházi előadások látogatására.

A Szigetszentmiklósi Sziget Színház 10 kemény, de gyönyörű évet tudhat maga mögött és Pintér Tibor a társulat vezetője hiszi, hogy még legalább 10 csodás év vár rájuk a „színház teremtés” kalandos ösvényén.

Dinamikuson fejlődő társulata meghódította már nem csak hazánk, hanem Nyugat-Európa és a határon túl élő magyarság legnagyobb színpadait is.

Az elmúlt 10 év alatt több mint 2000 előadást tudhatnak maguk mögött. Az elkövetkezendő években is arra teszik fel életüket, hogy a színházi kultúra magas színvonalon jusson el minden magyar emberhez az országban és országhatárainkon túl is.

Küldetésük a minőségi szórakoztatás, könnyeket és mosolyt csalva nézőink arcára és lelkébe!

A társulat sajátossága, hogy az országban, sőt Európában is egyedülálló módon darabjainak egy részét lovas előadás formájában is utaztatja a Nemzeti Lovas Színház égisze alatt.

2017.01.01 - 2017.12.31

KeSzeCsüSzoVa
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
Szigetszentmiklósi Sziget Színház

Programajánlat

Szigetszentmiklósi programok 2017
Szigetszentmiklósi programok 2017
  • Szigetszentmiklós
2017. szeptember 9 - 24.
Taksonyi Mustra 2017
Taksonyi Mustra 2017
  • Taksony
2017. szeptember 30.
Laffert Kúria programok 2017
Laffert Kúria programok 2017
  • Dunaharaszti
2017. október 22.
Emese Park programok 2017
Emese Park programok 2017
  • Szigethalom
2017. október 8.

Szolgáltató

Ádám Jenő Emlékház
Ádám Jenő Emlékház
  • Szigetszentmiklós
Molnár Imre Citeragyűjtemény
Molnár Imre Citeragyűjtemény
  • Szigetszentmiklós
Nemzeti Lovas Színház
Nemzeti Lovas Színház
  • Szigetszentmiklós
Squash Sziget Fitness Center
Squash Sziget Fitness Center
  • Szigetszentmiklós
Misszió Tours Utazási Iroda
Misszió Tours Utazási Iroda
  • Szigetszentmiklós
Oázis Wellness Park
Oázis Wellness Park
  • Szigetszentmiklós