Az Alpokalja a Nyugat-Magyarországi-peremvidékhez tartozik. Vas megyét és Győr-Moson-Sopron megyét érinti. Részei a Soproni-hegység, benne a Fertő-melléki-dombsággal, valamint a Kőszegi-hegység és az Őrség, benne a Vasi-Hegyháttal. Az Alpokalja Magyarország legcsapadékosabb tája. Kevesebb a napsütés, jóval több a csapadék, ezért sok a patak. Területén a nyár hűvös, a tél enyhe. Kőszeg, Őriszentpéter, Szombathely és Sopron-Fertőd kistérsége tartozik hozzá.
Országos eseménynaptár

Kökény Attila koncertek, 2026. / 2027. évi fellépések. Kökény Attila a hazai zenei élet egyik legismertebb énekese. A Megasztárból is ismert előadóművész a 2010-es év legjobb férfi hangja lett, emellett számos televíziós műsorban is találkozhatott vele a nagyközönség.

Kőszegi komolyzenei és könnyűzenei koncertek, programok 2026-ban. Ajánló.

A nagy múltú, elsősorban koncert klub helyt adott már sok híres zenekarnak, de a helyi erőknek is nyújt fellépési lehetőséget. Zenei stílus szerint elsősorban rock, de nem idegenkedik semmilyen mástól sem. Szombathely kedvelt szórakozóhelye.

Rákász Gergely fellépések az ország több pontján 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. Rákász Gergely 15 évesen, az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett, mindezidáig több mint 1000 fellépése volt Magyarország, Európa és Amerika nagyvárosaiban. Egyedi látásmódja fiatalos lendülettel tölti meg a komolyzenét. Látványkoncertjeivel új műfajt teremtett, melyben képzőművészet, tánc, és színészi játék segítségével tízezrekhez közelítette a műfajt és a hangszert.

Adventi programok 2026. Advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. Hagyományos gyertyagyújtással, ünnepi beszédekkel, színes vásárokkal, családi programokkal várják a látogatókat az ország számos településen a karácsony ünnepi készülődés részeként.

Kökény Attila & Rakonczai Viktor - Adventi koncertje

Adventi koncertek eseménynaptára 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. A várakozás időszakában, a karácsonyi rohanás közepette jól esik megpihenni. Erre adhat lehetőséget egy koncert, ahol megfeledkezhetünk a készülődéssel kapcsolatos problémákról. Több helyszínen élvezhetjük a zene nyugtató hatását.

Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút programok, 2026. évi események és rendezvények. Interaktív vasúti tanösvény, tematikus játék- és fitneszpark, mozdonyskanzen, maradandó élmény, múltidéző hangulat.

Péterfy Bori & Love Band 2026. évi koncertek. A színész-énekes Péterfy Bori 2007-ben alakult zenekara, a Love Band két sanzon-pop-rock lemez után egy rockegyüttestől szokatlan vállalkozásba vágott bele. Régebbi dalaik egy részét végletesen kifordították, és már-már fájdalmasan lassúra hangszerelték át.

Karácsonyi orgonakoncert programajánló 2026. Online jegyvásárlás. A karácsonyi orgonakoncertek varázslatos élményt nyújtanak a zene és a lélek szerelmeseinek. A templomok és koncerttermek ünnepi fényei között felcsendülő orgonaművek felemelő hangulatot teremtenek, ahol a klasszikus dallamok és a karácsony csendje találkozik. Egy este, amelyben a zene méltósága és az ünnep meghittsége fonódik össze.

2026. december 5-én éld át velünk az ünnep varázsát a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút Mikulás Expressz rendezvényén! Találkozz a Mikulással, utazz az őt segítő manókkal a kisvasúton, és készítsd el saját ünnepi díszeidet a téli bütyköldében, hogy magaddal vihesd az igazi karácsonyi hangulatot! Egy kalandos nap minden korosztálynak, amely garantáltan emlékezetes ünnepi élményeket kínál!