A Fertő-Hanság-medence a Kisalföld része, azon belül is a Győri-medencéhez tartozik. Legjelentősebb területe a Fertő tó, amely a világörökség része. A vidék a Kisalföld és az Alpokalja találkozásánál található. A Soproni-hegység révén kötődik az Alpokaljához, míg maga a tó földtanilag a Kisalföldhöz tartozik. Természeti értékeit saját nemzeti parkja védi. Jelentősebb települése közül néhány: Sopron, Balf, Fertőd, Fertőboz, Hidegség, Hegykő, Fertőrákos.
Különleges játékgyűjtemény várja a Kolostor utcáról nyíló kiállítóhelyünkre látogatókat. A történelmi boltívek alatt bemutatott mesés kincsek dr. Hartl Éva tulajdonai, akinek gyűjtőszenvedélyét egy családi emlékként megörökölt celluloid baba és egy lánctalpas lemezjáték keltette fel, most pedig az évtizedek alatt összegyűjtött antik játékainak legszebb darabjait mutatja meg az érdeklődőknek. A játékok tulajdonosa után Éváriumnak nevezett kiállítás az 1870-es évektől az 1970-es évekig öleli fel a gyermekkor féltett emlékeit.

Sopron Kertvárosában csendes, hangulatos környezetben található vendégházunk. A házat körülvevő dombokon számtalan jelölt turistaút ad lehetőséget kirándulásokra. Lovaglási és horgászási lehetőség, a közelben nyitott és fedett uszoda található. Vendégházunk Sopron Kertvárosában csendes környezetben helyezkedik el.

A hely adottságai már alapul szolgálnak egy különleges környezethez, emellett a legfontosabb számunkra, hogy műhelylakóink megismerjék és átéljék az alkotó-tevékenység élményeit. A jelentkezők egy összetett programban vehetnek részt, életkortól függően, csoportokban. A foglalkozások lényege nem feltétlenül a rajz `oktatása` - sok más mellett - főként a lélek, az érzelmi intelligencia nevelésére és fejlesztésére törekszik, de lehetőség van a felvételire készülő iskolások felkészítésére is. A foglalkozásokon kívül készülünk kiállításokkal, előadásokkal, workshopokkal, művészmozival, irodalmi esttel, és sok más kulturális programmal!

Vendégházunk egészen különleges helyen található, az Esterházy-kastély szomszédságában, így tökéletes választás azoknak, akik pihenni szeretnének, és a természet közelségére vágynak. Szeretettel várjuk családok, baráti társaságok, csoportok jelentkezését igényesen kialakított parkosított, parkolóval rendelkező vendégházunkba.

A Bakonyaljától a Soproni-hegységig, a Dunától a rábaközi rétekig, tölgyesekig sok természeti szépséget védett és védelemre érdemes táji értéket őriz a Fertő-Hanság Nemzeti Park. A Fertő-tó és az azt övező táj 2001 óta az UNESCO világörökség része, a nemzeti park teljes fertő-táji területe védettség alatt áll.