Turizmus Program

Téli varázs Siófokon

Disznótoros hétvége

Forralt Boros Barangolás

Zalakarosi Jégpálya

Kék Zónák

TOP 100 úticél

Jegyvásárlás

Konferencia

Hazai konferencia helyszínek széles választéka. Szállodák, múzeumok, rendezvényközpontok, szabadidőparkok, kastélyok, paloták, arénák, sportcsarnokok, borbirtokok, csárdák és sok egyéb helyszín kínálja szolgáltatásait.
Népszerűség

Balatonföldvár a déli part egyik legszebb települése, mely folyamatosan fejlődik. A sekély víznek köszönhetően a kisgyermekes családok számára ideális nyaralóhely. Nemrég korszerűsítették a Keleti Strandot, legutóbb pedig a többfunkciós Nyugati Strandot is felújították. A város partszakaszának közepén található a Központi Szabadstrand és az állatszerető vendégeket Kutyastranddal várja a város, ahol együtt fürdőzhetnek a gazdik kis kedvenceikkel. A déli part legnagyobb, 360 férőhelyes vitorláskikötője is itt található.

A háromcsillagos Star City Hotel a Keleti Pályaudvartól mindössze pár perce található. A közlekedési csomópont mellett helyet kapó szállodánk könnyen és gyorsan megközelíthető a főváros bármely pontjáról. A csönd és a kényelem nálunk első helyen szerepel, épp ezért az igényesen berendezett szobáink minden vendégünk számára nyugalmat és kikapcsolódást biztosítanak. A családok számára is kedveskedünk. A budapesti nyaralását színvonalas programokkal és szolgáltatásokkal segítjük, bátran forduljon hozzánk míg nálunk tartózkodik. Céges megbeszélések, továbbképzések vagy találkozók számára tökéletes teret nyújt a konferenciatermünk.

A Hotel Szent István*** Eger város tradicionális és méltán népszerű idegenforgalmi palettájának különleges és egyedi színfoltjaként várja vendégeit. A szállodánk törekszik a Vendégek magas színvonalú kiszolgálására, amelynek érdekében szolgáltatásaink számát és minőségét folyamatosan fejleszteni igyekeztünk, és igyekszünk az elkövetkezendő esztendők során is.

Panziónk nyolc fürdőszobás szobával, 23 ággyal várja leendő vendégeit. Felszereltségünk wifi,zárt parkoló,kerthelyiség,minden szobában TV,étkező, konferencia terem, reggelizési lehetőség, főétkezés biztosított.

A Szépia Bio & Art Hotel**** a Főváros nyugati kapujában helyezkedik el a gyönyörű, festői szépségű Zsámbéki-medence központjában, Zsámbékon. A térség első számú 4 csillagos wellness és konferencia- szállodája. Hangulatos, családias éttermünk kiemelt figyelmet szentel az egészséges táplálkozásnak, a reform konyhát kedvelőknek, a vegetáriánus életmód követői, sőt a vonalaikra vigyázó vendégeink is bátran forgathatják az étlapot. Az ízletes étkek mellé zamatos borokat, egészséges gyümölcsleveket kínálunk.

Pécs történelmi belvárosától egy karnyújtásnyira található a Szinbád Hotel, mely ***-os két-, három-, ill. négyágyas szobával, konferenciateremmel, ingyenes parkolóval várja kedves vendégeit. A szobaárak továbbá magukba foglalják a reggelit is. Kényelmes szobáink igény szerint zuhanyfülkés, fürdőkádas és sarokkádas kialakítással állnak Vendégeink rendelkezésére. Diákcsoportok elszállásolását, étkeztetését, teljes ellátását kedvezményesen vállaljuk egyedi megállapodás alapján.

Szállodánk a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Berekfürdőn található, a híres gyógyfürdő közvetlen szomszédságában. A kastélyszerű. impozáns épületben 30 szoba és 5 apartman 109 vendég kényelmes ellátását teszi lehetővé. A szobák rusztikus tölgy bútorokkal berendezettek, tv, wi-fi, minibár, légkondícionáló berendezés, szobatelefon, igényesen kialakított zuhanyzós fürdőszoba szolgálja a vendégek kényelmét.

Thermal Hotel Visegrád**** a festői szépségű Dunakanyarban, Visegrád mellett, nyugodt, barátságos környezetben helyezkedik el, a Pilisi parkerdő szomszédságában, Budapest belvárosától mindössze 40 kilométerre. A négycsillagos superior szálloda teljes körű kényelmet és első osztályú szolgáltatásokat nyújt a felfrissülni, pihenni vágyó wellness vendégek és az ideális környezetet kereső konferencia résztvevők számára. A szállodában 164 db kétágyas szoba és 10 lakosztály került kialakításra.

Fogadónkban különböző típusú és felszereltségű szobáink várják kedves vendégeinket, melyek mindegyike kényelmet és kellemes kikapcsolódást nyújt a hozzánk érkezőknek. Éttermünkben házias ételekkel, magyaros specialitásokkal, folyamatosan megújuló választékkal készülünk.

A Tisza Hotel egy elegáns belvárosi szálloda, mely a régi romantikus filmek díszletét idéző különleges miliőben kínál kényelmes szállást a belváros szívében. Az elegáns szegedi szálloda, a város és a régió legpatinásabb szállodája. A hotelben 5 db kényelmes korabeli hangulatú lakosztály és 45 db koloniál stílbútorozású, illetve modern bútorozású szoba szolgálja a vendégek kényelmét. A Tisza Hotel két egyedülállóan reprezentatív konferencia teremmel rendelkezik, illetve 4 db kisebb szekcióteremmel.

1...181920...22

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Legjobb élmények