ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Zsilip Központ Budapest

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

A Zsilip olyan találkozóhely, ahova érdemes betérni, körülnézni, ahol izgalmas és tartalmas programokkal találkozhat minden korosztály, származástól függetlenül. Zsilip Kulturális Központ célja – mint ahogy neve, a Zsidó Élmény Lipóciában kifejezésből alkotott mozaikszó is utal rá – a megismerés, a zsidó kultúrához való könnyed kapcsolódás megvalósítása. A központot a teljes megújulást és bővítést követően, 2021-ben, a Zsinagógák Hetében nyitották meg a nagyközönség előtt. Az épület zsinagóga mellett közösségi térként is funkcionál, az elmúlt egy évben több nagy sikerűrendezvénynek, színházi előadásoknak, könyvbemutatóknak, kulturális programoknak adott otthont. Egy többszintes játszóház is üzemel benne, és nemrég megnyitották a kóser reggeliző és brunch éttermet, a Brooklyn Bagelt.

Zsidó élmények Lipóciában

Zsidó közösségi tér az Újlipótvárosban

A Zsilip fókuszba helyezi a megismerést, a zsidó kultúrához való könnyed kapcsolódást. A központ a teljes megújulását követően kóser cukrászdával és bisztróval, zenével, színházi előadásokkal, tanulmányi programokkal és játszóházzal fogadja a zsidó kultúra és hagyományok iránt érdeklődőket. Minden egyes térben számos szimbólum és történet lelhető fel.

EMIH

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség a Magyarországon bejegyzett három zsidó egyház (MAZSIHISZ, EMIH, MAOIH) egyike. 1927-ben az addig önállóan működő, sem az ortodox, sem a neológ irányzathoz nem csatlakozó hitközségek megalakították a Magyarországi Statusquo Ante Hitközségek Országos Szövetségét. Ezzel hivatalossá vált az 1877-ben már elismert harmadik zsidó irányzat is. A 2004-ben újjáalakult Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség az egykori Statusquo Ante hitközségek szellemiségét követve, annak hagyományait elfogadva és ápolva a magyar zsidóság felemelkedésének támogatását tűzte ki céljául, melynek egyik legfontosabb eleme és mobilizáló eszköze az oktatási tevékenység.

ZSILIP

Az EMIH az ősi gyökerek után kutató fiatal nemzedék képviselőjeként egyesíti az autentikus értékrendet és hagyományokat a nyitottsággal és dinamikus gondolkodással. A szervezet 2015-ben fogalmazta meg egy új budapesti zsinagóga építésének gondolatát. Azóta kereste a megfelelő helyszíneket a belvárosban. Mára eldőlt, hogy a Holokauszt óta létesülő első jelentős budapesti zsinagóga helyszíne Újlipótvárosban lesz.

A választás egy patinás Duna-parti háztömb aljában régóta üresen álló, nagyszerű fekvésű földszinti ingatlanra esett. A 2500 m2-es terület kiválóan alkalmas egy kortárs zsidó közösségi központ kialakítására. Az új hely neve: ZSILIP. Az új központ megállítja a járókelőt, egybegyűjti a zsidó kultúra iránt érdeklődőket és felduzzasztja a közösséget. A zsinagóga mellett több funkciót is magába foglaló intézmény mindenki számára nyitott. A ZSILIP nemcsak a lokális zsidó közösség számára épül, hanem egész Budapestnek új kedvenc helye lehet. A központ cukrászdával, kávézóval,  zenével, színházi előadásokkal és gyerekprogramokkal várja a látogatókat.

Közösség

A zsinagóga nem csak az imatérből áll. Kapcsolódnak hozzá a közösség életét szervező és gazdagító programokat kínáló terek: étkező konyha, oktatási egységek, gyermekfoglalkoztató, irodák, vendég- lakások. Így változik az ingatlan közösségi központtá a zsidó hagyományokon keresztül a környékbeli lakosok számára.

A ZSILIP rabbija és családja

Glitzenstein Sámuel rabbi, az újlipótvárosi közösségi központ, a Zsilip vezetője. Glitzenstein Sámuel rabbi (közismert nevén „Glici”) és felesége, Sosi 2008-ban költöztek Izraelből Budapestre. A házaspárnak ekkor három kisfia volt – a család azóta két kislánnyal és három fiúcskával bővült. Glitziék érkezésükkor nem beszéltek még magyarul és keveset tudtak választott hazájukról: jöttek, mert hívták őket, hogy segítsék a magyarországi zsidó fiatalság életét. Thaiföld, Vietnam és Közép-Amerika helyett döntöttek úgy, hogy Magyarországra költöznek – örökre. Mára mindannyian kiválóan beszélnek magyarul, nem okoz gondot számukra az ügyintézés vagy a magyar barátaikkal való kapcsolattartás. A rabbi kiemelte, hogy biztonságban érzik magukat nálunk, magabiztosak és tudják, nincs mitől tartaniuk.

Glitzi rabbi vidámságával és nyitottságával mindenkinek belopja magát a szívébe, ugyanúgy, ahogy Sosi tapintatos segítőkészségével. Újlipótvárosra cserélik 7. kerületi otthonukat és a Nagyfuvaros utcai templomkörzetet, melynek évek óta rabbija. Vadonatúj zsidó központot létesítettek Zsilip néven. Ahogy eddig is leginkább a fiatalok számára szerveztek programokat, így új környékükön is elsősorban a fiatal családok számára szeretnének lehetőségeket kínálni. Glitzi nagyon szereti a magyar zsidó közösséget többek között azért is, mert a világon azon kevés közösségek egyike, amelyik ugyanott él évszázadok óta.

Újlipótváros és a zsidóság

A helyszín Újlipótváros, azaz Budapest XIII. kerületének a Dunapart, a Nagykörút, a Váci út és a Dráva utca által határolt része. Budapestnek olyan különleges környékéről van szó, amely mind a mai napig megőrzött valamit kisvárosias jellegéből. A környék főutcáját, a ZSILIP háztömbjével is szomszédos Pozsonyi utcát barátságos vendéglők, családias boltok szegélyezik. Az utcán élénk az élet és a környékbeli közösségre erős lokálpatriotizmus jellemző, ezt számtalan folyóirat, internetes honlap és fesztivál reprezentálja. A Pozsonyi Piknik eseménye évek óta kiemelt programja a Fővárosnak.

Lipótváros hagyományosan a zsidó kulturális élet egyik központja Budapesten. Már az 1900-as évek elején nagyszabású tervek születtek a „Lipótvárosi Zsinagóga” megépítésére. Végül az építkezés elmaradt, de nem felejtődött el. A századfordulón Budapest városa a Nagykörúton túlra is elterjedt. A Lipótváros (Parlament környéki városrész) folytatásának tekinthető Újlipótváros. Ebben az időszakban főleg zsidó családok települtek ebbe a kerületb, a házak jelentős részét zsidó építtetők húzták fel. A városrész történelméhez hozzátartozik, hogy 1944-ben itt volt a nemzetközi gettó. Újlipótvárosban a mai napig magas a zsidó lakosság aránya. Bár sokan nem gyakorolják a vallást, zsidó származásuk, és felmenőik miatt is a mai napig a környéken laknak. Emiatt is fontos egy olyan hely létrehozása, ahol a vallás gyakorlás lehetősége mellett a hagyományos zsidó kultúrához tartozó mindennapi ingerek ér- hetik a környéken lakó fiatal generációt.

Az épület története

A Zsilip az úgynevezett “Palatinus-házak” egyikének földszintjén helyezkedik el. A házakat 1911-ben építették, Vidor Emil építész tervei szerint, szecessziós stílusban. Ezt megelőzően  ez a terület a Duna részét képezte, és egy folyószabályozásnka köszönhetően vált beépíthetővé. Az építtető a környék számos lakóházához hasonlóan Grünwald és Schiffer cége volt. A bérpaloták építésükkor nagyon modernnek számítottak, stílusukban leginkább a kortárs finn nemzeti romantikával mutattak rokonságot.

A házak nevének eredete érdekes adalék: a Palatinus elnevezés annak őrzi emlékét, hogy az egykor fővárosi telkeket a nádor kapta meg a Margitsziget közparkosításakor. A nádor, akit palatinus néven is emlegettek, a király utáni egyik legfőbb méltóság volt. A házakat karakteresen felismerhetővé teszik eredeti díszítései és motívumainak egyedi szecessziós, geometrikus formakincse. A ház a Jászai Mari tértől északra eső, első Duna-parti Palatinus-ház. A két épületrész közé egy tömbszerű középrész ékelődik be az alsó részeken. Ez az utólagos beépítés a ‘60-as években történt, amikor a ház alsó két szintjét a Belügyminisztérium étkezdéjének alakították ki. A földszinten így kialakult két fedett belső udvar, melyek felülről kapják a fényt. A város különleges és igen értékes terei ezek.

A számos közösségi feladatot magára vállaló intézmény nem csak a lokális zsidó közösség számára épül, hanem egész Budapest kedvenc új helye lehet. A cél, hogy a Zsilip olyan találkozóhely legyen, ahova érdemes betérni, körülnézni, ahol izgalmas és tartalmas programokkal találkozhat minden korosztály, származástól függetlenül.

A központ a teljes megújulását követően kóser cukrászdával és bisztróval, zenével, színházi előadásokkal, tanulmányi programokkal és játszóházzal fogadja a zsidó kultúra és hagyományok iránt érdeklődőket.

Általános nyitvatartás:

Hétfőtől-csütörtökig: 10:00-19:00

Péntek: 10:00-14:00

Állandó programjaink időpontja a nyitvatartástól független, ugyanakkor eseményeink és a vallási ünnepek befolyásolhatják a nyitvatartási időt!

2024.01.01 - 2024.12.31


2024.03.28.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
Kismamatorna Jeges Jutkával a Zsiliputiban!
2024.04.03.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
Nyílt nap a Zsiliputiban
2024.04.04.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
HAVRUTA – EGYÜTT TANULÁS HÁZA
2024.04.04.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
Kismamatorna Jeges Jutkával a Zsiliputiban!
2024.04.09.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
Álljuk a sarat! – női program
2024.04.11.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
HAVRUTA – EGYÜTT TANULÁS HÁZA
2024.04.11.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
Kismamatorna Jeges Jutkával a Zsiliputiban!
2024.04.16.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
Álljuk a sarat! – női program
2024.04.18.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
HAVRUTA – EGYÜTT TANULÁS HÁZA
2024.04.18.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
Kismamatorna Jeges Jutkával a Zsiliputiban!
2024.04.25.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
HAVRUTA – EGYÜTT TANULÁS HÁZA
2024.04.25.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
Kismamatorna Jeges Jutkával a Zsiliputiban!
2024.05.02.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
HAVRUTA – EGYÜTT TANULÁS HÁZA
2024.05.02.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
Kismamatorna Jeges Jutkával a Zsiliputiban!
2024.05.09.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
HAVRUTA – EGYÜTT TANULÁS HÁZA
2024.05.09.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
Kismamatorna Jeges Jutkával a Zsiliputiban!
2024.05.16.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
HAVRUTA – EGYÜTT TANULÁS HÁZA
2024.05.16.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
Kismamatorna Jeges Jutkával a Zsiliputiban!
2024.05.23.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
HAVRUTA – EGYÜTT TANULÁS HÁZA
2024.05.23.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
Kismamatorna Jeges Jutkával a Zsiliputiban!
2024.05.30.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
HAVRUTA – EGYÜTT TANULÁS HÁZA
2024.05.30.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
Kismamatorna Jeges Jutkával a Zsiliputiban!
2024.06.06.
Zsilip Központ programok 2024 Budapest
HAVRUTA – EGYÜTT TANULÁS HÁZA
Találatok száma: 1
Zsilip Központ programok 2024 Budapest

Zsilip Központ programok 2024 Budapest 2024. március 28. (csütörtök)

Kismamatorna Jeges Jutkával a Zsiliputiban!

A Zsilip olyan találkozóhely, ahova érdemes betérni, körülnézni, ahol izgalmas és tartalmas programokkal találkozhat minden korosztály, származástól függetlenül.

Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 16
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Adina Apartment Hotel Budapest

Adina Apartment Hotel Budapest

A budapesti Adina Apartment Hotel pár percnyi távolságra található Budapest üzleti, szórakozó, bevásárló - és éttermi központjától.

Danubius Hotel Helia****

Danubius Hotel Helia****

A szálloda zöldövezeti környezetben, Budapest legdinamikusabban fejlődő üzleti negyedében, közvetlenül a pesti Duna-parton, a Margitszigettel szemben fekszik, gyönyörű kilátással a budai hegyekre. A szállodában 254 szoba és 8 lakosztály van. A szobák fürdőszobával, önállóan szabályozható ...

Fortuna Szálloda- és Étteremhajó

Fortuna Szálloda- és Étteremhajó

A Fortuna Szálloda***- és Étteremhajó a Duna pesti oldalán, a Margitszigettel szemben, a Szent István Park szomszédságában horgonyoz. A hajó nyugodt, kellemes környezetben mégis frekventált helyen áll, közel a belvároshoz. A Duna, a természet és a hajó együttese teszi igazán felejthetetlenné a nálunk ...

Hotel Flandria Budapest

Hotel Flandria Budapest

Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy a Hotel Flandria munkásszállóként üzemel, többnyire hosszútávú szerződéssel.

Thermal Margaret Island Health Spa Hotel****

Thermal Margaret Island Health Spa Hotel****

A hotel a Margitsziget északi részén, romantikus környezetben található.

Bell Hostel & Apartments

Bell Hostel & Apartments

A központban található 5 privát szobával, összesen 13 ággyal rendelkező Bell Hostel, illetve a két apartmanunk tökéletes szállás lehetőséget nyújt a fesztiválra/rendezvényre ellátogató kiállítók és vendégek számára.

City Hotel Ring Budapest

City Hotel Ring Budapest

A nagykörúton található szálláshely 250 méterre fekszik a Nyugati pályaudvartól. A City Hotel Ringtől könnyen megközelíthetőek olyan látnivalók, mint a 800 méterre található Parlament. A legközelebbi éjszakai szórakozóhelyek és a Margitsziget rekreációs területe 850 méterre várják a látogatókat.

Four Points by Sheraton Budapest Danube

Four Points by Sheraton Budapest Danube

A 105 szobás szálloda panorámás kilátást kínál a Margit-szigetre. A hotel szolgáltatásai és szobáinak felszereltsége tökéletes megoldást kínál az üzleti utazóknak, akik a környéken keresnek szállást, míg az 50 fős meeting terem maradéktalanul kiszolgálja a közepes méretű rendezvények igényeit. ...

Gerand Hotel Góliát

Gerand Hotel Góliát

A Hősök tere és a Városliget szomszédságában található Hotel Góliát ideális kiindulópontja lehet kirándulásoknak, városnéző túráknak. 45 darab négyágyas szobával várja vendégeit. A szobákban mosdó, emeletenként nemenkénti külön zuhanyozóhelyiség, néhány szobában hűtőszekrény található. Gyermekágy ...

Grand Margaret Island Health Spa Hotel**** Superior

Grand Margaret Island Health Spa Hotel**** Superior

Az Ybl Miklós tervei alapján készült hotel néhány percre található a városi forgatagtól, de mégis csendes, nyugodt környezetben.

1 2   
Találatok száma: 50
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Budapest Jazz Club Bistro & Kávézó

Budapest Jazz Club Bistro & Kávézó

Ha könnyed, mégis nívós zenei élményre vágyik, ha a jazz elkötelezett híve, vagy épp most barátkozik a műfajjal, látogasson el a főváros jazzéletének központjába, a Budapest Jazz Clubba! A különleges atmoszféra és kiváló hangminőség mellett, barátságos hangulatú jazzkávézóval és bisztró-fogásokat ...

Jegyvásárlás
Asztalfoglalás
Kiemelt partner
Babérlevél Étterem Budapest

Babérlevél Étterem Budapest

Angyalföldön, a Váci útról nyíló Babér utcában várja vendégeit a rendezvényhelyszínnek is kiváló Babérlevél Étterem.

Dunapark Kávéház Étterem Budapest

Dunapark Kávéház Étterem Budapest

Újlipótváros 1930-as évek báját idéző ékszerdoboza a Dunapark Étterem és Kávézó Budapesten. A kávéház 1938-ban került átadásra, mint a főváros legjelentősebb modern stílusú kávéháza. Jelenlegi formájában 2006. szeptemberében nyílt meg ismét. A tulajdonos szándéka szerint olyan kávéházzal várja vendégeit, mely a ...

Firkász Kávéház Étterem Budapest

Firkász Kávéház Étterem Budapest

A Firkász név utal az íróktól pezsgő szellemi életre, amely nap, mint nap az étterem része. Nemzetközileg ismert művészek és írók kedvelt törzshelye, ez a hangulatos étterem, ahol más hírességek is megfordultak.

Hathi Indiai Kifőzde Budapest

Hathi Indiai Kifőzde Budapest

Hathi Indiai Kifőzde vegetáriánus fogásokkal várja vendégeit Budapesten, Angyalföldön.

Julien Francia Kávézó

Julien Francia Kávézó

Francia kávézó, pékség, cukrászda és teázó.

Kino Cafe Art Mozi Budapest

Kino Cafe Art Mozi Budapest

Családias, közvetlen és szerethető, igazán otthonos hely Budapesten a Kino Cafe Mozi. Olyan, ahová az ember hazajár egy baráti beszélgetésre, kávézni, meginni egy finom bort, megenni egy különleges sütit. A két termes moziban rendhagyó programok várják az érdeklődőket, filmklubok, iskolai vetítések, ...

River Gyorsétterem Budapest

River Gyorsétterem Budapest

A River Gyorsétterem Budapest 13. kerületében, a Váci úton várja vendégeit.

Tera Magyar Konyhája Budapest

Tera Magyar Konyhája Budapest

Éttermünk vasárnap kivételével a hét minden napján bőséges és változatos menüajánlatokkal várja az ebédszünetet nálunk eltöltőket. Rendezvényekre, társas összejövetelekre, díszétkezésekre, alkalmazkodva a Vendégek igényeihez speciális, egyedi étrendeket is összeállítunk. Vállaljuk továbbá egyedi rendezvények ...

Tromos Étterem Budapest

Tromos Étterem Budapest

A Duna partján található hangulatos Tromos Étterem évtizedek óta a hét minden napján várja kedves vendégeit! A vendéglátást, a rendezvényszervezést és bonyolítását minőségi alapon tesszük felejthetetlenné minden vendégünk számára. Több ezres rendezvényeinken megőrizzük a hazai ízvilág mellett, a ...

1 2 3 4 5   
Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Zsilip Központ programok 2024 Budapest Zsilip Központ programok 2024 Budapest
  • Budapest
  • XIII. kerület
2024. március 28. (csütörtök)

Figyelmébe ajánljuk!

Zsilip Játszóház Budapest Zsilip Játszóház Budapest
  • Budapest
  • XIII. kerület

Foglaljon asztalt!

Budapest Jazz Club Bistro & Kávézó Budapest Jazz Club Bistro & Kávézó
  • Budapest
  • XIII. kerület

Foglaljon asztalt!

Budapest Jazz Club Bistro & Kávézó Budapest Jazz Club Bistro & Kávézó
  • Budapest
  • XIII. kerület

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Megadott intervallumban:
-tól
-ig