Tromos Étterem Budapest
A Duna partján található hangulatos Tromos Étterem évtizedek óta a hét minden napján várja kedves vendégeit! A vendéglátást, a rendezvényszervezést és bonyolítását minőségi alapon tesszük felejthetetlenné minden vendégünk számára. Több ezres rendezvényeinken megőrizzük a hazai ízvilág mellett, a családias hangulatot és a baráti légkört minden betérő vendégünk számára.
Rendezvényszervezés
Catering
Házias konyhánk hazai szakács mesterek igyekezetét dicséri. A rendezvényeinken, állófogadásainkon és a gálavacsoráainkon mi megvalósítjuk az Önök elképzelését, amit a legkedvezőbb áron és legjobb minőségben nyújtunk minden vendégünk számára.
Esküvő
Évek óta lagzikat rendezünk, akár helyszíni polgári ceremóniával egybekötve. Kisebb létszámú, de akár nagyobb létszámú vendégsereggel, az alkalomhoz illő, fergeteges hangulat biztosítása mellett. Nemcsak ötleteinkkel és tapasztalatainkkal segítjük a párokat, hanem az ő egyéni elképzeléseikkel, elvárásaikkal is színesítjük, így biztosítva a feledhetetlen napot számukra. Szolgáltatásaink eddig is bizonyították, hogy ne csak a pároknak maradjon örök emlék az esküvő, hanem minden résztvevő számára felejthetetlen legyen.
Vállalati tréning
Egy vagy akár több napos tréningeket ajánlunk, külső és belső helyszínnel, teljes ellátással, technikai felszereléssel rendezvénytermeinkben. Konferenciákhoz és vállalati szakmai programokhoz catering ellátást tudunk biztosítani létszám korlát nélkül.
Bálok szervezése
Nagy tapasztalatunk van bálok szervezésében is egyaránt, amely a névnapi, a farsangi, a szilveszteri mulatságainkat, a pompás étel választék mellett, élő zene, karaoke show vagy disco teszi még hangulatosabbá.
Álló és üllő fogadások lebonyolítása
Az egyszerű és az egyedi igények által elkészített menük összeállításával segítünk kialakítani és teljesíteni a megrendelők igényeit, mind az ételek, mind az italok tekintetében egyaránt.
Családi rendezvények, gyerekzsúrtól az aranylakodalomig
A gyerekzsúrok egyre népszerűbbek, ahol fontos a hangulatosság mellett, hogy biztonságos környezetben történhessen is meg. Születésnapi partyk, névnapi rendezvények, eljegyzések, házassági évfordulók, érettségi bankettek megszervezésében is állunk az Önök rendelkezéseire.
2025.01.01 - 2025.12.31 |
Adina Apartment Hotel Budapest
A budapesti Adina Apartment Hotel pár percnyi távolságra található Budapest üzleti, szórakozó, bevásárló - és éttermi központjától.
Danubius Hotel Helia****
A szálloda zöldövezeti környezetben, Budapest legdinamikusabban fejlődő üzleti negyedében, közvetlenül a pesti Duna-parton, a Margitszigettel szemben fekszik, gyönyörű kilátással a budai hegyekre. A szállodában 254 szoba és 8 lakosztály van. A szobák fürdőszobával, önállóan szabályozható ...
Fortuna Szálloda- és Étteremhajó
A Fortuna Szálloda***- és Étteremhajó a Duna pesti oldalán, a Margitszigettel szemben, a Szent István Park szomszédságában horgonyoz. A hajó nyugodt, kellemes környezetben mégis frekventált helyen áll, közel a belvároshoz. A Duna, a természet és a hajó együttese teszi igazán felejthetetlenné a nálunk ...
Hotel Flandria Budapest
Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy a Hotel Flandria munkásszállóként üzemel, többnyire hosszútávú szerződéssel.
Thermal Margaret Island Health Spa Hotel****
A hotel a Margitsziget északi részén, romantikus környezetben található.
Bell Hostel & Apartments
A központban található 5 privát szobával, összesen 13 ággyal rendelkező Bell Hostel, illetve a két apartmanunk tökéletes szállás lehetőséget nyújt a fesztiválra/rendezvényre ellátogató kiállítók és vendégek számára.
City Hotel Ring Budapest
A nagykörúton található szálláshely 250 méterre fekszik a Nyugati pályaudvartól. A City Hotel Ringtől könnyen megközelíthetőek olyan látnivalók, mint a 800 méterre található Parlament. A legközelebbi éjszakai szórakozóhelyek és a Margitsziget rekreációs területe 850 méterre várják a látogatókat.
Four Points by Sheraton Budapest Danube
A 105 szobás szálloda panorámás kilátást kínál a Margit-szigetre. A hotel szolgáltatásai és szobáinak felszereltsége tökéletes megoldást kínál az üzleti utazóknak, akik a környéken keresnek szállást, míg az 50 fős meeting terem maradéktalanul kiszolgálja a közepes méretű rendezvények igényeit. ...
Gerand Hotel Góliát
A Hősök tere és a Városliget szomszédságában található Hotel Góliát ideális kiindulópontja lehet kirándulásoknak, városnéző túráknak. 45 darab négyágyas szobával várja vendégeit. A szobákban mosdó, emeletenként nemenkénti külön zuhanyozóhelyiség, néhány szobában hűtőszekrény található. Gyermekágy ...
Grand Margaret Island Health Spa Hotel**** Superior
Az Ybl Miklós tervei alapján készült hotel néhány percre található a városi forgatagtól, de mégis csendes, nyugodt környezetben.
Kozmix koncertek 2025 2025. március 12. (szerda)
A Kozmix 1995-ben alakult és azóta 8 önálló nagylemezt jelentetett meg, amelyeket a rajongók és szimpatizánsok közel 200 ezer példányban vásárolták meg. Zenéjük a kezdeti hardcore és happy rave világából indult, majd észrevétlenül változott át a pop és a dance műfajába. Ma már a legérzékenyebb ...
MAKKA Szabadidősport Egyesület programok 2025 2025. február 26. (szerda)
Felnőtt úszásoktatás
MAKKA Szabadidősport Egyesület programajánló. Senior wellness programok, egészségtudatos mozgásformák az idősebb korosztálynak is. Több helyszínen, országszerte előadásokkal, elméleti és gyakorlati oktatással, torna programokkal, állapotfelméréssel. Az Egyesület célja családi és baráti, lakóhelyi ...
Felnőtt úszásoktatás Budapest 2025. Úszás tanfolyamok kezdőknek, középhaladóknak, haladóknak 2025. február 26. (szerda)
Felnőtt fejjel könnyebb megtanulni úszni, hiszen felnőttként az ember az ész-érveket, magyarázatokat jobban megérti, mint ahogy azt gyerekkorban. Te is hamar és magabiztosan úszhatsz mellúszásban, gyorsúszásban vagy háton. Felnőtt úszásoktatás 120 és 240 perces kurzusok formájában exkluzív környezetben a ...
Kiállításmegnyitók Budapest 2025 2025. február 12. (szerda) 18:00
Európaiság – kelet-európai perspektívából című kiállítás megnyitója
Állandó és időszaki kiállításmegnyitó események Budapesten művészeti, kulturális intézményekben 2025-ben.
Néprajzi Múzeum Gyűjteményi Központ programok 2025 Budapest. Raktárlátogatások szakvezetéssel 2025. február 13. (csütörtök) 17:00
Afrikai rituális tárgyak a Néprajzi Múzeum Afrika gyűjteményében Raktármerülések. Tematikus raktárlátogatás az NMGYK-ban
A Néprajzi Múzeum Gyűjteményi Központja nem látogatható, de időközönként lehetőséget nyújt a raktári betekintésre. Ezúttal a tárgygyűjtemények egyes részletei tárulnak fel, havi rendszerességgel. Az adott témákhoz kapcsolódó raktárakat és tárgyakat a múzeum szakemberei mutatják be.
József Attila Színház előadások Budapest 2025. Műsor és online jegyvásárlás 2025. február 14. (péntek) - 2025. február 17. (hétfő)
A József Attila Színház sokszínű programkínálattal várja nézőit, amelyben minden korosztály megtalálja az életkorának és ízlésének megfelelő előadást. Kiemelten fontos a színház számára a kortárs magyar művek bemutatása, emellett repertoárjában nemzetközi szerzők művei, színpadi adaptációk, valamint ...
Valentin-napi fürdő programok 2025 2025. február 14. (péntek)
Lover`s Sacred Sanctuary - Budapest Mandala Day Spa
Valentin-napi fürdő programok.
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ programok 2025 2025. február 14. (péntek)
Az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ programjai 2025-ben. Színház, koncertek, nyári szabadtéri rendezvények, kulturális programok várják az érdeklődőket. Az intézmény fő feladata a kerület lakosságának kulturális programokkal történő kiszolgálása. Figyelmet fordítanak arra, hogy a különböző ...
Bababörze Budapest 2025. Baba-, gyermekruha- és játék börze 2025.02.09 (vasárnap) 09:00 - 12:00
Gyerekruha Börze
Minden ami Baba és minden ami Mama. Használt, de jó állapotú gyerekjátékok, gyerekcipők, gyerektáskák, valamit gyerekeknek szóló könyvek, egyéb felszerelések várják a látogatókat kedvező árakon.
Vígszínház előadások 2025. Műsor és online jegyvásárlás 2025. február 3. (hétfő) - 2025. február 9. (vasárnap)
Színházi előadások a Vígszínházban és a Pesti Színházban online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. Egy színház minden korosztálynak. A színház meg kívánja őrizni népszínházi jellegét, az értékre építve. Játszóhelyein esténként 1700 néző foglalhat helyet. A Vígszínház vendégjátékok és vendégtársulatok ...
Piknik programok 2025. Események, rendezvények 2025. szeptember 6. (szombat)
Pozsonyi Piknik
Piknik programajánló.
Fényfesztivál 2025. Programok, események, rendezvények 2024.10.25. (péntek) - 2025.03.02. (vasárnap)
Lumina Park - Mesebeli Filmfesztivál
Fények játéka, fényfesztivál programok országszerte. Programajánló.
Margitszigeti séta 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
A Duna ölelésében fekvő Margitsziget kihagyhatatlan úti cél minden Budapestre látogató turista számára. A hatalmas ősfák, árnyas sétautak, tágas rétek, fürdők és szórakoztató attrakciók különleges elegye elvarázsol, az első pillantásra beleszeretünk. A sziget jóval több annál, mint amit a szemünkkel ...
Lumina Park Mesebeli Filmfesztivál Budapest 2025. Fénypark a Palatinuson 2024.10.25. (péntek) - 2025.03.02. (vasárnap)
Újra megnyílt a Lumina Park kapuja, és nem is akármivel várunk titeket: idén minden a filmekről fog szólni a Mesebeli Filmfesztiválon. Gyere el egy olyan helyre, ahol a filmművészet csillagai és a varázslat fényei egybeolvadnak - vár rád a Lumina Park! A park 2024. október 25. és 2025. március 2. között ...
13. kerületi partner kártya Budapest, kedvezményes szolgáltatások és olcsóbb vásárlási lehetőség 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
A XIII. Kerületi Partner Kártya a kerület összetartását erősíti azzal, hogy tulajdonosai azokban az üzletekben, amelyek csatlakoztak a programhoz, kedvezményeket vehetnek igénybe a XIII. kerület üzleteiben, a kerületi szociális boltokban és a megjelölt önkormányzati szolgáltatásoknál. A kedvezmény ...
Kertvárosi Időutazás 2025. Budapesti és főváros környéki városnéző séták 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Több mint 40 féle különleges séta Budapest 16. kerületében, és múzeumi szerdák az ismeretlen főváros felfedezésére. Túravezető: Benedek Ágnes helytörténész.
Margitszigeti Víztorony Budapest
A Margit-szigeti víztorony kilátóként és kiállítótérként is működik. A budapesti Margitsziget középső részén, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad mellett áll. A szecessziós körlépcsőn haladva a nyolcerkélyes kilátó terembe érve Buda és Pest körpanorámája valamint a Dunát átívelő hidak látványa tárul ...
AMIKOR Galéria Budapest
Az AMIKOR Galéria egy egyedülálló régiségáruház Budapest belvárosában, 560 négyzetméteren. Nálunk kortól, stílustól, értéktől függetlenül mindenki megtalálja az ízlésének, igényeinek megfelelő lakberendezési és használati tárgyakat. Antik, dizájn, retró, vintage és újragondolt régiségek azoknak, akik ...
Budapest Főváros Levéltára
Budapest Főváros Levéltára mint Magyarország Budapesten illetékes általános levéltára modern, nyitott, szolgáltató levéltár kíván lenni, vezető szerepet törekszik betölteni a Kárpát-medencei városi levéltárak körében, feladatait mindig a kor legmagasabb színvonalán kívánja ellátni, A Levéltár története ...
Budapesti Flippermúzeum
A budapesti Flippermúzeumban évente több ezer gyermek fordul meg szüleivel, akik családi programként látogatnak el Európa legnagyobb folyamatosan nyitva tartó interaktív flipper kiállítására.
Kóka Galéria
A galériát Dr. Luttár Magdolna hozta létre elhunyt férje, Kóka Ferenc festőművész művészeti hagyatékának megőrzése, ápolása és közkinccsé tétele érdekében. 2000-ben bekövetkező halála óta a Művészeti Alapítványt és Galériát dr. Molnár Valéria vezeti helyt adva kortárs művészek kiállításainak.
LATARKA kortárs művészeti galéria Budapest
A LATARKA a Lengyel Intézet új galériája. A koncepció legfontosabb elemei: nyitottság, dinamika és interdiszciplinaritás. A nyitottság elve szerint a LATARKA olyan alternatív kiállító helyiség, mely Lengyel Intézeten belül és annak támogatásával lehetőséget nyújt hazai és külföldi fiatal alkotók ...
Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Budapest
A Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményéből rendezett kiállítások a modern építészet bemutatására vállalkoznak.
Radnóti Emlékszoba Budapest
Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni bútoraival, személyes tárgyaival berendezett emlékszobát látogathatunk a 13. kerületi RaM – Radnóti Miklós Művelődési Központban. Az Emlékszoba lehetőség enged arra, hogy a látogatók bepillantsanak Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni otthonába.
Rockmúzeum - Magyar Rockhírességek Csarnoka Budapest
A Magyar Rockhírességek Csarnoka, rövidebben a Rockmúzeum igyekszik összefoglalni a rockzene és az egyik elődjének számító beatkorszak relikviáit. Muzeális Gyűjtemény, mely állandó kiállítás keretében mutatja be a `60-as évek elejétől jelenleg 1989-ig bezáróan a Magyar Rockzene történetét. A hatvanas ...
Újlipótvárosi Klub Galéria
A galéria a 13. kerületben élő és/vagy alkotó művészek kiállítótere. Mint közösségi művészeti intézmény célszerűnek tartjuk MINDEN olyan művészeti alkalom - kiállítás, vásár, foglalkozás, szimpózium, egyéb típusú rendezvény-, helyszíneként az intézményt felhasználni, ami kapcsolódási pontot jelent ...