2112 Veresegyház, Találkozók útja 1. (47.65295145 x 19.280836521)

Vendéglátás, Étterem
Étterembe járni ma már nem úri huncutság. Jót enni elérhető áron, kacsákkal díszített tóparti környezetben nem kiváltság.
Legyen az egy húsban, friss zöldségben gazdag aranyló tyúkhúsleves, frissen grillezett lazacderék, vagy egy kímélő jércemell saláta. Akár sajtban omló pizzát ennél, akár csak egy kávéra ugranál be, levezetésként mennyei desszert kínálatunkból a nap bármely szakában kedvedre válogathatsz.
Egy hosszú nap után olykor jól esik beülni valahová, még ha csak egy habos tejeskávéra is, vagy egy jóféle rozéra. Sörözzetek a fiúkkal, borozzatok a barátokkal, széles italkínálatunkból és hazai borválasztékunkból te is megtalálod az éppen alkalomhoz illőt.
Szállás
Vegyünk egy 27 ágyas takaros panziót a tó partján, mindössze 20 kilométerre Budapesttől. Adjunk hozzá békét, csendet és néhány óra nyugalmat.
Van tiszta fürdő zuhanyzóval, törölközővel, samponnal, tusfürdővel, hajszárítóval.
Lazulhatunk a bárban, ha pedig éhesek leszünk – mert azok leszünk, bármikor kérhetünk enni és inni.
Esküvők és rendezvények
Budapesttől 20 kilométerre, közel de mégis távol a város zajától tökéletes helyszíne vagyunk megannyi rendezvénynek.
Legyen az esküvő, legény- és lánybúcsú, keresztelő, születésnap, ballagás vagy bármilyen családi és baráti rendezvény, ránk biztosan számíthattok!
Vendéglátás, rendezvény, szállás és SPA egy helyen, varázslatos tavi díszletben!
Csapatépítő tréningek
Egy klassz helyet kerestek, ahol a kollégákkal kicsit együtt lehettek, bandázhattok, megbeszélhetitek az éves eredményeket, céges aktualitásokat, és a főnök is végre remegő kézzel átadhatja részetekre az éves bónuszt a remek munkátokért elismerésképpen?
Ha mindezt mesés környezetben, szállással, buli helyszínnel szeretnétek megoldani úgy, hogy az utazási költség se terhelje meg az éves büdzsét, gyertek el hozzánk!
Éttermünk 150 fő befogadására alkalmas, panziónkban pedig 27 fő tud egy időben kényelmesen megpihenni az esti lazítós buli után.
Családbarát vendéglátás
A család nekünk a kicsikkel teljes, így rájuk is gondoltunk, míg megérkezik a rájuk méretezett „nemvagyokéhes” rántott hús, vagy a „nemkéreksemmit” halrudacska, a részükre kialakított gyereksarokban tombolhatnak szabadon.
A bébiket is várjuk szeretettel, részükre etetőszéket, és ha szükséges, ételmelegítési lehetőséget biztosítunk, hogy ők se maradjanak ki a családi csemegézésből.
Forrás: az étterem és panzió honlapja
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 3
Jegyvásárlás
Kiemelt partner
Jegyvásárlás
Kiemelt partner
Jegyvásárlás
Kiemelt partner
Találatok száma: 15

Szilveszteri program Veresegyházon - Előszilveszteri operettgála lesz 2025. december 28-án a Veres 1 Színházban. Koccintsunk együtt az új évre egy fergeteges operettgálán! A Veres 1 Színház színpadán felcsendülnek a legnépszerűbb klasszikusok Kálmán Imrétől Lehár Ferencig, tele humorral, csillogással és szívből jövő dallamokkal.
Kiemelt ajánlat

Georges Feydeau: MACSKAZENE című vígjáték 2026. január 26-án látható Veresegyházon. A káprázatos bohózatok mestere, Feydeau a végletekig fokozza a konfliktusokat. Szereplői ambiciózus, önző emberek, akik képtelenek tisztán látni. Hiúságuk felülkerekedik minden realitáson.
Kiemelt ajánlat

Macskazene - (a Vankó bérlet előadása) | Veres 1 Színház
Georges Feydeau: MACSKAZENE című vígjáték 2026. január 26-án látható Veresegyházon. A káprázatos bohózatok mestere, Feydeau a végletekig fokozza a konfliktusokat. Szereplői ambiciózus, önző emberek, akik képtelenek tisztán látni. Hiúságuk felülkerekedik minden realitáson.
Kiemelt ajánlat

Ruben Östlund–Tim Price: Lavina című előadás 2026. január 20-án látható a Veres 1 Színház előadásában Veresegyházon. Egy családi utazás nagy meglepetésekkel szolgálhat. Tomas, az üzletember egy síparadicsomba viszi szeretteit a téli vakációra. Váratlanul azonban lezúdul egy lavina és magával sodor sok mindent – ha magukat a családtagokat nem is, de sok illúziót, önáltatást, hamis ábrándot. Elvégre hogyan lehet arról beszélni, ha egy családfő a veszélyből első ösztönében nem a gyerekeit, hanem a telefonját menti ki? Ruben Östlund fekete komédiájának friss színpadi adaptációja üdítő humorral és empátiával beszél az emberi kapcsolatok rejtelmeiről. Az előadás a Katona József Színház és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre.

Lavina: komédia - (a Székhelyi bérlet előadása) | Veres 1 Színház

Mára már a farkas legalább akkora látványossága a területnek, mint a macik a Veresegyházi Medveotthonban. Bemutató nagyragadozókkal a téli időszakban minden hétvégén, szombaton és vasárnap 13:00-tól Szilágyi Istvánnal, március 17-től novemberig 13:00 és 15:00 órai kezdettel is. Ismeretterjesztő bemutatót tartunk a bejárati sétány végén balra, az új farkas kifutóban. A bemutató, foglalkozás időtartama kb. 45 perc.

Veresegyház egész évben színes programokkal várja az érdeklődőket. A természetet kedvelők a tórendszerünk lenyűgöző környezetében vagy a közeli Gödöllői dombságon kirándulhatnak. A színház kedvelőket várja a Mézesvölgyi Nyár szabadtéri fesztiválunk júliusban és augusztusban. Ha sportolna, ajánljuk figyelmébe az 5 sávos modern uszodánkat szaunázási lehetőséggel. És büszkén mondjuk, hogy a város új katolikus templomot épített, megéri meglátogatni. Várjuk Veresegyházán!

Cintányéros cudar világ - előszilveszteri operettgála | Veres 1 Színház
Veresegyház egész évben színes programokkal várja az érdeklődőket. A természetet kedvelők a tórendszerünk lenyűgöző környezetében vagy a közeli Gödöllői dombságon kirándulhatnak. A színház kedvelőket várja a Mézesvölgyi Nyár szabadtéri fesztiválunk júliusban és augusztusban. Ha sportolna, ajánljuk figyelmébe az 5 sávos modern uszodánkat szaunázási lehetőséggel. És büszkén mondjuk, hogy a város új katolikus templomot épített, megéri meglátogatni. Várjuk Veresegyházán!
Kiemelt ajánlat

Várjuk Önöket a rendezvényeinkre, komoly- és könnyűzenei koncertjeinkre, kortárs képzőművészeti kiállításainkra, programjainkra, városi ünnepeinkre. Veresegyházon kölcsönhatásban él a falu a várossal: a valamikori falu a megőrzött hagyományaival, az ezeket az értékeket őrző közösségeivel, és a máshonnan beköltöző, kötődést kereső családok, akiknek az igényeihez a közművelődés eszközeivel is alkalmazkodunk. A Veres 1 Színház még fiatal ugyan, de előadásai a legkeresettebb programjaink közé tartoznak. Ráérne? Várjuk városunkban!

Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk című zenés játéka 2026. július 8-án látható a veresegyházi Szabadtéri Színpadon. Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról. Nemecsek, Boka, Áts Feri és a többiek örök példák, örök kortársaink.

Találatok száma: 4

A MaciZoo-ház hatalmas fás, füves kertjében remek lehetőség van szabadteret igénylő nagymozgásos csapatépítő játékokra, melyek fejlesztik a gyerekek koordinációs-, koncentráló képességeit, ami a mai „online központú kütyüvilágban” nagyon fontos. Ezek hozzásegítik a gyerekeket, felnőtteket a csapatjáték, az „együtt öröm játszani” élmény erősítéséért, kialakulásáért.

A Veresegyházi Medveotthon állatkerti foglalkozásokat kínál egész évben gyerekcsoportoknak. A MaciZoo házban történnek a kézműves foglalkozásaink, ahol egyszerre maximum 30 gyerekkel tudunk foglalkozni. Kézműves programjainkat főleg a nagycsoportos óvodás és a kisiskolás korosztálynak javasoljuk, de voltak már itt középiskolások is, akiknek nagyon tetszett a kreatív alkotómunka.

Kiváló tanulást segítő élményprogram lehet felsősöknek, gimiseknek, középiskolásoknak egy osztálykirándulás a Veresegyházi Medverezervátumban. Szeretne kiránduló osztályának a Medveotthonban kirándulás keretében egy saját élményeken alapuló, közösséget formáló, önismeretet, empátiát fejlesztő, bizalmat építő élményt adni? Állati tréning felsősöknek, gimiseknek a Veresegyházi Medveotthonban.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár