Az Alpokalja a Nyugat-Magyarországi-peremvidékhez tartozik. Vas megyét és Győr-Moson-Sopron megyét érinti. Részei a Soproni-hegység, benne a Fertő-melléki-dombsággal, valamint a Kőszegi-hegység és az Őrség, benne a Vasi-Hegyháttal. Az Alpokalja Magyarország legcsapadékosabb tája. Kevesebb a napsütés, jóval több a csapadék, ezért sok a patak. Területén a nyár hűvös, a tél enyhe. Kőszeg, Őriszentpéter, Szombathely és Sopron-Fertőd kistérsége tartozik hozzá.
Országos eseménynaptár

Vad Fruttik koncertek 2026. évi ajánlója. A Vad Fruttik egy magyar alternatív rock zenekar. 2005-ben tettek szert országos hírnévre. Első stúdióalbumuk 2006-ban jelent meg Rózsikámnak digitálisan címmel, majd két év múlva újabb lemezt adtak ki (Egy éjszaka Bohémiában), amit 2010-ben a Fénystopposok című album követett. 2009-ben és 2011-ben Fonogram-díjra jelölték őket.

Akusztikus duo est Likó Marcellal és Kerekes Gergővel - Sopron
Vad Fruttik koncertek 2026. évi ajánlója. A Vad Fruttik egy magyar alternatív rock zenekar. 2005-ben tettek szert országos hírnévre. Első stúdióalbumuk 2006-ban jelent meg Rózsikámnak digitálisan címmel, majd két év múlva újabb lemezt adtak ki (Egy éjszaka Bohémiában), amit 2010-ben a Fénystopposok című album követett. 2009-ben és 2011-ben Fonogram-díjra jelölték őket.

Dzsungel könyve előadások és jegyek 2026. Ugyan ki tudná összefoglalni, mi mindenről szól a farkasok közt nevelkedett Maugli, az emberek ketrecéből szabadult Bagira, a törvényt bölcsen oktató Balu, a titokzatos Ká, a bosszúra és embervérre szomjas Sír Kán története? A legendás musical szól a születésről és a halálról, a befogadásról és a kitaszításról, a csapatról és a magányról, a gyerekkor és a kamaszkor varázslatos időszakáról.

Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve - Roxszínház előadásában
Dzsungel könyve előadások és jegyek 2026. Ugyan ki tudná összefoglalni, mi mindenről szól a farkasok közt nevelkedett Maugli, az emberek ketrecéből szabadult Bagira, a törvényt bölcsen oktató Balu, a titokzatos Ká, a bosszúra és embervérre szomjas Sír Kán története? A legendás musical szól a születésről és a halálról, a befogadásról és a kitaszításról, a csapatról és a magányról, a gyerekkor és a kamaszkor varázslatos időszakáról.

Otthont! Házat! Hazát! Táncszínházi előadás az 1956-os forradalom 70. évfordulója tiszteletére - Sopron
Ismerős Arcok koncertek, 2026. évi fellépések eseménynaptára. Az Ismerős Arcok összes közelgő koncertje egy helyen. Kövesd az Ismerős Arcok aktuális koncertjeit országszerte és határainkon túl.

Sopronkövesdi programajánló 2026. Sopronkövesd változatos programokkal várja a látogatókat egész évben. A hangulatos Nyugat-Dunántúli kis falu Soprontól 20 km-re fekszik, ahol a szőlőhegyek, erdős dombok és történelmi emlékek várnak felfedezésre. Sétálhatunk a meseösvényen, megnézhetjük a helyi tájházat, templomokat és emlékhelyeket. Ideális cél egy nyugodt természetközeli kiránduláshoz.

Vannak vidékek / Bogdán Zsolt és a Kaláka Kányádi estje
Sopronkövesdi programajánló 2026. Sopronkövesd változatos programokkal várja a látogatókat egész évben. A hangulatos Nyugat-Dunántúli kis falu Soprontól 20 km-re fekszik, ahol a szőlőhegyek, erdős dombok és történelmi emlékek várnak felfedezésre. Sétálhatunk a meseösvényen, megnézhetjük a helyi tájházat, templomokat és emlékhelyeket. Ideális cél egy nyugodt természetközeli kiránduláshoz.

Janklovics Péter Dumaszínház előadások 2026 / 2027-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. A Kisherceg tudósa, a Revizor, járási orvosa, idegbeteg, tolószékes rendező, zeneakadémiai oktató, és a Sziget arca is volt már. Egy ember, akiben számtalan személyiség találkozik most már a dumaszínpadon is. Színész, humorista, performansz-harcos, kisfilm-hős, és szerethető antihős, alkalmi jelleggel rádiós műsorvezető. Évtizedes színészi tapasztalattal is lámpalázas előadás előtt.

Kovács Kati koncertek 2026 / 2027. Jubileumi Turné az országban. Kovács Kati minden idők egyik legsikeresebb magyar énekesnője, nevéhez a hatvanas évek óta több ezer sikeres koncert és számtalan sláger fűződik. A művésznő közismert jellegzetes erőteljes hangjáról, hosszan tartó pályafutásáról és sokoldalúságáról. Ez a név bárhol, bármikor „eladja” magát, mozdulnak a helyi-, az országban máshol-, vagy külföldön élő rajongók, hogy ott legyenek ezeken a koncerteken, megélve egy olyan több generációs közösségi élményt, amit csak ő tud úgy és odavarázsolni. És ő minden egyes alkalommal külön - külön készül ezekre a varázslatokra.

Újra felcsendülnek Kovács Kati slágerei 2026 / 2027-ben az ország több pontján. Liszt Ferenc-díjas magyar énekesnő, előadóművész, színművésznő, szövegíró. Kovács Kati a magyar könnyűzene egyik legkiemelkedőbb énekesnője. A jellegzetes rekedt hangú előadóművész egycsapásra híres lett. Több alkalommal megválasztották az év hangjának itthon és külföldön egyaránt. A magyar előadók között ritkaságszámba megy nemzetközi népszerűsége. Az 1960-as, 1970-es években Magyarország egyik vezető női énekes volt. Kovács Kati az egyik legsokoldalúbb magyar énekesnő, mivel otthonosan mozog a rock, rock and roll, rockopera, pop rock, hard rock, AC rock, dzsessz, blues, beat, funk, pop, disco, operett, lírai-rock és a rap műfajában.

Rudán Joe Band 2026. évi koncertek. Rudán Joe pécsi illetőségű zenész, számos rockzenekar elismert tagja. Országos ismertséget és népszerűséget a Pokolgép és a P Mobil együttesekben eltöltött évtizedek hoztak neki. Rockoperákból is ismert. A Rudán Joe Band 2014-ben alakult, a zenekar repertoárjában Rudán Joe pályafutásának legkedvesebb dalaival.

Rudán Joe Akusztik

Adventi programok Fertődön 2026-ban – különleges ünnepi élményekkel, látványos fényinstallációkkal és kulturális rendezvényekkel várja a látogatókat az Esterházy-kastély. A Fantáziakert – Story of Lights fénypark mesebeli fényalagúttal, látványos világító figurákkal és varázslatos esti sétával kínál felejthetetlen élményt kicsiknek és nagyoknak. A karácsonyi hangulatot különleges kulturális programok, köztük a Diótörő gyertyafényben című előadás teszik teljessé.

2026. november 28-án karácsonyi vásár lesz a Szombathelyi Képtárban. Képző-, iparművészeti, design és kézműves termékek vására várja a látogatókat. . A vásárba a belépés ingyenes a közönség számára.