A Duna-Tisza köze az Alföldön található. Több megye tartozik területéhez: Pest megye déli része, Bács-Kiskun megye egész területe, Heves megye déli része, Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli része, Csongrád megye nyugati része és Jász-Nagykun-Szolnok megye nyugati része. Legjelentősebb városai: Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskőrös, Nagykőrös, Kiskunhalas, Cegléd.

Törteli programajánló. Ünnepi programok, falunap, moziklub, foglalkozások, fesztivál várja a Törtelre látogatókat egész évben. A helyi művelődési központ közösségi programokat, szórakoztató műsorokat, zenés esteket, előadásokat is rendszeresen szervez. Augusztusban Szent István napi ünnepségre, megemlékezésre is várják a látogatókat. Számos kirándulási, túrázási lehetőség is várja a természetbarátokat, a település környéke a Duna–Tisza közi homokhátság, s ezen belül is a Vecsés-Pilis-Cegléd környéki homoklepel részét képezi. Legjelentősebb élővize a nyugat-keleti irányban haladó Gerje. A déli részén a Nyilas-ér folyik, s a Kőrös-érrel egyesül.

Mónus József László (Fehér Farkas) többszörös világrekorder távlövő íjász előadása
Törteli programajánló. Ünnepi programok, falunap, moziklub, foglalkozások, fesztivál várja a Törtelre látogatókat egész évben. A helyi művelődési központ közösségi programokat, szórakoztató műsorokat, zenés esteket, előadásokat is rendszeresen szervez. Augusztusban Szent István napi ünnepségre, megemlékezésre is várják a látogatókat. Számos kirándulási, túrázási lehetőség is várja a természetbarátokat, a település környéke a Duna–Tisza közi homokhátság, s ezen belül is a Vecsés-Pilis-Cegléd környéki homoklepel részét képezi. Legjelentősebb élővize a nyugat-keleti irányban haladó Gerje. A déli részén a Nyilas-ér folyik, s a Kőrös-érrel egyesül.

Albertirsai programajánló 2026. Kulturális és gasztronómiai, borászati rendezvények várják az érdeklődőket. Hagyományőrző rendezvények, előadások, zenés műsorok, művészeti programok, kiállítások, önálló estek minden korosztálynak, Albertirsán. A település határában lévő, helyi jelentőségű védett természeti terület, a Dolina-völgy természeti szépségekben gazdag, kedvelt kirándulóhely.

Programajánló Kecskemét 2026. Online jegyvásárlási lehetőség koncertekre, rendezvényekre, színházi előadásokra Kecskeméten. A Kecskeméti Katona József Színház és a Hírös Agóra a város kulturális életét meghatározó intézmény. Az egész éves programkínálat mindenkinek szórakoztató kikapcsolódást nyújt.

Programok Kecskeméten, a Hírös Agóra ajánlója 2026. A térség meghatározó kulturális intézményeként kulturális, művészeti és szabadidős programoknak ad otthont a népszerű rendezvényhelyszín. A Hírös Agóra több fesztivál rendezője (Kodály Fesztivál, Tavaszi Fesztivál, Kecskeméti Népzenei Találkozó, Kecskeméti Barackpálinka- és Borfesztivál, Kecskeméti Téli Fesztivál, Metropolice Filmnapok). A fesztiválokhoz népművészeti és kirakodó vásárok kapcsolódnak, melyeket a város főteréhez méltó, a hagyományokhoz és a történelmi környezethez illeszkedő sátrakban rendeznek meg.

Dumaszínház előadások Martfűn a Városi Művelődési Központ és Könyvtárban 2026-ban. Online jegyvásárlás! A martfűi Dumaszínház estjein a humoré és a jókedvé a főszerep! A legnépszerűbb stand-up humoristák hozzák el legfrissebb történeteiket és poénjaikat, garantálva a felhőtlen szórakozást. Közvetlen hangulat, életszagú sztorik és nevetéssel teli pillanatok várnak mindenkit, aki egy estére kiszakadna a hétköznapokból.

Martfű a gazdag turisztikai szolgáltatásain túl virágos, parkos Tisza-parti környezetével, helyi látnivalóival és rendezvényeivel és programjaival is gazdagítja az idelátogatók élményeit. A Tisza-parti város azonban természeti értékei (természet és nyugalom) mellett gyógyvizével, az erre épülő Martfű Termál SPA turisztikai központtal hívja fel a figyelmet magára a kikapcsolódást kereső vendégek, turisták, a fürdőzni és pihenni vágyók körében.

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Kormos Anett, egyszeres jegygyűrűs, kétszeres gyermekes humorista. Korábban újságírásból próbált megélni, hiába. Most humorizálásból próbál, ? Tehetsége, humorérzéke amúgy elképesztő. A nézők/hallgatók általában el is képednek. és az önkritika: Tehetséges vagyok, okos, szép, többnyire szobatiszta. Alig használt, megkímélt állapotban, tartozékokkal (=két darab teljesen friss gyerek, egy darab picit romlott férj), dobozomban a kilencedik kerületben lehet átvenni. A családomra káros szenvedélyeim: mosok, főzök, takarítok. Ugyanezeket Önnél is vállalom, plusz némi felárért megsétáltatom kutyáját, gyerekét, megetetem kutyáját a gyerekével vagy gyerekét a kutyájával.