Idén is gazdag programkínálattal várunk kicsiket és nagyokat bemutatóhelyeinken és védett területeinken egyaránt. Páratlan tájakon, hegyen, völgyön, vízen és szárazföldön mutatjuk meg a természet ezer arcát. Tartsanak velünk a Börzsöny rejtekébe, a Budai-hegység izgalmas vonulataira, vagy szálljunk együtt kenuba és fedezzük fel a Szentendrei Duna-ág élővilágát! Részt vehetnek számos madárgyűrűző- és kisállatbemutatón, esténként gyönyörködhetnek a csillagos égboltban, nyár közepén a szentjánosbogarak éjjeli táncában, ősszel pedig hallgathatnak szarvasbőgést a Gerecsében. Idén is számos programmal várja látogatóit az Ócsai Tájház – kaláka napi rendezvényeinken elmerülhetnek a régmúlt hagyományaiban, jóleső ritmusában, gyógynövényes túráin pedig sokat tanulhatnak fű-fa hasznáról, gyógyító erejéről. Hátizsákot fel, és tartsanak velünk idén is!

Klebelsberg Kultúrkúria programok 2026. Kiállítások, koncertek, táncházak, előadások, klubok, ismeretterjesztő előadások és még számos program a Klebelsberg Kultúrkúriában. A múlt és jelen közötti harmonikus kapcsolat nemcsak az épületre, hanem a Kultúrkúria felvállalt művészeti koncepciójára is vonatkozik. Klasszikus dráma és modern zenés színház (modern opera); néptánc és kortárs táncművészet; komolyzene és nívós könnyűzene; kortárs egyéni és csoportos képző-és iparművészeti kiállítások és fotóművészek tárlatai. E kategóriák látszólag különböző művészeti ágakhoz tartoznak, valójában azonban egy tőből fakadnak, így programkínálatunkban mindezek ötvözetére törekszünk.

Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjei 2026 / 2027-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. Komolyzenét kedvelő kedves vendégeinknek ajánljuk a zenekar koncertjeit. Az évente több hazai és külföldi hangversenyt adó zenekar két saját szervezésű miskolci bérletsorozattal büszkélkedhet. Nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően a zenekar gyakran vendégszerepel nemzetközi fesztiválokon, valamint rangosabb európai hangversenytermek színpadain. Állandó fellépője a miskolci Bartók+ Operafesztiválnak.

Matinékoncertek a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. A Régi Zeneakadémia matinékoncertek a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum rendezvénye szombati napokon 11 órai kezdettel. A koncertek előzetesen megvásárolt, illetve az előadás előtt a helyszínen megváltott jegyekkel látogathatók.

Csengetett Mylord? Színházi előadások 2026-ban. Online jegyvásárlás. Az özvegy Lord Meldrum öccsével, anyósával, két lányával éli a húszas évek Londonjának felső tízezer-beli életét. A kényelmüket szolgáló szakácsnő, az inas, a komornyik, a szobalány legalább olyan színes egyéniség, mint a ház urai.

Latinovits-Bujtor Játékszín előadások 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. A Veszprémi Petőfi Színházat Veszprém polgárainak kulturális igénye hívta életre, s ugyanilyen elvárás inspirálta a Színházhoz kapcsolódó Játékszín létrehozását is. A közönség egy rétegének határozott igénye volt a megszokottól, a konvencionálistól eltérő darabokra és művészetre, s természetesen ez igény kielégítésével nem lehetett a nagyszínpadon kísérletezni. A Játékszín, megalakulása óta a modern ember színházi igényeinek kielégítését célozza meg, a kortárs drámairodalom és színházművészet irányait prezentálja. A játszóhelyet 2010. szeptember 25-én Latinovits-Bujtor Játékszínre keresztelték át. Ezzel emlékezve a Veszprémi Petőfi Színház elhunyt igazgatójára, Bujtor Istvánra, Latinovits Zoltán testvérére.