Az Alpokalja a Nyugat-Magyarországi-peremvidékhez tartozik. Vas megyét és Győr-Moson-Sopron megyét érinti. Részei a Soproni-hegység, benne a Fertő-melléki-dombsággal, valamint a Kőszegi-hegység és az Őrség, benne a Vasi-Hegyháttal. Az Alpokalja Magyarország legcsapadékosabb tája. Kevesebb a napsütés, jóval több a csapadék, ezért sok a patak. Területén a nyár hűvös, a tél enyhe. Kőszeg, Őriszentpéter, Szombathely és Sopron-Fertőd kistérsége tartozik hozzá.
Vengéglőnk Fertőrákoson a Fertőrákos- Mörbisch határátkelő bevezető útja mellett, kényelmes parkolóval, nyitott és fedett terasszal várja kedves vendégeit. Teraszunkról kitűnő Fertő-tavi panorámában gyönyörködhetnek a betérők. Házias konyhával, vendégszerető felszolgálással igyekszünk vendégeink kedvébe járni.

A Mohás Vendégház Kőszegen az Írottkő Natúrpark területén várja vendégeit. A várostól nem egészen két kilométer távolságra csendes, nyugodt, erdei környezetben egy hatezer négyzetméteres szépen parkosított, a Mohás forrás által táplátl kis hegyi patakkal színesített kertben fekszik. Az összesen 25 fő befogadására alkalmas Mohás Vendégház az aktív és a családi pihenésre vágyó vendégeket várja erdei környezetben. Az ország ékszerdobozának is nevezett kisváros sokszínű történelmi múltja, csodálatos klímája, tiszta hegyi levegője minden évszakban elbűvöli az ide érkezőket.

A Móló Café & Restaurant Szombathely belvárosában a Fő tér és a hangversenyterem között található. Étlapunk és belsőépítészetünk igazi mediterrán hangulatot áraszt. Az évente kétszer cserélődő étlap, a minden héten megújuló menüajánlat, a változatos programok, a színvonalas kiszolgálás is nagyban elősegítik éttermünk sikereit! Nálunk olyan helyen töltheti szabadidejét ahol kulturáltan szórakozhat, de a vidámság, a lendület és alkalmanként a jó buli magával ragadó ritmusa sem hiányzik. Étlapunkon megtalálható a nemzetközi ízvilág széles ínycsiklandó skálája, melyet egyedi, szemet gyönyörködtető díszítéssel tálalunk!

A 40 fő befogadására alkalmas turistaház a Soproni-hegységben, a Muck-magaslaton, gyönyörű természeti környezetben, az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont és Vadaspark szomszédságában helyezkedik el. Osztálykirándulókat, túrázó csoportokat, és természetesen egyéni vendégeket is szeretettel várnak. A turistaház kisebb konferenciák, meetingek, osztálytalálkozók, szakmai vagy baráti összejövetelek alkalmas helyszíne is.

A Múltidéző Porta az Őrségi Nemzeti Park területén, a történelmi Őrség legarchaikusabban fennmaradt falujában, Szalafőn, annak is teljesen különálló részén, Papszer-pusztán található. Nyugodt, forgalomtól teljesen mentes, csodálatos környezetben, öreg erdők és vadvirágos rétek övezte csendben - ahol csak a madárkacsicsergés hallható - pihenhetnek vendégeink, akik kakukk és szajkószóra ébredhetnek, és az ablakon kipillantva őzikével és hosszúfülű nyuszikával találkozhatnak.

Az Őrség kapujában, Hegyhátszentjakabon található önálló 4 napraforgós vendégházunkba egész évben szeretettel várjuk a pihenni, kikapcsolódni, kirándulni vágyó kedves vendégeket. A falu központjában elhelyezkedő vendégházunk ideális szálláshely baráti társaságok, párok, sőt kisgyermekes családok számára is tavaszi, őszi, téli kirándulásaik, illetve nyári üdülésük során. A település határában lévő, fürdésre alkalmas Vadása-tó, valamint a látnivalókban gazdag, és egyedülálló hangulatú Őrség maradandó élményekkel gazdagítja az ide látogatókat.

A város legősibb temploma. Istennek átadott tér, a profán világtól elkülönített. Az Isten tiszteletének helye, az Istennel való találkozás helye, ahol az ember átmosódik a természetfeletti térben, a rendezett isteni térben. A 13. századtól cserehelye a hívőnek: világi önmagát hozza, hogy átváltozzon.

Új nyitva tartással, kibővült szolgáltatásokkal várja régi és új olvasóit a nagycenki könyvtár! Az olvasóteremben internetezési lehetőség, gyerekkönyv-sarok, Széchenyi-olvasósarok; színes folyóirat-kínálat. `Könyvpatika-szolgáltatás` (személyre szabott, a konkrét probléma megoldásában segítő irodalom ajánlása). Programok, klubok, előadások...