Kézműves Sörfesztivál Gyula 2020
Gyulai wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Gyulai wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!

Kézműves Sörfesztivál Gyula 2020

Kiemelt ajánlat
2020. június 11 - 13.

2020. június 11-13. között harmadik alkalommal rendezik meg a Kézműves Sörfesztivált Gyula városában. Az ország legfinomabb kézműves sörei egy helyen.

Három napon át Gyulán a kézművessör-remekek és a street food lesznek a figyelem középpontjában. Kevesen tudják, de nálunk immár majd 3 évszázados hagyománya van a sör készítésének.

Célunk, hogy magas színvonalú programokkal, hazai és határon túli kézműves sörfőzdékkel, Gyula turisztikai hírnevéhez méltó módon rendezhessük meg e fesztivált.

A fesztivál kísérőrendezvényeként kerül meghirdetésre a Central European Beer Awards – 2020 Sörverseny, amelyet kereskedelmi-kisüzemi sörfőzdék, illetve a házi sörfőzők részére hirdetünk meg. A verseny célja a kisüzemi, kézműves valamint az otthoni sörfőzés népszerűsítése. A versenyen a kisüzemi sörfőzdék (kereskedelmi forgalomban kapható termékek) és a házi sörfőzők külön kategóriában indulnak.

Természetesen a fesztiválokon nélkülözhetetlen zenei programok sem maradnak el, naponta élő könnyűzenei koncertek színesítik a fesztivált.


2020.06.11. - 2020.06.13.
További ajánlataink

2020.04.01. - 2020.05.31. Online tárlatvezetés a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban
2020.04.01. - 2020.05.31. Étel házhozszállítás Gyula, Éttermi körkép Gyulán – honnan, mit, mikor és hogyan?
2020.04.01. - 2020.05.31. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2020
Virtuális tárlatvezetés
2020.04.01. - 2020.05.31. Gyulai vár programok 2020. Online tárlatvezetés és virtuális túra
2020.05.01. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.05.01. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.05.01. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.05.01. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.05.02. Gyulai programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Pincetárlat és játékos szalondélután az Almásy-kastélyban
2020.05.02. Szabadulószoba a Gyulai várban - kulcskereső játék családoknak
2020.05.02. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.05.02. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.05.03. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.05.03. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.05.03. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.05.04. - 2020.05.10. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.05.04. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.05.04. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.05.05. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.05.05. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.05.05. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.05.06. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.05.06. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.05.06. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.05.06. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.05.06. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.05.06. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.05.06. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.05.07. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.05.07. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.05.08. - 2020.05.10. Gyulai fesztiválok 2020
Gyulai Virágok Fesztiválja és Virágvásár
2020.05.08. - 2020.05.10. Gyulai programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Gyulai Virágok Fesztiválja és Virágvásár
2020.05.08. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.05.08. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.05.08. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.05.08. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.05.09. Gyulai futóverseny 2020. Fuss a sérült gyermekekért!
2020.05.09. Gyulai programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
XII. Fuss a sérült gyermekekért - jótékonysági futóverseny
2020.05.09. Szabadulószoba a Gyulai várban - kulcskereső játék családoknak
2020.05.09. 15:00 Gyulai programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - Ruhatár
2020.05.09. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.05.09. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.05.10. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.05.10. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.05.10. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.05.11. - 2020.05.17. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.05.11. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.05.11. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.03.01. - 2020.10.31. Kalandpark Gyulán minden korosztálynak tavasztól őszig
2020.03.01. - 2020.10.31. Kerékpártúra, fedezze fel Gyulát és környékét két keréken!
2020.05.12. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.05.12. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.05.12. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.05.13. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.05.13. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.05.13. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.05.13. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.05.13. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.05.13. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.05.13. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.05.14. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.05.14. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.05.15. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.05.15. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.05.15. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.05.15. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.05.16. Szabadulószoba a Gyulai várban - kulcskereső játék családoknak
2020.05.16. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.05.16. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.05.17. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.05.17. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.05.17. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.05.18. - 2020.05.24. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.05.18. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.05.18. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.05.19. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.05.19. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.05.19. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.05.20. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.05.20. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.05.20. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.05.20. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.05.20. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.05.20. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.05.20. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.05.21. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.05.21. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.05.22. - 2020.05.24. Gyulai programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
X. Gyulavári Kastélynapok
2020.05.22. - 2020.05.24. Gyulavári Kastélynapok 2020
2020.05.22. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.05.22. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.05.22. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.05.22. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.05.23. Szabadulószoba a Gyulai várban - kulcskereső játék családoknak
2020.05.23. 10:30 Gyulai programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Barokk kori alkotóház az Almásy-kastélyban
2020.05.23. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.05.23. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.05.24. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.05.24. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.05.24. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
Találatok száma: 2

Wellness Hotel Gyula**** Superior

Wellness Hotel Gyula**** Superior

Nem csak szállás: Gyula történelmi-, romantikus környezetében, romantika a pároknak, szórakozás a baráti társaságoknak, móka a gyermekeknek, wellness a szülőknek és feltöltődés a szenioroknak. Mint családbarát wellness szálloda, kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy minden generáció önfeledt ... Bővebben

Kiemelt partner

Hőforrás Hotel és Üdülőpark

Hőforrás Hotel és Üdülőpark

A Hőforrás Hotel és Üdülőpark a gyógyvizéről híres gyulai termál-és strandfürdő, a Várfürdő közelében, Gyula város zöldövezetében, zajtól és átmenő forgalomtól mentes területen található.A gyulai szálloda, melyet 4 hektáros bekerített saját park vesz körül, már messziről felhívja magára a figyelmet ... Bővebben

Szállásfoglalási lehetőség
Hírlevél feliratkozás
Ajándékutalvány
Kiemelt partner



Találatok száma: 1

Körös Garden Snack Bar

Körös Garden Snack Bar

Körös Garden Snack Bár hangulatos környezete elengedhetetlen a kellemes étkezéshez. A bárban csocsó, darts, biliárd is van. Bővebben

Kiemelt partner



A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!


Kiemelt ajánlatok

Figyelmébe ajánljuk!


Szállásra van szüksége? Foglaljon online!
Pontos cím, geokód, térkép
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG

Gyula TOP szállás