Irányítószám: Budapest (47.500255585, 19.050292969)
Budapest Magyarország fővárosa, politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi és közlekedési központja.
Országos eseménynaptár
Gyakori kérdések
Budapest Magyarország fővárosa, amely politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi és közlekedési központként funkcionál.
Budapesten számos program és esemény érhető el, beleértve kiállításokat, városnéző túrákat és kulturális rendezvényeket.
Budapesten a legjobb látnivalók között szerepelnek a múzeumok, történelmi épületek és a gyönyörű parkok.
Budapesten jól kiépített tömegközlekedési rendszer áll rendelkezésre, beleértve a buszokat, villamosokat és metrókat.
Budapesti eseményekre jegyeket online és a helyszínen is vásárolhat, érdemes előre tájékozódni a lehetőségekről.

Buda Vára című programunkon körbesétáljuk a Várhegy leghíresebb látnivalóit, mint a Budavári Palota, a Sándor-palota, a Karmelita épületegyüttes, a Mátyás-templom, vagy a Halászbástya, miközben lélegzetelállító panorámában gyönyörködünk.

UP Rendezvénytér programok, koncertek, színházi előadások 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. A Pintér Béla Társulata játszóhelye. Dumaszínház és egyéb szórakoztató programok helyszíne. A helyszín adottságaiból adódóan számtalan rendezvény megtartására alkalmas.

Koncertek, zenei programok 2026-ban az Óbudai Társaskörben online jegyvásárlási lehetőséggel. A helyszínen főleg klasszikus és kortárs művek csendülnek fel, valamint a klasszikussal határos könnyebb műfajok is helyt kapnak, mint a sanzon, swing és szalonzene.

Kiscsoportos zenés beavató foglalkozások és Jazz játszótér a Zeneakadémián 2026-ban. Zenés programok gyermekeknek és kisiskolásoknak. Online jegyvásárlási lehetőség.

Újpesti színházi előadások 2026-ban az Újpest Rendezvénytér színháztermében online jegyvásárlási lehetőséggel. A kerület meghatározó kulturális színhelyeként évente több színházi programnak is helyt ad az intézmény. A Pintér Béla és Társulata állandó helyszíne. A Dumaszínház tagjai is többször visszatérnek új műsoraikkal.

Pinokkió előadások jegyvásárlással 2026 / 2027-ben Budapesten és vidéken . A világ egyik legismertebb meséje egy ezermesterről, aki semmire sem vágyik jobban, mint egy gyerekre, akit szerethet, akivel megoszthatja mindennapjait, akit taníthat szépre-jóra; és egy báburól, akinek leghőbb vágya, hogy igazi kisfiú lehessen, de ehhez előtte alaposan ki kell járnia az élet iskolájának kísértésekkel és veszélyekkel teli ösvényeit.

Süsü a sárkány 2026-os előadások online jegyvásárlási lehetőséggel. A Süsü, a sárkány legendája lett több generációnak. A bájos mese mélyén egy fontos és ma is erősen aktuális figyelmeztetés rejlik, hogy, aki nem olyan, mint én: MÁS, az nem biztos, hogy ellenséges, sőt, az sem biztos, hogy más, mint én. Hasznos, ha ezt már gyermekkorban kezdik a gyerekek megsejteni vagy megérezni, esetleg megérteni.

A Kolompos együttes 1990-től kezdve muzsikálgyermekeknek, óvodákban, iskolákban, gyermektáncházakban, ahol megismertetik a kicsikkel a népzene, néptánc és népszokások alapjait. Mindezt szórakoztató formában teszik meg, első sorban az élményszerzés a céljuk, hogy a jó hangulatú, vidám, játékos, táncos-zenés mulatságokon megszerettessék a kisgyerekekkel a magyar népművészetet. Az együttes úgy véli, hogy minden 3-10 éves gyermeknek szüksége van arra, hogy játékos formában, nem tanóra keretében- megismerkedjen hagyományainkkal.

Kolompos Táncház

TALAMBA Ütőegyüttes 2026-os koncertjei, fellépései. A világ legjobb ütőegyüttesei közé tartozó, Artisjus-díjas Talamba igazi világzenei körutazásra invitálja a közönséget. A sokfajta egzotikus ütőhangszer, a hegedű, a cimbalom, a nagybőgő és a harmonika szenvedélyes találkozásában a világ hangjai egyesülnek, és alkotnak új, izgalmas, egyedülálló hangzást.

Talamba – The Beat Goes On… - Dobbanunk tovább!
TALAMBA Ütőegyüttes 2026-os koncertjei, fellépései. A világ legjobb ütőegyüttesei közé tartozó, Artisjus-díjas Talamba igazi világzenei körutazásra invitálja a közönséget. A sokfajta egzotikus ütőhangszer, a hegedű, a cimbalom, a nagybőgő és a harmonika szenvedélyes találkozásában a világ hangjai egyesülnek, és alkotnak új, izgalmas, egyedülálló hangzást.

Budapest Kongresszusi Központ koncertek 2026 / 2027-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. A Kongresszusi Központban nincs jegyértékesítés, a rendezvényekre kizárólag az online jegyértékesítő felületeken lehet belépőt venni! Budapest egyik meghatározó rendezvényhelyszíneként az év folyamán több nagyszabású koncertnek is helyt ad.

A zenegyűlölő 3.0 - Leszámolás a FILMZENÉVEL - Danubia Zenekar