Turizmus Program
Turizmus Program

Siófoki Nyuladalom

Hévízi tavaszi akció

Városligeti Húsvéti Sokadalom

Kutyás nyaralás a Balatonnál

Étterem Hét

Trabant élménytúra

Bács-Kiskun vármegyei látnivaló

Népszerűség

A tájház épülete tipikus alföldi parasztház, mely 1967 óta kiállítóhely. Tulajdonosa és fenntartója a helyi települési és a német önkormányzat. A modernizálódott falu közepén, a protestáns templomok utcájában áll.

A kiskunmajsai járás szinte minden települése gyűjti helyben lévő értékeit, sőt azokat a helyi lakosok mellett a térségből, sőt az országból érkező látogatóknak is bemutatja. Szabad területen, sétaút formájában és korunk technikai megoldásait felhasználva mutatjuk be Szank értékeit és a Hungarikumokat.

A nevezetes helytörténeti gyűjteményt Huley Alfréd evangélikus lelkész alapította. emlékére a tájház falán 2006. augusztus 19-én emléktábla került elhelyezésre.

A pusztai, a paraszti élet mindennapjaihoz kötődő eszközöket, használati tárgyakat láthatunk Bugacon a helytörténeti gyűjteményben. A gyűjtemény anyagát Bugac és Bugacpusztaháza lakói adományozták, illetve adták át kiállítási tárgyként. A gyűjtemény segít megismerni a puszta világát, az itt élő emberek életét.

A Bácsalmáson megtekinthető állandó jellegű helytörténeti kiállítás a Gyűjtemények Házában található. A település történetére vonatkozó írásos dokumentumok mellett néprajzi tárgyi gyűjtemények (népviseletek, régi mesterségek eszközei) kerültek kiállításra. Dulity Tibor Bácsalmáson született festőművész állandó kiállítása is itt tekinthető meg.

Kiszállástól mintegy 8 km található Jánosteleki kilátó a Jánosteleki-erdőben áll. A kétszintes kilátóról körpanoráma nyílik a környékre. Az Alföldi Kéktúra útvonalát követve lehet megközelíteni.

A Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár nyilvános könyvtárként működő tudományos intézmény, amely a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye központi könyvtára. Könyvtárunk alapítójának, Patachich Ádám érseknek 1780-ban készült el barokk olvasóterme. Az Érseki Palota keleti szárnyában található Patachich-terem Kalocsa város és a Dél-alföldi régió egyik fontos idegenforgalmi látványossága.

Vinczellér Imre festőművész Kalocsán és Budapesten él és alkot. Alkotásait, állandó önálló tárlatát tekintheti meg a nagyközönség az egykori zsinagóga felújított épületében.

Helytörténeti kiállítás, várostörténeti- és borászati kiállítás, paprika múzeum, információs pont.

A Tiszakécskei Szentháromság Templom Kécske falu a mostani katolikus templom körül helyezkedett el, nevét 1246-tól említik okiratok. Az eredeti templom a mostani helyén állt, de elpusztult a törtök uralom idején. 1989-ben öt kilométerre tőlünk északkelti irányban, Bög határában föltárták a Kincsem parti templom alapjait. A mi templomunk is hasonló lehetett. A terület birokosai voltak többek között Nagy Lajos király, Vezsenyi László, Kinizsi Pál. A török alatt elpusztult a falu, lakói hol Nagykőrösre menekültek, hol a Tiszától védettebb részre, a mostani református templom környékére. A török kiűzésekor mindössze 16 református család élt a mostani Ókécskén. A terület Abony város birtoka lett. Abony vezetősége telepített ide 300 katolikus családot a Felvidékről, Hont és Gömör vármegyéből, főként magyarokat, részben szlovákokat is. 1743-ban alapították újra a katolikus plébániát.

1...456...13

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Akciós tavaszi wellness -15% Hévíz
Tarzan Park - Szabadtéri feljesztő játszópark Budapesten
Aktív wellness pihenés Tisza-tónál: gazdag programkínálat

Legjobb élmények