3K – Kaszásdűlői Kulturális Központ programok 2026 Budapest
2026.10.22. (csütörtök)
1033 Budapest - 3. kerület - Óbuda, Pethe Ferenc tér 2.

2026. október 22. csütörtök, 19:00
Bemutató előadás
Három pár készülődik az esti baráti vacsorára. Míg az egyik még rózsaszín ködben lebeg, (könnyű nekik, pár hete jöttek össze), addig a másik pár hajlandó kultúráltan elviselni egymást, a harmadikat pedig már csak az őszinte, sírig tartó gyűlölet tartja össze. A sok nevetést ígérő előadás során megismerjük hét ember sorsát, miközben elgondolkodunk azon, mi az, ami összetart, és mi az, ami szétválaszt minket. Pikáns mutatvány, hogy mindhárom párost ugyanaz a két virtuóz színész, Balsai Móni és Pataki Ferenc alakítja, villámgyors szerepváltásokkal bizonyítva, hogy a párkapcsolatok között sokszor kisebb a különbség, mint hinnénk.
Alkotók
Írta: Alexandra Maxeiner
Látvány: Győri Gabi
A rendező munkatársa: Kis-Kádi Judit
Rendező: Ujj Mészáros Károly
Producer: Orlai Tibor
2026. november 7. szombat, 16:00
Zenés bábjáték a Nefelejcs Bábszínház előadásában.
Boribon szeretné, ha Annipanni mesélne neki új mesekönyvéből, de rengeteg a tennivaló, Annipanni nem ér rá. Ráadásul még alma sincsen otthon, amiből finom almáspitét lehetne sütni, így Boribon almáért indul kis piros autójával.
Az előadás Marék Veronika mesekönyvei alapján készült.
Az előadás hossza: 50 perc
2026. november 13. péntek, 17:00
Ami eltört, még értékesebbé válik, ha arannyal színezed
A Kintsugi önismereti és alkotó workshop egy különleges, kreatív önismereti program felnőtteknek. A résztvevők egy törött kerámiát saját kezűleg illesztenek össze, majd a törések vonalait arannyal emelik ki.
A japán Kintsugi szemléletéből kiindulva az alkotás mellett rövid, vezetett önismereti gyakorlatok is helyet kapnak. A program arra hív, hogy más szemmel nézzünk a megélt nehézségekre, változásokra és arra, amit ezekből magunkkal viszünk.
Nem szükséges semmilyen előzetes kézügyesség vagy művészeti tapasztalat – az alkotás mindenki számára saját tempóban, szabadon történik.
A workshop időtartama 3,5 óra, a szükséges alapanyagokat és eszközöket biztosítjuk.
Foglalkozásvezető: Erdősi Anita
Maximum 10 főt tudunk fogadni.
2026. november 14. szombat, 18:00
Van-e valami, amiben változtatni szeretnél? Akár a szakma, akár a magánélet területén? Sokszor elgondolkozunk azon, milyen jó lenne, ha ez vagy az „másként" lenne...
Sóhajtozni kevés. Az álomból célt kell fogalmazni, a célból tervet készíteni, és aztán elindulni és következetesen haladni. Összeraktam bizonyos állomásokat, amiket ha végig jársz, nagy eséllyel eléred a vágyott célt. Természetesen az úton mindig gördülnek elénk akadályok, jönnek elakadások, de megfelelő mindsettel, szemlélettel ezek legyőzhetők, sőt tapasztalataink tudásunkba beépíthetők. Tarts velem, hogy aztán saját utadat járd!
2026. november 27. péntek, 19:00
Vendégszeretgetős talk-show
Hogyan lett kertészmérnökből az egyik legismertebb influenszer, aki az angolkert kultúrát igyekszik bemutatni és megvalósítani Magyarországon? Mit rejt a nyitott kert? Mit jelent számára a fenntartható kertészkedés? Hogyan kapcsolódik személye a Hospise Alapítványhoz? A saját bevallása szerint igazi „angolkert-mániás” és évelőgyűjtő kertészt, aki pilisszentkereszti kertjében, a szabadidejében is folyamatosan a növényeit gondozza, új fajtákkal kísérletezik, és szaporítja őket, Barabás Évi kérdezi.
2026. november 28. szombat, 16:00
Bársony Bálint és zenekara interaktív foglalkozása és mini koncertje gyerekeknek.
A Hangszersimogató célja a hangszerek hangjának megismertetése, az együtt zenélés és éneklés örömének átadása kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A foglalkozás énekes vezetője:
Korzenszky Klára énekesnő, gyermekpszichológus
A belépés 2 éves korig ingyenes.
2026. december 5. szombat, 16:00
Zenés bábelőadás az Ametist Bábszínház előadásában.
Az erdő kis lakói izgatottan várják a Mikulást. Igaz, hogy csak az embergyerekeknek hoz
ajándékot? Vagy a kíváncsi állatkák is kapnak valamit? Sok-sok játék, kaland, móka, s végül hoppon marad a ravaszdi róka! A történet végén megérkezik az igazi Mikulás is.
Bábszínpadra írta: Bodnár Zoltán, rendezte: Niklesz Ildikó, zenéjét szerezte: Tamási László
2026. december 11. péntek, 19:00
A kiváló humorú Mrs. Bradshaw kénytelen a konyhafallal megbeszélni az élet nagy kérdéseit.
Mihez kezdjen a barátnőjétől ajándékba kapott repülőjeggyel? Elhagyja-e Liverpoolt és a férjét? Dilemmái közben szembesül fiatalkori önmagával, a szabadszellemű Shirley Valentine-nal.
Előadja: Balsai Móni
Alkotók
Fordította és rendezte: Ujj Mészáros Károly
Díszlet: Fekete Anna
Jelmez: Kárpáti Enikő
Írta: Willy Russel
Az előadás hossza: 1 óra 30 perc, szünet nélkül
16 éven felülieknek ajánlott.
2026. december 17. csütörtök, 19:30
Az előadás az önmegvalósítás három dimenzióját és az ezzel kapcsolatos emberi dilemmákat mutatja be.
ÉN, azaz az egyediségünk, a MI, azaz a kapcsolataink és a társas önazonosságunk, valamint MINDENKI, azaz melyek az egyetemes emberi vonásaink, mi adja emberségünket. Pál Feri atya jellegzetes, mindenkit bevonó és lelkesítő, egyben humorral teli stílusában beszél majd az önmegvalósítás és az én-megvalósítás különbözőségeiről, a hétköznapi hősiességről és arról, hogy egymás segítése és az együttműködés igenis lehetnek a kiteljesedés építőkövei.
2026.10.22.
Budapest
2026.11.07.
Budapest
2026.11.13. - 2026.11.14.
Budapest
2026.11.27.
Budapest
2026.12.05.
Budapest
2026.12.11.
Budapest
2026.12.17.
Budapest
További ajánlataink
2026. október
2026.10.12. - 2026.10.18.
2026.10.17. - 2026.10.18.
2026.10.19. - 2026.10.25.
2026.10.26. - 2026.11.01.
2026. november
2026. december
Találatok száma: 10

Családias panzió 20 szobával, Budapest két legszebb strandjának szomszédságában a Csillaghegyi strandfürdő és Római élményfürdő szomszédságában található. Mind az egyedül utazók, mind a párjukkal, családjukkal érkezők megtalálhatják a számukra legmegfelelőbb szobatípust. Szobáink légkondicionált standard szobák,melyek zuhanyzós fürdőszobával rendelkeznek.

Panziónk Budapest északi részén, a Római-parton, üdülő-övezetben, csendes, nyugodt, családias környezetben, a Flórián tértől kb. 5 km-re, a városközponttól 8 km-re található. Szobáink kétágyasak, zuhanyzóval, mosdóval, mellékhelyiséggel és légkondicionálóval felszereltek; ezen felül Internet-hozzáférés, házi szintű telefonvonal, kábeltévé és drinkbár áll szállóvendégeink rendelkezésére. Amit nyújtani tudunk: kerthasználat, a közelben teniszezési lehetőség, strandok, bevásárlóközpontok és nem utolsó sorban a Római-part kínálta szórakozási lehetőségek.

A hely különlegessége, hogy az erdei iskola fönn a hegytető (495 m) közelében helyezkedik el az öreg tölgyek és feketefenyők ligetében, ahol a tábor megrendezésre kerül. Az hegytető és az erdei iskolát körülölelő ligetes erdő biztosítják a nyári melegben is a különleges erdei klímát és friss levegőt. A erdei iskola nyújt menedéket, ad otthont esős időben is az érdekes programoknak.

Magyarország egyetlen hajó formájú szállodája, a Holiday Beach Budapest Wellness Hotel with Sauna Park közvetlenül a Duna-parton, zöldellő környezetben helyezkedik el. A szálloda nagyszerű medencékkel és díjmentes Wi-Fi-hozzáféréssel is várja vendégeit. A városközpont könnyedén megközelíthető tömegközlekedéssel. A legközelebbi buszmegálló 3 perces sétára fekszik.

A panzió Budapest központjától 20 percre, Szentendrétől – az ismert Duna-parti művészvárostól – 10 percnyi távolságra helyezkedik el. A családias, skandináv stílusú panzió fürdőszobás, telefonos, színes TV-s szobákkal, drink-bárral, zárt parkolóval és belső kerttel áll a kedves Vendégek rendelkezésére. Személygépkocsival, busszal illetve HÉV-vel könnyen megközelíthető.

A Márton Áron Kollégium és Szakkollégium erősíti a külhoni magyar fiatalok kötődését az anyaországhoz, segíti őket magyar nyelvű tanulmányaikban akár szülőföldjükön, akár Magyarországon. A budapesti, debreceni, szegedi és pécsi szakkollégium feladata a Magyarországon tanuló határon túli hallgatók támogatása, tehetséggondozása, kollégiumi elhelyezésük és szakkollégiumi képzésük biztosítása.

A Miamor Rómaim, a Római-part első étel és szabadidős udvara. Számtalan élménnyel, változatos ételekkel és italokkal várunk! Legyen szó baráti, családi összejövetelről, születésnapról vagy céges csapatépítőről udvarunk tökéletes választás. Szolgáltatásaink között gyermekek és felnőttek egyaránt megtalálják a számukra legszimpatikusabbat.

Találatok száma: 53

Friss ételkreációk, izgalmas italok, élőzene, csodás panoráma a Dunára, hatalmas kert, nyugalmat árasztó természet közelsége, ez a Hely Étterem a Római-parton. Konyánk főként a nemzetközi, magyaros ízvilágot képviseli. A finom ízeket, édes pillanatokat minőségi alapanyagokkal, modern konyhatechnológiával biztosítjuk. Ne hagyjátok ki.

A Római-part közelében, egy csendes kis utcában található a vendéglátóhely ötvenhat fő befogadására alkalmas, de nyaranta 30 fős kényelmes terasszal bővül. A hangulatos belső tér, az enteriőr vidám színei azt a célt szolgálják, hogy minden korosztály jól érezze magát, és egy fesztelen, laza helyre térjenek be a vendégek.

Az Aquincum Hotel Budapest Apicius étterme hagyományos magyar ételeket kínál újragondolva. Igazi gasztronómiai élmény lehet a magyar és nemzetközi konyha kedvelőinek is. Tökéletes választás üzleti vagy privát ebédek, vacsorák lebonyolításához. Ételeink mellé kiváló magyar borokat ajánlunk az ország emblematikus tájegységeiből.

Étlapunkon a mediterrán ízvilág dominál. Ételeinket frissen, mindig a legjobb alapanyagokból készítjük. Sokféle tésztaételt kínálunk, de széles a grillételek választéka is. A pizzakészítés minden egyes mozdulatát kézzel, gépek segítsége nélkül végezzük. A házi süteményeink eredeti olasz alapanyagok és receptek alapján készülnek.

Svédasztalos ebéd és vacsora, a`la carte étlap, családi és céges rendezvények. Hétköznap este ritkán jut időd hárofogásos vacsorát főzni, viszont igény lenne rá? Lepd meg a családot és üljetek be hozzánk egy minden ízlést kielégítő svédasztalos vacsorára. Finomabbnál-finomabb ételekkel várunk. Svédasztalos kínálatunkban nincs hiány semmiből. Előételek, levesek, főételek és persze az elmaradhatatlan desszertek várnak Téged is.

Óbuda szívében, a régi Goldberger textilgyár impozáns, indusztriális épületében megnyílt Buda legújabb bisztró étterme! A Cut & Barrel Bisztro egyedülálló építészeti megoldásokkal rendelkezik, szezonális alapanyagokkal és magas minőségű konyhatechnológiát alkalmazva készíti a maradandó élményt jelentő ételeit. A baszk és a latin-amerikai kultúra alapjait vegyítő contact-cousine fogásokkal szeretnék megismertetni vendégeiket. A kétféle kultúra összekapcsolásával, egymást harmonikusan kiegészítő, egyedi válogatást hoztak létre. Az ételre, az étkezésekre, mint közösségépítő erőre tekintenek.

Elérhetőségek, linkek
Közösségi oldalak
Facebook oldal
Ennél az alap megjelenésnél az elérhetőségek nem aktívak, az online jegyvásárlás link él.
Információt az alábbi gombbal kérhet:
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló ajánlatok böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése: