Az Alpokalja a Nyugat-Magyarországi-peremvidékhez tartozik. Vas megyét és Győr-Moson-Sopron megyét érinti. Részei a Soproni-hegység, benne a Fertő-melléki-dombsággal, valamint a Kőszegi-hegység és az Őrség, benne a Vasi-Hegyháttal. Az Alpokalja Magyarország legcsapadékosabb tája. Kevesebb a napsütés, jóval több a csapadék, ezért sok a patak. Területén a nyár hűvös, a tél enyhe. Kőszeg, Őriszentpéter, Szombathely és Sopron-Fertőd kistérsége tartozik hozzá.

A soproni parkerdő centruma és leglátogatottabb helye, s ma már a Tűztorony mellett Sopron város második jelképe a Károly kilátó. Gyalogosan és járművel egyaránt jól megközelíthető. A parkolótól kényelmes, aszfaltos sétaút vezet a kilátóhoz a Lővérek kristálytiszta levegőjű erdein át. A kilátó kétszintes tetőteraszáról csodálatos panoráma nyílik Sopronra, a Fertő-tóra, továbbá a Rax és a Schneeberg hófödte csúcsaira. Tiszta időben a pozsonyi várban és a pannonhalmi apátságban gyönyörködhetünk.

Az intenzív parkerdő kirándulóhelyei közül a legismertebb és leglátogatottabb a város második jelképévé vált Károly-kilátó és környéke. A kilátó lábánál épült múzeummal egy olyan komplexum áll az idelátogató vendégek rendelkezésére, amely szépségével, természeti és kulturális értékeivel, kínálatával az országban is egyedülálló központja a Soproni parkerdőnek.

Éttermünk a kőszegi vár közvetlen szomszédságában található, kiváló parkolási lehetőségekkel. Étlapunkat úgy állítottuk össze, hogy a hagyományos magyar konyha hívei és az újdonságokat kedvelők is találjanak fogukra valót. Vállaljuk rendezvények (családi, baráti összejövetelek, ballagások, céges rendezvények..) lebonyolítását. Éttermünk 50 fős belső férőhellyel rendelkezik, külső kerthelyiségünk pedig további 35 főnek biztosít férőhelyet jó idő esetén.

Újdonsággal jelentkezünk a családias környezetet kedvelő vendégeink részére. 6 - 30 vendég kényelmes kiszolgálására van lehetőségünk, melynek során a kemencében sült ételeken kivűl megkóstolhatják a gazda által készített házi sonkát, kolbászt és szalonnát, pálinkát,a nagy gonddal összeválogatott borkinálatot, kézműves házi csapolt sört és a háziasszony különleges egyedi recept alapján készült szörpjeit és réteseit.

Szeretettel várjuk 10 hektáros lovasbirtokunkon az Őrségi Nemzeti Park területén, Magyarország legbátrabb falujában, Kercaszomoron. A birtok közvetlenül az erdő mellett, a Kerca-patak partján terül el. Szeretettel várunk mindenkit aki szeretne eltölteni néhány felejthetetlen napot vagy hetet ezen a csodálatos helyen és megtapasztalná milyen az élmény-pihenés, a valódi feltöltődés egy őrségi birtokon.