A Dunántúli-középhegység három nagy hegycsoportból áll. Egyik a Bakony, amely Keszthelytől a Balaton-felvidéken át húzódik egészen Pannonhalmáig. Másik a Vértes-Velencei-hegyvidék, amely Fejér megyében található. Harmadik a Dunazug-hegyvidék. Ennek hegyei a Pilis, a Gerecse, és a Budai-hegység, valamint Bicske-Zsámbéki-medence. A Dunántúli-középhegység nagyobb települései közül néhány: Veszprém, Várpalota, Oroszlány, Tatabánya.
Országos eseménynaptár

Vértes Natúrpark Látogatóközpont programok. Hazánk első natúrparkja a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány kezdeményezésére a térség 17 települési és 2 megyei önkormányzatának együttműködésével jött létre. A Geszner-ház és parkja, amely egykoron gróf galántai Esterházy Móric és családjának pihenőhelye volt, ma pedig a Pro Vértes üzemeltetésében a Vértesi Natúrpark látogatóközpontja. Az épületben 2000. óta a Vértes csodálatos világát bemutató kiállítás látható. A Geszner-park szervezett programcsomagjai tartalmaznak kultúrtörténeti-, természetvédelmi-, ökológiai szemléletű kertészeti ismereteket, s gyógynövényismeretet is.

Jókai Mór Művelődési Központ programok 2026-ban Budaörsön. Kulturális rendezvények, kiállítások, estek, koncertek, szórakoztató műsorok, ünnepi események, mulatságok várják az érdeklődőket. Csoportos foglalkozások, könyvklub is látogatható a budaörsi kulturális térben. A Jókai Mór Művelődési Központ Budaörs feladata a közönség művelődési igényeit egyre magasabb színvonalon szolgálni, legyen szó magas művészeti eseményről és más közösségi rendezvényről, programról.

VÖRÖS ISTVÁN énekes, gitáros, dalszerző a magyar kultrock első számú hazai képviselője 1981 óta koncertezik itthon és külföldön. Nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint például a Tele van a város szerelemmel, Kutya világ, Neked valaki kell vagy a Magányos utazó. Az énekes-gitáros-dalszerző folyamatosan koncertezik itthon és a nagyvilágban.

Állatkertek Éjszakája a Budakeszi Vadasparkban 2026. augusztus 28-án. Pillants bele a vadasparki lakók éjszakai életébe, nézd meg mi történik zárás után a kerítések mögött! Szeretnél egy igazán kulisszák mögötti élményt? Szeretnél többet megtudni az állatok éjszakai életéről? Vagy esetleg egy kis borzongásra vágysz? Jó hírünk van, mert az Állatkertek éjszakája programunk akkor pont Neked való!