Magyar Nemzeti Galéria időszaki kiállítások 2025 Budapest

Művészek és modellek: műterem-ábrázolások az 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteményben

A kamarakiállításon a műterem mint az alkotótevékenység és a művészi önreprezentáció helyszíne kerül bemutatásra. A 18. század végén a romantika korában a művészet isteni eredetének elismerése mellett egyre inkább az alkotó géniusz emberi aspektusai kerültek előtérbe. A 19. század folyamán érezhetően megnőtt a művészek személyes sorsa, életrajza iránti érdeklődés. A műtermi jelenetek a művészek identitásáról, személyiségéről, ízléséről, társadalmi státuszáról is hű képet mutattak. A műterem lehetett az alkotó működésének helye, tanítványokkal zsúfolt oktatóterem, monumentális megbízások kivitelezésére alkalmas műhely, vagy akár szerelmi légyottok, fogadások, jelmezbálok titokzatos, különleges vagy mondén helyszíne is. A gyűjtemény sokszínűségét, váratlan gazdagságát tükrözi, hogy a híresebb – főként francia – művészek mellett német, osztrák, belga, svájci, olasz, spanyol, skandináv, szláv alkotók művei, valamint a festmények mellett szobrok, reliefek, érmek és plakettek is helyet kapnak a kötetben. A Művészek és modellek című tematikus kamarakiállításon néhány jelentős, a kötetben is szereplő, frissen restaurált művet is bemutatunk, amelyek méltó módon reflektálnak a 19. századi művészlét különböző aspektusaira. A tárlathoz kapcsolódik A 19. század nemzetközi művészete a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében című, az 1800 utáni Nemzetközi Gyűjtemény új, hiánypótló kiadványa amely ismerteti a korszak intézményünkben őrzött alkotásait, külön hangsúlyt helyezve a kevésbé ismert, mégis figyelemre méltó darabokra. Az 1800 utáni gyűjtemény FOCUS termének kabinettárlata.

Budapest

Élőhely / Habitat. Természet- és tájkonstrukciók

A kiállítás festmények, grafikai és fotósorozatok, szobrok, fotódokumentációk és videók segítségével, 60 műtárgyat bemutatva kísérli meg áttekinteni a természethez kötődő látásmódokat, viszonyulásokat a művészetben a 19. század második felétől a jelenig. A tárlat az ökológiai válság problémakörét egy tágabb kontextusba helyezve keres választ arra a kérdésre, hogy hogyan lehetséges újradefiniálni a természet és a kultúra viszonyát az előző századok természet- és tájfelfogása és a jelen ökológiai szemlélete, illetve a természet és a városi kultúra komplex viszonyának tükrében. A kiállítás címében is utal a művészet és a különböző fajok – köztük az ember – élőhelyéül szolgáló természeti környezet érzékeny kapcsolatára. A klímaváltozás, a természeti erőforrások túlhasználatának problémája, az egyre fenyegetőbbé váló ökológiai válság az elmúlt tíz évben mindinkább meghatározó téma a nemzetközi és a hazai képzőművészeti diskurzusokban. A 21. század nagy kihívása az emberiséget kiszolgáló mezőgazdasági és ipari termeléssel, áru- és személyforgalommal és a hozzájuk kapcsolódó energiafogyasztással járó rendkívül súlyos, bolygónk ökológiai egyensúlyát felborító környezeti hatások csökkentése. Egyre nyilvánvalóbb mindenki számára, aki felelősséget érez az emberiség jövője iránt, hogy a globális ökológiai katasztrófa csak elkötelezett és mélyreható közös erőfeszítéssel kerülhető el. A tárlat bemutatja, hogy a művészet az elmúlt kétszáz év során hogyan reagált a természetes környezet megváltozására, hogyan jelent meg annak felismerése, hogy az ipari és mezőgazdasági termelés nagyiparivá válásával megváltozott a természet fogalma, és hogy az ahhoz fűződő viszonyaink sokfélesége milyen módon jelent meg a képzőművészeti alkotásokban. Az időben hozzánk közel eső alkotások már magukon viselik a technológiai fejlődés lenyomatát, a 20. század irányzatainak sokféleségét, és lehetőséget adnak a nézőnek arra, hogy szembesüljön saját álláspontjával és felelősségével ebben az egész emberi világunk jövőjét befolyásoló kérdéskörben. Az Élőhely című tárlat ezt az összetett problémakört olyan művészek munkáin keresztül mutatja be, mint például Mednyánszky László vagy Gustave Courbet, a hetvenes években már az ökológiai művészet egyik úttörőjének számító Alan Sonfist, és a Pécsi Műhely alkotói. Ezekkel az alkotásokkal párbeszédre lépnek kortárs magyar alkotók, mint – többek között – Dezső Tamás, Gosztola Kitti, Hatházi László András, Horváth Gideon, Kaszás Tamás, Rózsa Luca Sára, Süveges Rita, Tranker Kata és Trapp Dominika művei. A kiállítás a Szépművészeti Múzeum Agnes Denes-kiállításának időtartama alatt, azzal tematikus rokonságban valósul meg. Az egyik kiállításra váltott belépőjeggyel a másik tárlat teljesárú jegyéből 50%-os kedvezményt biztosítunk jegypénztárainkban. A kiállítás kurátorai: Harangozó Katalin, Major Sára, Petrányi Zsolt, Tarr Linda Alexandra

Budapest

Árnyék nélkül. Czimra Gyula (1901–1966) életmű-kiállítása

Czimra Gyula az egyik legegyénibb hangú művész a 20. századi magyar festészet történetében. Különös habitusú, magányos és magának való festő volt, akit azonban műveinek magas színvonala és letisztultsága kora legjelentősebb magyar alkotói közé emel. A nagyszabású kiállítás az életmű közel felét – festményt, szobrot, grafikát és gobelint –, a művész csaknem 180 alkotását mutatja be. Czimra Gyula műszaki rajzolóként dolgozott, mellette az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamára járt. 1923-tól Párizsban élt és tanult, 1926-ban a párizsi Galerie Zodiaque rendezte meg első önálló kiállítását. Franciaországi útját nagybányai és szentendrei tartózkodás követte, majd 1934-ben feleségével együtt Rákoshegyen telepedett le, és itt élete végéig. A negyvenes évek második felétől haláláig szinte teljes visszavonultságban festett. Alkotásainak zömét az 1920–1930-as és az 1950–1960-as években készítette; életművének nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő részét életének utolsó tíz évében hozta létre. A kiállítás hat szekcióban mutatja be az életművet. Az első egység az 1924 és 1928 közötti évekre fókuszál, amikor Czimra Párizsban és Barbizonban dolgozott barátaival, Paizs Goebel Jenő, Jeges Ernő és Varga Albert festőművésszel. Ekkor jelent meg festészetében a műterem téma, amelyet később sokszor újrafogalmazott. A második szekció 1929 és 1933 közötti szentendrei periódusát mutatja be. Ekkor ért be Paul Gauguin Bázelben és Vincent van Gogh Párizsban látott műveinek hatása: Czimra képei kiszínesedtek s a látvány színes egységekre bontott szerkezete határozta meg munkáit. Az 1938 és 1954 közötti években Czimra visszavonult a festészettől. Az 1955 és 1957 közötti években teremtette meg későbbi nagy stílusának alapjait: kevés színre redukált, geometrikusan letisztult kompozíciót és a szűkebb otthon csaknem üres képeit. 1960-ig tartó nagy korszaka alatt az életmű legfontosabb művei születtek meg. Az otthon egyre kisebb, de nagyon koncentrált képei; a város kissé naiv, de így is a látvány szerkezetére összpontosító ábrázolásai és a csendéletek és enteriőrök. Az utolsó szekció azt mutatja be, amikor 1960 és 1965 között Czimra festészete a teljes absztrakció irányába mozdult el. A lakás falaiból színes síkok lettek, az otthon tereiből eltűntek a tárgyak, képei a teljes leegyszerűsödésig jutottak el. A tárlat az életmű minden korszakát felvillantja: az 1924 és 1965 között készült művek hatalmas ívet jártak be a romantikus realizmustól a posztimpresszionista, fauve-os, majd a naiv művészet hatását mutató képekig, később pedig a novecentós alkotásokon át a teljes letisztultságot sugárzó dekoratív-realista, szimbolikus-metafizikus, geometrikus, puritán szobabelsőkig és csendéletekig. Czimra munkásságának legjellegzetesebb képei az utolsó éveiben alkotott kis méretű festmények, melyeken otthonát örökítette meg. A többnyire üres enteriőrökben csupán egy-egy szék vagy asztalka látható, így e terek nem a valóságos, mindennapi élet helyszíneit idézik meg, hanem egyfajta elmélyülésre késztető, a valóságtól elemelkedő világot teremtenek. A kiállítás címe – Árnyék nélkül – sejtelmes és sokértelmű: egyrészt utal a világos körvonalak által meghatározott kompozíciókra, az illúziót keltő plasztikus formálás hiányára, az árnyék nélküliségre, a már-már szakrális csend megidézéséree. Másrészt utal a művészre: az egyenes, tiszta emberre, aki árnyékok nélkül élt, és aki – visszafogottsága és a művészeti élettől való távolmaradása miatt – úgy tűnt, mintha árnyékban állna. Az alkotófolyamatok, a művészi gondolkodás mintáinak és az életmű történeti alakulásának bemutatásával a művész most végre kiléphet az árnyékból. A kiállítás kurátora: Kolozsváry Marianna művészettörténész

Budapest

Az élet művészete. Szecessziós plakátművészet és tárgykultúra Magyarországon (1895–1914)

A kiállítás a magyar plakátművészet első aranykorát mutatja be, amely a 19. és 20. század fordulóján a szecessziós stílus jegyében bontakozott ki. A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti hetek keretében megvalósuló tárlat a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika remekművei mellett megidézi a korszak szecessziós tárgykultúráját is, könyveket, folyóiratokat, illetve iparművészeti tárgyakat, kerámiákat és bútorokat, összesen több mint kétszáz műtárgyat bemutatva. A tárlaton mintegy 120 plakát szerepel, olyan művészektől, mint Rippl-Rónai József, Vaszary János vagy Ferenczy Károly, illetve a neves festők mellett feltűnnek a plakátra szakosodott művészek is, mint Faragó Géza, Biró Mihály, Helbing Ferenc, Tuszkay Márton. A korai magyar plakátművészetről annak ellenére nem született átfogó kiállítás vagy könyv, hogy nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő egyéni alkotásokkal büszkélkedhet. A kiállítás a plakátműfaj fejlődését és magyarországi kezdeteit nemzetközi kontextusban mutatja be, szerepeltetve a műfaj legnagyobbjai, Alphonse Mucha, Gustav Klimt, Henri de Toulouse-Lautrec, Koloman Moser és mások műveit. A plakátok a legkülönbözőbb jelenségeket (újságok, színházak, kabarék, mulatók és kereskedelmi termékek) hirdetik, így felidézik készítésük korát. A tárlat felvillantja a polgári otthonok világát, a századforduló városi éjszakai életét, a kávéházak hangulatát, a városi nők öltözködését, szokásait, a korban népszerű szabadidős tevékenységeket, a biciklizést, a gyógyfürdők látogatását vagy a csillogó bálokat. A plakátok egyik legfontosabb motívuma a nő, aki a legkülönbözőbb szerepekben tűnik fel: az öntudatos nagyvilági dámától az éteri múzsáig. A plakátok finom festői megoldásokkal vagy dekoratív vonalkultúrájukkal a szecessziós szépségeszményt hirdetik, gyönyörködtetnek, vagy éppen humorukkal igyekeznek megnyerni a közönség tetszését. Rajtuk keresztül újra átélhető az első világháborút megelőző utolsó boldog békeévek hangulata. A kiállítás kurátora: Katona Anikó művészettörténész

Budapest