A Hajdúság tájegység az Alföld keleti részén. Mesterséges tavakban, hévizekben gazdag vidék, legfőbb értékei közé tartoznak a gyógyfürdők, termálfürdők. Legjelentősebb városa Debrecen, mely az Észak-Alföld kulturális, gazdasági, közlekedési központja, Hajdú-Bihar megye székhelye. További városai: Hajdúszoboszló, Nádudvar, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúnánás.
Szeptember hónap utolsó hétvégéjén rendezik meg a Hadházi Káposztás Napok fesztivált, mely Napok Hajdú-Bihar megye egyik legnagyobb gasztronómiai fesztiválja. A rendezvénysorozat legfontosabb célja olyan színes kulturális programok biztosítása, amellyel minden korosztályt megszólít, valamint hogy felelevenítse és megismertesse a település régi időkre visszanyúló káposztatermesztéssel és feldolgozással kapcsolatos hagyományait, szokásait, s átörökítse azt a fiatalabb generációk számára.

A hajdúszoboszlói fürdőkomplexum 2025. szeptember 27-én a turizmus világnapja alkalmából ismét apró kedvességekkel várja vendégeit. A turizmusban dolgozóknak, így nekünk is az a célunk, hogy a Turizmus Világnapja legyen minden évben az a nap, amikor kiemelt figyelemben részesítjük a belföldi és külföldi vendégeinket. Szeretettel várunk mindenkit a Turizmus Világnapján is a Hungarospa fürdőkomplexumába! Látogassanak el hozzánk, ünnepeljék velünk ezt a különleges napot és legyenek kiemelt vendégeink!
Kiemelt ajánlat

Találkozzunk 2025-ben is! 2025. szeptember 27-én szombaton érkezik a XI. Zúzós Zúzapörkölt és Zúza Étel Fesztivál & Őszi Vásár! A fesztivál egyik kiemelt programja a főzőverseny, ahol a résztvevők különféle zúzából készült ételekkel versenyeznek. A legjobbakat díjazzák, és a látogatók megkóstolhatják a finomságokat. A Zúzós Zúzapörkölt és Zúza Étel Fesztivál kiváló lehetőség a hagyományos magyar ételek és a jó hangulat kedvelőinek egyaránt.

Szaunázók hétvégéjére várják az érdeklődőket a hajdúszoboszlói Aqua-Palace fedett élményfürdő szauna világában 2025. október 4-én. A hajdúszoboszlói fedett élményfürdő szauna világában 3 finn szauna, 2 gőzkamra, 2 infraszauna, merülő- és taposó medence, valamint tágas pihenő várja a szaunázás szerelmeseit.

Jazz koncertek Magyarországon online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. A jazz hazánkban is a népszerű műfajok közé tartozik. Mi sem bizonyíthatná ezt jobban, mint a megannyi koncert és zenei program. A külföldi és hazai előadók széles repertoárjából válogathat a műfaj iránt érdeklődő koncertlátogató. Vidéken és a fővárosban is több helyszín kínál színvonalas koncertet.

A világhírű St. Martin első önálló lemeze 1994-ben jelent meg Magyarországon St. Martin 1 címmel, mely Ázsiában is aranylemez lett. Azóta számtalan lemezzel ajándékozta meg a zenekedvelő közönséget, koncertjeivel és lemezeivel pedig a világ bármely részén találkozhatunk. A megszámlálhatatlan díjjal (a Magyar Rádió eMeRTon díja, az év hangszeres szólistája kategóriában; Aphelandra-díj; Regionális Príma Primissima Díj; Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetés; több arany-platina-és gyémántlemez) kitüntetett művész.

Az Illúzió Mesterei előadások országszerte 2025 / 2026-ban! Világhírű bűvészek és az ország legjobb illuzionistái most együtt! Las Vegas, New York, Peking, Dubaj, Párizs és Monte Carlo színpadai után készek arra, hogy a hazai közönséget is elvarázsolják! Nincs ahhoz fogható, mint élőben látni a varázslatot. Itt nincsenek kameratrükkök: a hihetetlen illúziók a nézők előtt, sőt, azok bevonásával történnek.