7900 Szigetvár, Bástya utca 3. (46.045574 x 17.803581)
Az országban egyedülálló építmény a karavánszeráj, amely abban az időben egyesek szerint vendéglátó célokat szolgált, mások szerint pedig iskola volt. A török korban épült kétszintes épület, mely iskolaként vagy karavánszerájként is működött, az egyetlen fennmaradt török lakóház a hódoltság-kori Magyarországon.
A török állam támogatásával felújított épületben nagyszerű kiállítást került berendezésre, mely egy a hódoltság korában élt budai török defterdár, Ali Celebi fennmaradt hagyatéki listájából kiindulva elevenít meg egy 16. századi török házat.
Az érdeklődők az élethű figurákkal együtt megtekinthetik a kerevetes társalkodó részt, az étkezőasztalt, a konyhát, a tűzhelyet, a mindennapi használati tárgyakat, valamint a kávé- és a fürdőkultúrával együtt a kalligráfia, kerámia-, üveg- és miniatúra-művészetet.
Az ablakon fűzött török vasrács találhatók. Ma múzeumként működik. Az épület felső szintjén miniatúrák, az alsó szinten pedig a török hódoltságkori kiállítás található.
Az idők folyamán egyre kevesebb épület marad meg az Oszmán-Török időkből, de azért számos helyen találunk ma a városban ehhez az időszakhoz köthető épületet, viszont lakóházból csak ez az egy marad fent, mely a Zrínyi Vár tárlatvezetésének részét képezi.
A Török Ház nyitvatartása :
Május 1-től szeptember 30-ig
Hétfőtől-Vasárnapig 9-18 óráig.
Belépő: 500 Ft/ fő 14 éves kor felett és 70 év alatt.
Várbelépővel nem látogatható ingyenesen!
További ajánlataink
2025. augusztus
2025.08.20.
Szigetvári programok 2025. Események, rendezvények, fesztiválok
Államalapítás ünnepe
2025.08.30.
Szigetvári programok 2025. Események, rendezvények, fesztiválok
Zrínyi 1566 történelmi rockmusical
2025.08.30.
Szigetvári programok 2025. Események, rendezvények, fesztiválok
Motoros nap Szigetváron
2025.08.30.
Szigetvári színházi előadások 2025
Moravetz - Balásy - Horváth K. - Papp; "Zrínyi 1566" történelmi musical
2025. szeptember
2025.05.01 - 2025.09.30
Találatok száma: 5
Baranya megye déli részén, a megyeszékhelytől 33 km-re fekszik a török veszedelem idején méltán híressé vált kisváros, Szigetvár. E történelmi jelentőségű helyen található a Hotel Kumilla.A keleti fekvésű szobákból csodás kilátás nyílik a Szigetvári Gyógyfürdőre, mely a szállodától alig 100 méterre fekszik. Az impozáns gyógyfürdőben számtalan wellness- és gyógyszolgáltatást vehetnek igénybe a pihenésre vágyók.

Találatok száma: 3
A Flórián Vendéglő kellemes környezetben (klimatizált vendéglő és rendezvényterem és kerthelyiség) házias ízekkel, udvarias kiszolgálással várja kedves vendégeit, legyen szó ebédről, vacsoráról, csoportétkeztetésről, lakodalomról, családi estről vagy rendezvényről. A Flórián Vendéglő áprilistól októberig 60 fős fedett kerthelyiségben fogadja vendégeit. A beltéri terem befogadó képessége 45 fő.

Nemzeti emlékhelyünkön változatos programokkal várjuk a turistákat, családokat. Kiállításunk fegyvergyűjteményében olyan korabeli tárgyak is láthatóak, melyek ritkaságnak számítanak. Fegyvereinken túl eredeti ágyúgolyókat is láthatnak a hozzánk látogatók, illetve olyan mellvértet, melyet minden bizonnyal Zrínyi egyik katonája viselt a hősies küzdelem során. Tekintsék meg személyesen történelmünk 1-1 darabkáját a Zrínyi-várban!

Téglalap alapú, 80 négyzetméter alapterületű, jellegzetes török téglákból épült kétszintes épület, mely kolostor boltozattal rendelkezik. Az ablakon fűzött török vasrács találhatók. Magyarország területén ez a török hódoltság egyetlen épen maradt lakóháza. Az épület funkciójára vonatkozóan több elképzelés is született. Feltételezések szerint korániskola volt egykor. Mások szerint inkább vendégfogadó lehetett, és valószínűleg karavánszerájként is működött. Ma múzeum található benne.

Találatok száma: 8
Ünnepi programok 2025. augusztus 20-án, az államalapítás évfordulóján Szigetváron. 17:00 órakor koszorúzás Szent István mellszobránál. 18:00 órától kenyérszentelő szentmise a Szent Rókus plébánia-templomban. 18:45 órától programok a Zrínyi téren: kenyérszegés, kulturális műsor, 19:30 órától könnyűzenei koncert.

A Zrínyi 1566 rockmusical a szigetvári hősöket mutatja be, mikor 1566-ban védték a várat a Bécs ellen vonuló Szulejmántól, majd az utolsónak maradt 300 ember kitört a lángoló belső várból és hősi halált halt. Az akkori eseményeket érzelmekre hatóan és lendületesen bemutató színpadra szánt produkció méltán számíthat nagy érdeklődésre, történelmi témája, hősiességének aktualitása, dalainak slágergyanús dallama és szövege, valamint a benne szereplő énekesek és színészek kedveltsége révén.

Kalandozás a korok között, kalandozás a múltban. Hagyományőrző és történelmi témájú fesztiválok programajánlója. Várjátékok, hadibemutatók, korabeli ruhák és fegyverek, várurak, apródok, katonák. Mindenkinek, aki szeretne egy kicsit visszarepülni az időben, ajánljuk történelmi fesztivál programjainkat országszerte.

Zrínyi Napok

Találatok száma: 2
Az uszoda nem csak a város általános és középiskolásai, valamint a kistérség diákjai számára biztosítja iskolai oktatás keretében az úszásoktatást, hanem az egészség-megőrzés területén a lakosság szélesebb körének is lehetőségeket kínál. A létesítményben - gondolva a mozgáskorlátozottakra is - biztosított az akadálymentes közlekedés. A színvonalasabb kiszolgálás érdekében, szolgáltatásainkat szaunával és szoláriummal kiegészítve várjuk kedves vendégeinket.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Országos eseménynaptár