A Bükk az Észak-Magyarországi-középhegység része. Részei a Bükk-hegység és az egri, valamint miskolci Bükkalja. Két megyét érint az Észak-Magyarország régióban, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét. A bükk folyói a Sajó és a Tarna, híres borvidéke az egri borvidék. A Bükk jelentősebb települései közül néhány: Eger, Miskolc, Mezőkövesd, Bélapátfalva, Felsőtárkány, Szilvásvárad.

Kisasszonynapi Búcsú és Szüret Ünnep Szomolyán 2026. szeptember 6-án. Szomolyának hagyományosan neves búcsúja a Kisasszony-búcsú. A rendezvény a település egyik legjelentősebb egyházi és hagyományőrző rendezvénye. Ünnepi szentmisével és koszorú szenteléssel kezdődik a program. A miséző pap a szüreti koszorút is megáldja. A templomi búcsúi szentmisére a környék minden tájáról érkeznek a zarándokok. Ez az alkalom egyben a szőlő és bor ünnepe is falunkban. Délután a szomolyai borászok nedűit lehet megízlelni a rendezvényen.

Kiemelt ajánlat

Florens Otthon Expo régiós kiállítás és vásár 2026. szeptember 11-13. között Miskolcon. A Florens 2026 során a Sportcsarnokban az OTTHON (belsőépítészet, okos otthon, lakáskultúra stb.), a Sportcsarnok melletti szabad területen a KERT (kerti eszközök, virág, növény, kertépítés stb.), a Sportcsarnok előtt pedig a SZABADIDŐ (építő-, szigetelő anyagok, készházak, kerítés stb.) tematika szerint kínáljuk a látnivalókat.

2026. szeptember 18-20. között IV. Miskolci Piknik belvárosi bor-, gasztro-, és sörfesztivál. A környék legpompásabb sörei, díjnyertes borai és a helyi éttermek mennyei ételei mellett gasztro előadások, látványfőzések, régiségvásár, három színpadon hazai és külföldi zenei programok teszik majd felejthetetlenné az élményt. Gyere és kóstold végig Miskolc csodás ízeit a Centrumtól egészen a Szent István térig, és kalandozz velünk a Miskolci Pikniken.

2026. szeptember 19-én szüreti piknik Egerben a Síkhegyen található Tóth Ferenc Pincészetben. Látványszüret és préselés, mustkészítés, szüreti játékok és bor-kvíz. Nagyon izgalmas látni, kóstolni és leszedni a tőkékről azt a szőlőt, amiből néhány hónap vagy év múlva a pohárba kerül a bor. Gyönyörködj az őszben, a termésben és kóstold első kézből az idei évjáratot!

2026-ban is vár a Szüreti Mulatság, szeptember 19-én, Bogácson! Zamatos borok és jó hangulat várja a fürdővárosba látogatókat idén is a szüret ünnepén. A zene, a tánc, a kézműves vásár, a mulatság garantált és persze érdemes végigkóstolni a riolittufába vájt, kiváló mikroklímájú pincékben született bogácsi szőlőhegy terméséből készült tüzes borokat is! A bogácsi pincesorok évszázadosak, sétáljon egyet a borházak között, ahol betekintést nyerhet a szőlészethez, borászathoz köthető hagyományokba is.

Pál Feri atya előadásai 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. Pál Feri atya lebilincselő előadásmódjával és inspiráló gondolataival minden alkalommal rabul ejti hallgatóit. Pál Feri senkinek sem kell bemutatni: pap, mentálhigiénés szakember – és az egyik legjobb előadó, akit valaha hallhattunk. Azokról a kérdésekről beszél, amelyek a leginkább foglalkoztatnak bennünket, egyszerű szavakkal képes bonyolult összefüggéseket megvilágítani, és azokat nemcsak érthetővé, de átélhetővé tenni.

Pál Ferenc atya 2026-os előadásai. Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember. A fiatalok számára érzékeny témaválasztás és a sajátos előadásmód következtében a kezdetben többnyire csak katolikus fiatalokat vonzó előadásai rövid idő alatt igen népszerűek lettek. A hallgatósága mára életkor és vallás tekintetben is heterogénebbé vált.