Oláh Kálmán koncertek 2026 - Online jegyvásárlás
2026.05.10. (vasárnap), Budapest
több településen és helyszínen
2026.05.10. (vasárnap), Budapest
több településen és helyszínen

2026. május 10. vasárnap, 19:00
Helyszín: Budapest Music Center
Oláh Kálmán (zongora) és Oláh Kálmán Jr. (szaxofon) a hazai jazzélet meghatározó személyiségei, a zongoraművész apa immár – előadóművészként és tanárként egyaránt –évtizedek óta, fia pedig a legfiatalabb generáció képviselőjeként.
Mindkettőjük zenei érdeklődésben igen komoly szerepet játszik a klasszikus zene, Oláh Kálmán több művet is szerzett már Liszt, Kodály vagy Bartók kompozíciók inspirációja nyomán, a szaxofonos Oláh Kálmánnak pedig Bach éppúgy a mindennapi zenei gyakorlat része, mint a jazz- klasszikusok. A Budapesti Vonósok „Alma és fája” koncertjén a két művész közreműködésével Bach-átirat éppúgy elhangzik majd, mint saját darab, illetve olyan alapszámok (sztenderdek), mint amilyen Seres Rezsőtől a „Szomorú vasárnap” vagy Gershwin dala, a The Man I Love.
A koncert első részében napjaink egyik legfoglalkoztatottabb zeneszerzője, a német Jörg Widmann fiatalkori vonószenekari műve szólal meg, melynek mér címe is egyértelműen jelzi, hogy a darab az elektronikus techno-zene reflexiója, ahogy a zeneszerző fogalmazott: „ez a zene a ritmus puszta élvezete”. Hasonlóan a zeneszerzői pálya első időszakában született Dohnányi Ernő ötrészes Szerenádja, mely minden ízében izgalmas, szellemes és hallatlanul eredeti. Röviden: remekmű.
Műsor:
Jörg Widmann: 180 beats per minute
Dohnányi Ernő: C-dúr szerenád op. 10
---
Johann Sebastian Bach: Air (Oláh Kálmán feldolgozása)
Oláh Kálmán: Last Moment
Oláh Kálmán: Prelude to Gloomy Sunday
Seres Rezső: Gloomy Sunday (Oláh Kálmán feldolgozása)
George Gershwin: The Man I Love (Oláh Kálmán feldolgozása)
2026.05.10.
Budapest Music Center
1093 Budapest, 9. kerület - Ferencváros , Mátyás u. 8.
További ajánlataink
2026. március
2026.03.18.
Jazz koncertek 2026 - Online jegyvásárlás
Pinceszínház Budapest
1093 Budapest, 9. kerület - Ferencváros , Török Pál utca 3.
2026.03.18. - 2026.03.19.
2026.03.18. - 2026.03.21.
Jazz koncertek 2026 - Online jegyvásárlás
Opus Jazz Club Budapest
1093 Budapest, 9. kerület - Ferencváros , Mátyás u. 8.
2026.03.20.
Jazz koncertek 2026 - Online jegyvásárlás
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház Budapest
1165 Budapest, 16. kerület , Hunyadvár u. 43/B
2026.03.20.
Jazz koncertek 2026 - Online jegyvásárlás
Táncsics Mihály Művelődési Ház Budapest
1238 Budapest, 23. kerület - Soroksár , Grassalkovich u. 122-124.
2026.03.20.
Jazz koncertek 2026 - Online jegyvásárlás
Jókai Klub Budapest
1121 Budapest, 12. kerület - Hegyvidék , Hollós út 5.
2026.03.22.
Jazz koncertek 2026 - Online jegyvásárlás
Rumbach utcai zsinagóga
Budapest, 7. kerület - Erzsébetváros , Sebestyén utca 11-13.
2026.03.24.
Jazz koncertek 2026 - Online jegyvásárlás
Richter János Hangverseny- és Konferenciaterem Győr
9021 Győr , Aradi vértanúk útja 16.
2026.03.25.
Jazz koncertek 2026 - Online jegyvásárlás
Pinceszínház Budapest
1093 Budapest, 9. kerület - Ferencváros , Török Pál utca 3.
2026.03.25. - 2026.03.28.
Jazz koncertek 2026 - Online jegyvásárlás
Opus Jazz Club Budapest
1093 Budapest, 9. kerület - Ferencváros , Mátyás u. 8.
2026.03.26.
Jazz koncertek 2026 - Online jegyvásárlás
Eötvös10 Művelődési Ház Budapest
1067 Budapest, 6. kerület - Terézváros , Eötvös u. 10.
2026.03.29.
Jazz koncertek 2026 - Online jegyvásárlás
METTRIN Rendezvény- és Művészeti Központ Bánk
2653 Bánk , Tóparti sétány
2026.03.29.
Jazz koncertek 2026 - Online jegyvásárlás
MÜPA
1095 Budapest, 9. kerület - Ferencváros , Komor Marcell utca 1.
2026.03.31. - 2026.04.02.
Jazz koncertek 2026 - Online jegyvásárlás
Opus Jazz Club Budapest
1093 Budapest, 9. kerület - Ferencváros , Mátyás u. 8.
2026. április
2026. május
2026. június
2026. augusztus
2026. januártól decemberig
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló ajánlatok böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése: