Turizmus Program
Turizmus Program

KeszthelyFest

Strandok éjszakája

Lepkekert

Gyógywellness

Cigány show

Jegyek

Emlékhely

Az egykori Zichy-kúriában egyedülálló kiállítás várja azokat, akik megismernék a magyar romantika egyik legnagyobb alakjának, Zichy Mihálynak az életét és művészetét. Az emlékház a művész valamennyi korszakát bemutató alkotásokkal és dokumentumokkal várja a látogatókat, alig félórára a Balaton déli partjától. Az épület legutóbbi felújítási szakaszában a bejáratot az eredeti tervek szerint rekonstruálták, amelynek eredményeként a kúria ismét közelebb került eredeti megjelenéséhez

Kiemelt partner

A Pákozdi Katonai Emlékpark részét képező Doni Kápolna a II. világháború idején, 1943-ban a Don-kanyarban elesettek emlékét őrzi. A katonák akkor embertelen hidegben, hiányos felszereléssel küzdöttek a túlerővel szemben. A Don menti harcokban hősi halált halt, megsebesült, illetve fogságba esett katonák és családjaik emlékére épített Don-kanyar emlékkápolna fontos üzenete, hogy a jövő nemzedékének megőrizze nemcsak a hősök emlékét, hanem hirdesse a becsület, a hazaszeretet, a családhoz való kötődés értékeit is.

A Pákozdi Katonai Emlékpark az 1848. szeptember 29-i pákozd-sukorói csata emlékére 1951-ben állított obeliszk környezetében található, 1,6 hektáros területen helyezkedik el. A Katonai Emlékpark területe kegyeleti terület, méltósága törvényileg védett. A Nemzeti Emlékhely nemcsak a TÖRTÉNELMET kedvelők számára nyújt kitűnő kirándulási célpontot, de a KALANDOT, az ÉLMÉNYT és a KULTÚRÁT keresőknek is nagyszerű helyszín. Ha a parkban körülnéz, egy csodálatos – a Velencei-tó és a Velencei-hegység között fekvő - földrajzi környezetet, s benne egy szépen kialakított parkot lát számos emlékművel, kiállítási felülettel és interaktív lehetőséggel.

A parancsteljesítés közben, fegyverrel a kezében eleső katona mindig hős. A Pákozdi Katonai Emlékparkban található Elesettek Emlékhelye a háborúban áldozatul esett katonák előtt tiszteleg, nekik állít méltó emléket.

A Rákoshegyi Bartók Zeneházban egy kamara jellegű koncerttermet-színházi pódiumot működtetünk, világhírű hírességeket is meghívunk. Ars poeticánk: „Bartók szellemiségével együtt segítünk évek óta az esély egyenlőség jegyében”.

A Diás-sziget fokozottan védett természetvédelmi területen fekszik, a Kis-Balaton Látogatóközponttól induló szakvezetett kirándulásokon közelíthető meg a Fekete István-emlékhely és a Matula-kunyhó.

Erkel Ferenc szülőházában a magyar opera megteremtőjének életútját és munkásságát mutatja be az emlékkiállítás. Erkel Ferenc megújult szülőháza, egy modern látogatóbarát múzeum. Az új állandó kiállítás az épület eredeti funkciójára épül. Bemutatja Erkel szülőházának eredeti funkcióit, az iskola és lakóház kettősségét. Az egykori osztálytermében ismét egy 19. századi tanterem kialakítására került sor, míg az épület további három helyiségében az Erkel család korábbi otthonát megjelenítő hálószobából, szalonból és konyhából álló enteriőr fogadja a látogatókat. További három helyiségben és egy vetítőteremben pedig közvetlenül Erkel Ferenc munkássága kerül bemutatásra.

Kulturális helyszínünk elsősorban a Trianon 100 történeti kiállítás otthona, melynek célja a nemzeti összetartozás érzésének erősítése leendő látogatóink körében. Célunk, a trianoni trauma feldolgozásának elősegítése, ugyanakkor tárgyilagosan szeretnénk minél több szemszögből bemutatni a kiváltó okokat, és természetesen a következményeket is. Az épület kertjében bemutatásra kerül továbbá az ország egyik legnagyobb multú iparvállalatának, az egykori Weiss Manfréd Műveknek (WM Művek) a két világháború közötti története is röviden.

Ádám Jenő a XX. század egyik legnagyobb tanáregyénisége, a Kodály-módszer néven elterjedt új módszertan kidolgozója, érdemes művész, karmester és zeneszerző.

Arany János a szabadságharc bukása után a Tisza családnál Geszten volt nevelő. Télen a kastélyban lakott, máskor a parkban álló nádfedelű nyári lakban. Ez utóbbiban rendezték be a költő emlékét idéző múzeumot. Geszten élve, számos történettel, balladisztikus eseménnyel ismerkedett meg. Itteni élményei alapján írta meg első balladáinak egyikét, a Sára asszonyt.

Lássa elsőként a legjobb programokat!

Adja hozzá a Programturizmust a Google kedvenc forrásaihoz.

Hozzáadom

KeszthelyFest nyári kulturális kavalkád a Balatonnál
Charlie koncert Debrecenben a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon
Nyári szabadtéri Színházi fesztiválélmény Veresegyházon 2026-ban
Veresegyházi Medveotthon látogatás: erdei bányavasút, predátor program, ragadozó madár program
Totus Tuus – kiállítás Szent II. János Pál pápa életéről és történelemre gyakorolt hatásáról

Legjobb élmények

KeszthelyFest nyári kulturális kavalkád a Balatonnál
Kökény Attila és Rakonczai Viktor koncert Debrecenben