Budapesti Történeti Múzeum állandó kiállításai, látogatás a Vármúzeumban

Budapest - Fény és árnyék - A főváros 1000 éves története

Új állandó kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában

Előttünk egy város, amely a Duna két partján, az Alföld és a hegyek gyűrűjében fekszik. Hogyan alakult ki a római tartományi központ, Aquincum romjain a középkori Magyar Királyság fényes székhelye, majd pusztult el a török kori háborúk és ostromok során? Hogyan jutott el Pest, Buda, Óbuda az egyesülésig és vált Közép-Európa egyik leggyorsabban fejlődő metropoliszává a 19–20. század fordulójára? Hogyan döntötte romba a második világháború a békeidők nagyvárosát és hogyan formálódott Nagy-Budapest?

A kiállítás alapkoncepcióját az évszázadok során újra meg újra lerombolt, majd ismét újjáépülő város képe határozza meg. A címben szereplő „fény és árnyék” a főváros épülő, virágzó időszakaira, az ezt megszakító háborúk, természeti katasztrófák, majd a rombolást követő újjáépítések egymásra rétegződésére utal.

A kiállítás az időrendet követve, a múzeum legfontosabb műtárgyait felsorakoztatva mutatja be Budapest történetét az antik előzményektől a rendszerváltásig. A kronologikus rész vezérmotívumához, a Dunához hasonló kanyargó folyosón a látogatók „átúszhatják” a várostörténet időfolyamát. A folyosóból mintegy oldalágként nyúlnak ki tematikus egységek, amelyek Budapest sajátos történetét meghatározó kérdésköröket fejtenek ki. Ilyen például az etnikai sokféleség, amely a kezdetektől fogva jellemezte a várost, de ugyanígy említhetjük a lakókörnyezet változását, a fürdőkultúrát, a mára megszűnt szőlőtermesztést, vagy az ipar és a kereskedelem kérdésköreit.

A kiállítás kurátorai:
Dr. Perényi Roland történész, főmuzeológus (BTM Újkori Várostörténeti Osztály)
Dr. Végh András régész, főmuzeológus (BTM Középkori Osztály)

Gótikus szobrok a budai királyi palotából

1974-ben a királyi palota előtti polgárházak egyik betömött pincéjéből került napvilágra az a több mint hatvan összeállítható szobortorzóból és több ezer kisebb-nagyobb töredékből álló gótikus szoborlelet, amely alapvetően kitágította ismereteinket Zsigmond király korának udvari művészetéről. Az egyházi és világi témákat egyaránt ábrázoló szobrok Európa különböző régióiból érkezett elsőrangú mesterek alkotásai, amelyek a szobrászműhely felbomlása után több esetben még félkészen földbe kerültek máig tisztázatlan körülmények miatt.

A budai szobrok rendkívüli művészi értékűek, mestereik nem egyszerűen másolták a kor szokásos ábrázolási formáit, hanem éppen ők alakítottak ki új művészi megoldásokat. Művészetük eredetét a francia királyi udvar szobrászai által a 14. század végén kialakított stílusban találhatjuk meg. Luxemburgi Zsigmond király (1387–1437), a budai középkori királyi palota egyik legnagyobb építtetője a korszak európai királyi rezidenciáival vetekedő épületegyüttest hozott létre az 1400-as évek első negyedében. Az általa emelt impozáns épületek méltó keretet nyújthattak a szobrok számára.

A magyar-Anjou címeres selyemkárpit

A budavári Szent György téren, az egykori Teleki-palota területén folytatott régészeti kutatások során a palota mélypincéjében egy sziklába vágott kút került feltárásra. A kút alsó 5 méterét kitöltő, iszapos, gazdag leletanyagot tartalmazó réteget valószínűleg egy rendcsinálás, nagytakarítás során töltötték fel. A légmentesség és az állandó vízutánpótlás szerencsés módon megőrizte a szerves – bőr, fa, textil – anyagokat. A magyar-Anjou címeres kárpitot összegyúrt sárgombóc formájában, mintegy 10 m mélységben tárták fel több, szintén selyemből készült textillelettel együtt. A kárpit földbe kerülésének idejét a kút alsó részén, az iszapos feltöltésből előkerült pénzek keltezik Luxemburgi Zsigmond király (1390–1427) korára.

​A kárpit mintázata az Árpádok vörös-ezüst (fehér) vágásos és az Anjou-k kék alapon arany liliomos címerét rombusz alakú, ún. rutapajzsokban ábrázolja. Az Anjou pajzson a liliomok felett fekvő, E betűt formázó, háromágú, lebegő, úgynevezett tornagallér látható. Ez a heraldikában címertörésnek nevezett ábrázolás a nápolyi Anjou uralkodók címerhasználatával kapcsolja össze leletünket. Ábrázolása miatt tulajdonosát Anjou-házi uralkodóink és azok legszűkebb környezetében kell keresnünk. A kárpit eredetileg alábélelt lehetett a rajta látható varrásnyomok alapján, a készítés technikája: rátéthímzéses, több darabból összevarrt. Eredeti méretét nem ismerjük. Jelenlegi formájában a szélén durván lenyírt, visszahajtott, de ez az elfoszlott anyag javításával is magyarázható.

Buda "a királyi méltóság széke és trónusa" - A középkori királyi palota

A Vármúzeum alsó szintjén található a középkori királyi palota történetét és helyreállított tereit bemutató kiállítás.

A II. világháború pusztítását követően az 1950-es években indult meg a korábban nem látható középkori palotarészek régészeti feltárása. Az ekkor napvilágra került helyiségek (pl. Gótikus terem, Kápolna, Tárnokház), várfalak és kertek a helyreállítást követően méltó helyet adnak az egykori királyi palota történetét, épületét, és az ásatásokon talált tárgyakat bemutató kiállításnak. A palota történetéhez szorosan kapcsolódnak az uralkodócsaládokat reprezentáló címeres emlékek, a Mátyás király korát felidéző reneszánsz kőfaragványok, cserépkályha-rekonstrukciók, használati tárgyak, edények.

A királyi udvar életébe nyerhetünk bepillantást a Corvina-könyvtárat bemutató kiállításrészen, valamint belehallgathatunk az udvar szórakoztató zenéjébe. A Királypincében megismerhetjük a korabeli higiéniás szokásokat, egy kőfaragóműhely és az őrség pihenőszobája pedig a mindennapok világát idézik fel. Az 16. század eleji palotát 3D animáció teszi valóságossá, lapozható corvina-másolat, érintőképernyős játékok vonják be a 21. századi látogatókat a középkor világába.

A kiállítás kurátorai:
Magyar Károly, Spekner Enikő, Benda Judit, Végh András, Kovács Eszter

A KIRÁLYI PALOTA - A KULTÚRA VÁRA
A Budavári Palota története 1686-tól napjainkig

A Budavári Palota az ország történetének egyik emblematikus épülete. Az elpusztult középkori királyi rezidencia helyén 1686-tól, Buda töröktől való visszafoglalásától az 1960-as évekig kísérjük nyomon az épület kiépítését. A kiállítás építészeti tervekkel, fényképekkel, a palota egykori dekorációjának és berendezésének kalandos módon megőrződött emlékeivel és rekonstruált teremrészletekkel mutatja be az újkori palota közel három évszázados történetét. 3D-s animáció, és a legmodernebb digitális technikák teszik érthetővé a palota építési fázisait, a kiállítás több pontján pedig múzeumpedagógiai állomások várják a látogatókat.

​A kezdetben katonai célú épület Mária Terézia idejében alakult barokk palotává. A Szent Jobbot egy külön e célra épült kápolnában őrizték, majd a 18. század végétől 1944-ig itt őrizték a magyar Szent Koronát is. A 19. század első felében József nádor volt az épület állandó lakója. A szabadságharc leverését követően I. Ferenc József kétszer építtette át a palotát: 1849–1856 között kamarai építészek vezetésével, majd 1890-től Ybl Miklós, illetve Hauszmann Alajos kapott megbízást a palota nagyarányú kibővítésére és átalakításra. 1905-re a budai királyi palota Európa egyik legnagyobb és legfényűzőbb uralkodói rezidenciája lett.

A két világháború között Horthy Miklós rezidenciájaként és múzeumként használták a palotát. 1945 januárjában a német csapatok legutolsó védelmi központja lett. Az épület a hetekig tartó tűzvész miatt nagymértékű sérüléseket szenvedett. 1949-ben döntés született párt és állami központtá alakításáról, majd 1957–1959-ben kulturális intézmények otthonául jelölték ki a komplexumot, de a teljes kultúrfórum csak 1985-ben, az Országos Széchényi Könyvtár beköltözésével készült el.

Kurátorok: Dr. Farbaky Péter és Dr. Rostás Péter művészettörténészek