Tájház
Múzeum
Látogatóközpont
Repülőtér
Vár
Alkotóház
Képtár
Csillagvizsgáló
Templom
Vízimalom
Levéltár
Gyűjtemény
Kegyhely
Ökocentrum
Panoptikum
Barlang
Emlékhely
Szélmalom
Kisvasút
Planetárium
Óriáskerék
Erőd
Zarándokhely
Nemzeti park
Kálvária-domb
Kőtár
Kiállítóhely
Gazdaház
Sétány
Apátság
Betlehem
Zsinagóga
Emlékház
Halászház
Fényjáték
Műemlék
Bunker
Zeneház
Kovácsműhely
Romkert
Alkotóműhely
Ökofalu
Imaház
Dzsámi
Őskohó
Szentély
Tárház
Épület
Rotunda
Monostor
Országos eseménynaptár

Tíz fafaragó faragott reliefjei, száz méteren huszonegy képben több mint ezer esztendő jeles eseményeit mutatják be a honfoglalástól napjainkig.

A Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjteménye a Széchenyi István téri székházépület harmadik emeletén található. Ma itt az Akadémiával, annak történetével kapcsolatos alkotásokat láthatnak a látogatók. A termekben azonban – melyeket már kezdettől fogva, s ezt az 1861-ben készült tervek is bizonyítják, képtár céljaira szántak – eredetileg más alkotások voltak megtekinthetők. Mielőtt azonban az érdeklődő a Gyűjtemény történetét megismerné, egy kis virtuális sétára invitáljuk jelenlegi kiállításunkon, amelynek írásos anyaga vezetőként is szolgálhat a látogató számára.

Az elmúlt évszázadokban a zsidó szöveges örökség értelmezéséhez és továbbadásához gazdag tárgykultúra alakult. Kiállításunkban a gyűjteményünkben megőrzött szertartási tárgyakból, könyvekből, bútorokból láthatnak válogatást. A termeken végighaladva a hétköznapok és a szombat, az ünnepek és a zsidó életszakaszok kultúráját ismerhetik meg.

`Van egy falu Baranya megyében, ahova minden nyáron városi fiatalok járnak. Szőni-fonni, faragni, agyagozni, bőrözni tanulnak; kosarat kötnek, kenyeret sütnek, primitív hajlékokat építenek, a nemezkészítés elfeledett módszereit próbálgatják a zselici aprófalu öreg zsupfedeles talpasházában. Este a tűz köré ülnek, beszélgetnek, ősi dalokat énekelnek, táncolnak, mulatoznak és a csillagok járását figyelik.`

A Petőfi utcában található a bakonyi népi építészetre jellemző tornácos, mellvédes oszlopos 2-4 osztatú kőház. A főhomlokzaton két kis ablak, és egy tornácra vezető ajtó látható, ezek felett a tűzfal tejes hosszában cserépből készült vízvetőt találunk, ami megakadályozza, hogy az eső a házak tövébe csorogjon.A házak központi helyisége a konyha, amiben a kályha fölött a szabadkéményes füstelvezetés volt a jellemző. A konyhából nyílt a kamra és a tisztaszoba. Egy ilyen házban alakították ki az 1990-es évek elején a tájházat, ahol a régi paraszti életre jellemző berendezési és használati tárgyakat, a népviselet jellemző darabjait láthatjuk. Az épület többi részében ma Alkotóház és Művészeti Iskola működik. Itt alakították ki a fazekas, kovács, bőrös, szövő műhelyeket. A nyári hónapokban különböző művészeti ágakkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők szakképzett mesterek segítségével.

Majki Kamalduli Remeteség, a néma barátok otthona. A 17 cellaházból, rendházépületből (foresteria) és a remeteség szívében magasodó, egykori templom megmaradt tornyából álló barokk műemlékegyüttes kiemelkedő emlékünk.

Egy egykori gőzmalom épületében nyílt meg az Őrségi Teleház, ma Malom Látogatóközpont. Többfunkciós, közösségi élettér, információs pont, informatikai, oktatási, szociális és kulturális funkciókat lát el.

1889-óta áll eredeti helyén Magyarország legkisebb malma! A malomszerkezetet 130 év után, 2019-ben újították fel. A múzeumtérben a Kulin család malmához és kovácsműhelyéhez tartozó eszközökön kívül néhány, a falubeliektől kapott tárgy is látható.

A Gerecse Natúrpark egyik legnépszerűbb kirándulóhelye. A sok évszázados kőbányászatáról, a vörös márványáról híres Tardos a Gerecsei Tájvédelmi Körzet szívében helyezkedik el. A falutól alig 1 km-re elhelyezkedő Malom-völgyi tó és környéke a Gerecse egyik legszebb kirándulóhelye. A mintegy 1,5 km hosszú Malom-völgyi Tanösvény mentén 8 állomáshely lett kialakítva.

Ezt a tanösvényt azzal a céllal alakították ki, hogy kis területen, kevés gyaloglással vagy kerékpározással bemutathassák a Hortobágy jellemző élőhelyeit, gyeptípusait. Láthatjuk a gyengébb termőképességű szikes és a jobb löszös gyepeket, időszakos vízállásokat.