Szinbád Hotel és Étterem Pécs
Pécs történelmi belvárosától egy karnyújtásnyira található a Szinbád Hotel, mely ***-os két-, három-, ill. négyágyas szobával, konferenciateremmel, ingyenes parkolóval várja kedves vendégeit.
ÉTTERMÜNK
Klimatizált éttermünk a hagyományos magyar konyha kedvelőinek és a nemzetközi konyhák ínyencségei után érdeklődőknek is maradéktalan gasztronómiai élményt kínál.
A frissensült ételek és ételspecialitások garantáltan kielégítik minden igényét. Étlapunk bőségét úgy alakítottuk ki, hogy megfeleljen mind a különböző kultúrákból érkezőknek, mind pedig a változatosságra vágyó Vendégeknek.
A magyar konyha mellett többek között megtalálhatók az olasz, a francia vagy az angol ételek is.
KONFERENCIA- ÉS RENDEZVÉNYTEREM
Panziónk lehetőséget kínál konferenciák, rendezvények megszervezésére. 70 fős különtermünkben bankettek, lakodalmak, szakmai összejövetelek egyaránt megoldhatók. A kellemes klíma mellett, étel és ital specialitásokkal, hidegtálakkal várjuk kedves Vendégeinket.Igény esetén kitelepülést is vállalunk. Helyszíni megjelenésünk minden esetben biztos záloga lehet a jó hangulat, az udvarias kiszolgálás és a szakértelem együttesének.
Forrás: Szinbád Hotel és Étterem oldala
2025.01.01 - 2025.12.31 |
L`art pour l`art Légitársaság előadások 2025. Boborján, Margit és további kedvenceid 2025. február 16. (vasárnap)
L`art pour l`art: Fölszáradt a páva Pécs
Anti bácsi, Besenyő Zigóta, Margit, Hőzöngné Váltig Arabella, vagyis az abszurd humor koronázatlan királyai, a L`art Pour L`art Légitársaság! Szállj fel a L’art pour l’art Légitársaság tetszőleges járatára, és nevesd magad könnyesre Boborján, Leopold, Margit és a további jól ismert karakterek ...
Pécsi sörtúra 2025. Izgalmas sörfőzde gyárlátogatás felejthetetlen sörkóstolással minden szombaton 2025. február 15. (szombat)
Fedezd fel a Pécsi Sörfőzdét! Pécsi sörtúra programunk keretében meghívunk egy izgalmas gyárlátogatásra, ahol betekinthetsz a Pécsi Sörfőzde működésébe, a sörkészítés folyamatába és megismerheted a sör alapanyagait is, összekötve egy felejthetetlen sörkóstolással.
Fizikai kísérletek gyerekeknek, Varázsóra foglalkozások a Zsolnay Negyedben 2025. február 8. (szombat) - 2025. február 9. (vasárnap)
Varázsóra – Hópelyhek és jégvirágok
Interaktív előadás válogatás az eddigi Varázsórák legkedveltebb és leglátványosabb fizikai kísérleteiből. A 7 éves kortól ajánlott 45 perces, részben interaktív előadás válogatás az eddigi Varázsórák legkedveltebb és leglátványosabb fizikai kísérleteiből, minden alkalommal más-más meglepetéskísérlettel – ...
Zsolnay Negyed programok 2025. Koncertek, események, rendezvények 2025. február 8. (szombat) - 2025. február 9. (vasárnap)
Felfedező séta a Zsolnay Aranykora – Gyugyi gyűjteményben
Programajánló a Zsolnay Negyedben. A Zsolnay Kulturális Negyed a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt legnagyobb beruházása volt, mára a város és a térség kiemelt művészeti, kulturális és szabadidős központja. A porcelán manufaktúra 5 hektárnyi területet ölel fel. A Zsolnay Kulturális Negyed megkapta a ...
Művészetek és Irodalom Háza programok 2025 2025. február 11. (kedd)
Dr. Aknai Tamás művészettörténeti szabadegyeteme
A Művészetek és Irodalom Házát az 1980-as évek végén az úgynevezett `Elefántos Ház` tömbjének rekonstrukciója során alakították ki oly módon, hogy a késő barokk Hoitsy-házat, valamint a Piatsek-ház eklektikus és romantikus stílusú épületrészeit egyszerre újították fel. A Fülep Lajos-terem irodalmi és ...
Gyerekprogramok Pécs 2025. Élmény, ismeretterjesztés, kikapcsolódás a Zsolnay Negyedben 2025. február 15. (szombat)
Családi -és gyerekprogramok a Zsolnay-negyedben. Csecsemőszínház, bábszínház, planetáriumi programok, interaktív tudományos alapú foglalkozások, kézműves és edukatív programok, családi kikapcsolódás a hét minden napján Pécs művészeti központjában.
Családi programok Pécs 2025. Élményprogramok a Zsolnay Negyedben 2025. február 16. (vasárnap)
A Zsolnay Kulturális Negyedet 2014-ben hungarikummá nyilvánították. Mára Pécs és a környék kulturális és művészeti bázisává vált. Babaszínháztól a szenior táncig minden korosztály megtalálhatja a számára érdekes zenei, kulturális, képzőművészeti, ismeretterjesztő, edukációs vagy játékos programot.
Jazz Pécs 2025. Metronóm Jazz Klub koncertek 2025. február 26. (szerda)
Metronóm Jazz Klub koncertek Pécsen. A Zsolnay Kulturális Negyed havi rendszeres jazz koncertsorozata, ahol magyar és küldöldi, ismert és elismert, vagy épp feltörekvő kortárs formációk zenélnek. A zenei programok helyszíne általában az E78 koncertterem.
Pécsi koncertek 2025 2025. február 26. (szerda)
Metronóm Jazz Klub: Tony Lakatos - Pécs - Seoul Connection
Könnyűzenei koncertek, zenés programok Pécsett. Pécs egész évben színes programkínálattal, koncertekkel, fesztiválokkal, számos zenei programmal várja az érdeklődőket. A Zsolnay Kulturális Negyed az egykori porcelángyár területén létesült kulturális központ, mely nemcsak a város, hanem a térség egyik kiemelt ...
Zsolnay Negyed koncertek 2025 2025. február 26. (szerda)
Metronóm Jazz Klub: Tony Lakatos - Pécs - Seoul Connection
Az egykori Zsolnay porcelánmanufaktúra 5 hektáros területe mára Pécs és környéke kulturális központja, ahol a kiállítások, előadások és egyéb interaktív kulturális program mellett koncertek is várják a látogatókat. Havi rendszerességgel mutatkoznak be jazz formációk, illetve mai magyar és külföldi ...
Planetárium Pécs programok 2025. Előadások gyerekeknek 2025. február 1. (szombat) - 2025. február 28. (péntek)
Természettudományos kalandok, mesés űrutazások, izgalmas történetek várják a csillagászat iránt érdeklődőket a legfiatalabbaktól a legidősebb korosztályig.
Civil Közösségek Háza Pécs programok 2025 2025.01.28. (kedd) - 2025.02.27. (csütörtök)
Szivárvány Fotóklub kiállítása „Kétszín -világunk”
Előadások, filmklubok, komolyzenei koncertek, kiállítások, fotóklub programok, kézműves foglalkozások várják az érdeklődő vendégeket a Civil Közösségék Házában Pécsett. A civil közösségek tevékenységeinek otthont adó épületnek és a hozzá tartozó díszkertnek teljes rekonstrukciója 2006-ban egy Európai Uniós ...
Janus Pannonius Múzeum programok 2025 Pécs 2025.01.31. (péntek) - 2025.02.22. (szombat)
A pécsi Janus Pannonius Múzeum Magyarország legnagyobb vidéki múzeuma, múzeumok sokasága tartozik hozzá, melyekben az állandó és időszaki tárlatok népszerű turisztikai célpontot jelentenek bárki számára. A kiállításokon túl tudományos, művészeti, közművelődési, ismeretterjesztő események ...
Pécsi programok 2025 február. Események, rendezvények 2025. február 1. (szombat) - 2025. február 28. (péntek)
Pécs az ország ötödik legnagyobb települése, Baranya vármegye székhelye. A várost a rómaiak alapították valamikor a 2. század elején, Sophianae néven. A város egyik kiemelt látnivalója az ókeresztény sírkamrák, amit az UNESCO felvett a világörökségi listára. Pécs nyüzsgő egyetemi város élénk ...
Cella Septichora Látogatóközpont programok 2025 Pécs 2025. február 2. (vasárnap) - 2025. február 28. (péntek)
Az UNESCO Világörökség Bizottsága Pécs (Sopianae) ókeresztény temetőjét 2000 decemberében vette fel a Világörökség Jegyzékbe, kulturális örökség kategóriában. Azóta a város egyik legjelentősebb turisztikai attrakciójává váltak a különleges föld alatti, IV. századi sírkamrák. Cella Septichora ...
Zsolnay Mauzóleum látogatás Pécsen, a Zsolnay-család nyughelyén 2025. február 3. (hétfő) - 2025. február 9. (vasárnap)
A Zsolnay-család nyughelye a Zsolnay-gyár melletti dombon eredeti pompájában, megújulva várja mindazokat, akik az eozin titkát keresik.
Janus Egyetemi Színház előadások 2025 Pécs 2025. február 5. (szerda) - 2025. február 18. (kedd)
A Janus Egyetemi Színház előadásai a Zsolnay Kulturális Negyedben.
PTE programok 2025. A Pécsi Tudományegyetem eseményei, rendezvényei 2025. február 6. (csütörtök) - 2025. február 12. (szerda)
Nyílt hét a Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetében!
A Pécsi Tudományegyetem közel húszezres hallgatói létszámával, kétezer oktatójával és tíz karával Magyarország egyik legnagyobb egyeteme, a Dél-Dunántúl tudásközpontja, egyidejűleg Magyarország legrégebbi egyeteme.
Csorba Győző Könyvtár programok 2025 Pécs 2025.02.11. (kedd) - 2025.03.11. (kedd)
Csorba Győző Megyei–Városi Könyvtár programajánló.
Magbörze Pécs 2025 2025.03.01 (szombat) 09:00 - 2025.03.12 (szerda) 09:00
Magbörze, zsibvásár és teaház
Gyertek magokat cserélgetni, magokra rácsodálkozni, beszélgetni, tanulni egymástól, régi barátokkal nevetni.
Zsolnay Kulturális Negyed
A Zsolnay Kulturális Negyed, Pécs új városrésze a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program legnagyobb beruházásaként valósult meg. Az egykori Zsolnay kerámiagyár restaurált gyárépületeiben kapott helyet a Kulturális Negyed, ahol Pécs kiemelkedő kulturális látványosságai, kulturális eseményei ...
Csontváry Múzeum Pécs
A Janus Pannonius Múzeum egyik legnépszerűbb állandó kiállítása a magyar festészet magányos óriása, Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) jelentős alkotásait mutatja be. A korai tanulmányrajzok mellett ismert tájképek és olyan főművek, mint a Mária kútja Názáretben, a Magányos cédrus és a Baalbek ...
Dóm Kőtár
A Székesegyház felé vezető boltíves átjáró előtt találjuk a Dóm Kőtárat. A modern épületet Bachman Zoltán Kossuth-díjas pécsi építész tervezte. A Székesegyház középkori kőmaradványait tekinthetjük meg az itt bemutatott állandó kiállításon. A Dóm Kőtár kiállításán megtekinthetjük a hajdani templom ...
Idrisz Baba Türbéje Pécs
A Gül Baba Türbéje mellett a pécsi mauzóleum az egyetlen megmaradt középkori muszlim síremlék Magyarországon. Idrisz Baba türbéje muszlim sírépítmény, amely a pécsi Rókus-dombon helyezkedik el. A domb déli lejtője a török hódoltság idején a muszlim temetkező volt. Az 1591-ben emelt síremlék 6 méter ...
Jakovali Hasszan dzsami és Idrisz baba türbéje Pécs
Magyarország egyetlen épségben fennmaradt török kori dzsámija minarettel. A XVI. század második felében épült. Ma török történeti és művészeti tárgyak kiállítóhelye is. A Pécs belvárosához közel található Jakováli Hasszán pasa dzsámija a magyarországi török építészet egyik remekműve. A négyzetes alaprajzú, ...
Janus Pannonius Múzeum
A múzeum rendelkezik természettudományi, régészeti, új- és legújabb kori történeti, néprajzi és képző- és iparművészeti osztályokkal.
Kesztyűmanufaktúra
A tradicionális kesztyűgyártás már több mint 150 éves múlttal rendelkezik Pécs városában, nagysága és egyedisége abban rejlik, hogy az évtizedek során megőrizte filozófiáját és klasszikus eljárásait, ötvözve a mai divat diktálta trendekkel és technikákkal.
Középkori Egyetem Pécs
Az egyetem napjainkban egyértelmű fogalmat takar, a legmagasabb szintű felsőoktatási intézményt jelöli, amely a jogszabályok szerint belső autonómiával rendelkezik. Az universitas szó eredeti jelentése bizonyos mértékig eltért a maitól: közösséget, összetartozó csoportot jelentett, a communitashoz ...
Littke Palace Látogatóközpont Pécs
A Littke Látogatóközpont Pécsett a belváros szívében, a világörökség részét képező Szent István téren található, a Pécs Dóm szomszédságában. A Littke látogatóközpont többféle európai minőségű, magas szintű szolgáltatással várva látogatóit, mint a konferenciaterem, különterem vagy rendezvényterem, ...
Magtár Látogatóközpont Pécs
Pécs szívében, a Székesegyház szomszédságában áll a Magtár Látogatóközpont. A magtár 18. századi épülete, ahogy a neve is utal rá, gabona tárolására szolgált. A jelenleg négyszintes létesítmény többfunkciós feladatot lát el, így turisztikai információs pont, konferenciák, közösségi események színtere, ...