9700 Szombathely, Kisfaludy Sándor utca 9. (47.2334 x 16.625847)
Kedves Látogató!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
A kiállítás 2022. november 27-ig, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között tekinthető meg a Savaria Múzeumban.
2022. május 10-től a Sisi-kiállításban MEGSZŰNIK A REGISZTRÁCIÓ!
A továbbiakban csak a csoportoknak kell előre bejelentkezniük.
Akik tárlatvezetést igényelnek, kérjük, hogy ezt a látogatás előtt legalább 3 nappal jelezni szíveskedjenek elérhetőségeinken.
70 eredeti műtárgy, köztük Erzsébet királyné személyes tárgyai, műtárgymásolatok és rekonstrukciók, gazdag digitális tartalom, közérthető infógrafikák segítik a látogatókat abban, hogy jobban megismerhessék a magyarok szeretve tisztelt királynéját, Erzsébetet. 2022. március 24-én Szombathelyen a Savaria Múzeumban nyílt meg a Sisi – Királyné feketén-fehéren című kiállítás.
A világ családi körben használt becenevén, Sisiként ismeri Ferenc József császár feleségét, akit Romy Schneider 1955-ös filmbeli alakítása tett világszerte ismertté. A szépségéről, utazásairól, excentrikus életmódjáról híres császárné nekünk, magyaroknak sokkal többet jelent egy pop kulturális ikonnál vagy korát megelőző lelkes sport ladynél. Emléke és a magyarok iránti rokonszenve a mai napig elevenen él hazánkban. Több mint 120 év telt el a halála óta, de a magyarok iránti szeretete nem merült feledésbe. Történészek és más lelkes kutatók mind a mai napig igyekeznek megfejteni a történelmi alak gondolatait, motivációit, megérteni különc személyiségét. A Magyar Nemzeti Múzeum és a szegedi Móra Ferenc Múzeum 2021-ben közösen vállalkozott arra, hogy az új kutatási eredmények egy részét a nagyközönség elé tárja. A kiállítás 2022-ben az ország nyugati felében, Szombathelyen mutatkozik be. A Savaria Múzeum nyújt otthont a tárlatnak, mely nem csak átutazott az országon, hanem jelentősen át is alakult. Vas megye gazdag gyűjteményeinek és múzeumi szakembereinek köszönhetően számos új tárggyal és érdekes összefüggésekkel gazdagodott a kiállítás. Egyebek mellett Erzsébet királyné festett portréi, pohara, cipője, egy kézjegyével ellátott okirat, valamint koronázási emlékérmek gazdagítják a korábbi összeállítást.
A kiállítás által feldolgozott témakörök a múltba vezetik a látogatókat, de jelenkor emberének is ismerős érzések, ellentétpárok mentén szerveződnek. A fekete és a fehér nem csak Erzsébet öltözködésének kedvelt színei, hanem az életet jellemző kontrasztokat is megjeleníti. Élet és halál, öröm és bánat, születés és halál, gyász és boldogság mindannyiunk életének részei. Ismerős, erős érzelmi reakciót kiváltó fogalmak, melyek segítségével közelebb kerülhetünk Erzsébet királyné alakjához, jobban megérthetjük a szépséghez és a természethez fűződő viszonyát. Kapcsolati hálója magyar vonatkozású részének megismerésével hazánk iránti viszonyába nyerhetünk bepillantást. A Magyarországon kivételesen jelentős kultusza már tragikus és váratlan halála előtt megragadható volt és a mai napig élő. A királyné halála és kultusza is nagy szerepet kap a kiállításban.
Találatok száma: 16
Panziónk Szombathely keleti városrészén helyezkedik el zöldövezetben. Könnyen és egyszerűen megközelíthető, helyi járatos buszmegálló a panziótól 10 m-re. Zárt parkolónkban körülbelül 30 autó parkolását tudjuk biztosítani. Éttermünkben házias ételekkel, szolid árakkal, panziónkban otthonos, olcsó szobákkal várjuk kedves vendégeinket. Különtermeinkben vállaljuk családi összejövetelek, lakodalmak és egyéb rendezvények lebonyolítását.

Az egészen egyedi hangulatú Forum Hotel és Étterem Szombathely elsősorban, arculatilag a város ókori történelmére épül. Kétszintes étterme a római kor hangulatának megfelelően, természetesen a jelenkor elvárásainak is megfeleltetve lett kialakítva, étlapján a magyar és nemzetközi konyha remekeivel. A kétszintes étterem felett hotel várja a városba érkezőket, legyen az akár üzleti vendég, akár turista.

A Garda Hotel Szombathely legszebb részén, a Csónakázó-tó közelében, a városi Fedett Uszoda és Termálfürdő szomszédságában és a gyönyörűen felújított Tófürdő strandtól pár perc sétára található. Jelenleg 3 csillagos szállodaként üzemelünk. Szoba választékunkban található nagyobb méretű, elegáns, klímával felszerelt szoba, és kisebb méretű, barátságos, alacsonyabb árfekvésű szoba.

A hotel a belvárostól 5 percre helyezkedik el. 14 szobával és 5 apartmannal csendes, nyugodt, családias környezetben várja vendégeit. Összesen 50 fő kényelmes elhelyezését tudjuk biztosítani. A szobákhoz saját fürdőszoba, kábeltévé, telefon tartozik, továbbá korlátlan internet hozzáférés. Többsége klímával felszerelt.

A Herényiek Háza Szombathely herényi városrészében a híres Kámoni Arborétum szomszédságában található a Gyöngyös és a Perint patak völgyében, karnyújtásnyira Dunántúl legmagasabb pontjától, az Írottkőtől. Vendégeinket a külső megjelenésében ókori római kori villa hangulatát idéző 2007-ben megújult épületben, igényesen kialakított közösségi és szabadidős szálláshely várja. A Herényiek Háza kisebb és nagyobb termei, közösségi terei bérelhetőek különböző családi, céges és egyéb rendezvényekre, eseményekre. A pihenést szépen parkosított kert, kemence, fedett kisház, valamint különböző bel-és kültéri sportjátékok teszik kellemessé, kerékpár kölcsönözhető.

A négycsillagos Király Park Hotel Szombathely kertvárosában, csendes, nyugodt környezetben található. A szálloda 16 kényelmes szobával várja a vendégeket. Az épület egyszerre korszerű, modern és otthonos. A Király Park Hotel tökéletes választás rendezvények helyszíneként, üzletemberek, kikapcsolódásra vágyók, sportcsapatok és szabadidős csoportok számára egyaránt. A szálloda rehabilitációs központja, a Király Rehab széleskörű gyógyászati szolgáltatásokkal várja a vendégeket. A hotel wellness részlege finn, infra és gőzkabinnal, merülődézsával, valamint jakuzzival várja a feltöltődésre, kikapcsolódásra vágyókat. A létesítmény területén több mint 100 parkolóhely található, vendégeink számára a parkolás ingyenes.

Szombathelyi vendégházunk kitűnő lehetőséget kínál pihenéshez, kikapcsolódáshoz. Kiválóan alkalmas mindazoknak, akik családias környezetben, szeretnének kikapcsolódni vagy szabadságukat eltölteni. Szolgáltatásaink bővítése és kedvező áraink megtartása mellett egyre több vendég elégedettségének örvendünk. Minden apartman udvarról nyíló, külön bejáratú, önálló lakótér, így közös térben csak az együtt érkező vendégek tartózkodnak.

Találatok száma: 25
Éttermünk neve 108 Restaurant, amely Király Gábor 108 magyar válogatott mérkőzését idézi. A’la Carte étlapunkon az európai és mediterrán konyha hatása érvényesül, ám a hagyományos gasztronómia fogásai is fellelhetőek. Hitvallásunk, hogy nem kötünk kompromisszumot az asztalra kerülő ételek minőségében és ízében, valamint annak felszolgálásában. Minden hétköznap délidőben menü ajánlatainkkal is várjuk kedves vendégeinket. Modern, izgalmas borlapunk és itallapunk tételeit profi személyzet készíti és szervírozza.
Éttermünk neve 108 Restaurant, amely Király Gábor 108 magyar válogatott mérkőzését idézi. A’la Carte étlapunkon az európai és mediterrán konyha hatása érvényesül, ám a hagyományos gasztronómia fogásai is fellelhetőek. Hitvallásunk, hogy nem kötünk kompromisszumot az asztalra kerülő ételek minőségében és ízében, valamint annak felszolgálásában. Minden hétköznap délidőben menü ajánlatainkkal is várjuk kedves vendégeinket. Modern, izgalmas borlapunk és itallapunk tételeit profi személyzet készíti és szervírozza.
Éttermünk neve 108 Restaurant, amely Király Gábor 108 magyar válogatott mérkőzését idézi. A’la Carte étlapunkon az európai és mediterrán konyha hatása érvényesül, ám a hagyományos gasztronómia fogásai is fellelhetőek. Hitvallásunk, hogy nem kötünk kompromisszumot az asztalra kerülő ételek minőségében és ízében, valamint annak felszolgálásában. Minden hétköznap délidőben menü ajánlatainkkal is várjuk kedves vendégeinket. Modern, izgalmas borlapunk és itallapunk tételeit profi személyzet készíti és szervírozza.
Panziónk Szombathely keleti városrészén helyezkedik el zöldövezetben. Könnyen és egyszerűen megközelíthető, helyi járatos buszmegálló a panziótól 10 m-re. Zárt parkolónkban körülbelül 30 autó parkolását tudjuk biztosítani. Éttermünkben házias ételekkel, szolid árakkal, panziónkban otthonos, olcsó szobákkal várjuk kedves vendégeinket. Különtermeinkben vállaljuk családi összejövetelek, lakodalmak és egyéb rendezvények lebonyolítását.
Panziónk Szombathely keleti városrészén helyezkedik el zöldövezetben. Könnyen és egyszerűen megközelíthető, helyi járatos buszmegálló a panziótól 10 m-re. Zárt parkolónkban körülbelül 30 autó parkolását tudjuk biztosítani. Éttermünkben házias ételekkel, szolid árakkal, panziónkban otthonos, olcsó szobákkal várjuk kedves vendégeinket. Különtermeinkben vállaljuk családi összejövetelek, lakodalmak és egyéb rendezvények lebonyolítását.
Panziónk Szombathely keleti városrészén helyezkedik el zöldövezetben. Könnyen és egyszerűen megközelíthető, helyi járatos buszmegálló a panziótól 10 m-re. Zárt parkolónkban körülbelül 30 autó parkolását tudjuk biztosítani. Éttermünkben házias ételekkel, szolid árakkal, panziónkban otthonos, olcsó szobákkal várjuk kedves vendégeinket. Különtermeinkben vállaljuk családi összejövetelek, lakodalmak és egyéb rendezvények lebonyolítását.
Éttermünk, mely Szombathely belvárosában, az Artis hotel épületében található, ötvözi az eleganciát és a fiatalos lendületet. Korszerű és egészséges, állandóan friss alapanyagok felhasználásával, modern technológiai eljárásokkal készült ételekkel és italokkal várjuk vendégeinket. Próbáljuk ötvözni a hagyományos európai és magyar ízeket a keleti konyhák különlegességeivel, ez páratlan gasztronómiai élményt és kellemes meglepetést jelenthet. Látványkonyha megoldással betekintést adunk a fogások elkészítésébe, séfjeink munkájába, közvetlenebbé varázsolva a környezetet. Ételeinkhez minőségi borokat, prémium italokat, frissítőket kínálunk, kihangsúlyozva az ízeket és a harmóniát. Minden nap bőséges reggelizési lehetőséggel indítjuk a napot, illetve hétköznap délben változatos business menü és sushi bento box is elérhető.

Szombathely Derkovits városrészén, a DOMUS Üzletház emeletén hétfőtől szombatig várjuk naponta változó és gazdag állandó kínálatainkkal vendégeinket! Ételeink nagyanyáink szerető gondosságával kerülnek az asztalokra, a múltat idéző klasszikus ízek keverednek a modern konyhában oly fontos változatos textúrák varázslatával.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár