Turizmus Program

Téli varázs Siófokon

Zalakarosi Ünnepek

Fénykiállítások

Csoki workshop

Előszilveszteri gálavacsora

TOP 100 úticél

Jegyvásárlás

Idén is nagyszabású gálakoncerttel búcsúztatja az évet a világon egyedül álló 100 Tagú Cigányzenekar

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei rendezvény

A Sóstói Múzeumfalu szomszédságában épült fel a Pálinkaház, melyet Banu Roland tervezett. Építésének célja az volt, hogy a megyeszékhelyen élők, illetve az ide érkező vendégek, turisták közelebbről megismerkedhessenek a megye pálinkakultúrájával, illetve a Felső-Tisza-vidék három eredetvédett gyümölcspárlatával, a szabolcsi alma-, a szatmári szilva- és az újfehértói fürtösmeggy-pálinkával. Jelenleg a Pálinkaház a Sóstói Múzeumfalu egyik legkedveltebb rendezvényhelyszíne – modern, barátságos és könnyen alakítható terek, ahol családi és céges programok egyaránt otthonra találnak.

Kiemelt partner

Az Aranyalma étterem 1990-es években kezdte meg működését Napkoron. Azóta is családi vállalkozásként működik. Éttermünk befogadóképessége a szűkebb családiasabb esküvőkre, és a nagyszabású esküvőkre is be van rendezkedve, köszönhető a terem tagolhatóságának. A távolról érkező vendégekre is gondoltunk, ugyanis lehetőség van a 14 férőhelyes vendégházunk bérlésére.

A Bástya Wellness Hotel egy igazi kis ékszerdoboz a nevezetességeiről híres Nyírbátorban, amely egész évben várja a pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeit. Nyírbátor a hagyományok, a kultúra és a történelmi legendák városa!

Szállodánk Nyíregyháza frekventált részén a Nyíregyházi Egyetem területén helyezkedik el. Kellemes környezetben, kitűnő infrastruktúrával várjuk kedves vendégeinket! Szállodánk 2006-ban került átadásra 2-3 ágyas szobákkal, valamint mozgáskorlátozott szobákkal, melyek között családi szobák és franciaágyas szobák is kialakításra kerültek. így lehetőségünk van egyéni vendégek, családok, és csoportok fogadására egyaránt. Szállodánk kiválóan alkalmas konferenciák, továbbképzések, tréningek, értekezletek,‍ üzleti jellegű összejövetelek lebonyolítására, magas színvonalú technikai felszerelések, eszközök bérlési lehetőségével.

A Centrál Hotel és Étterem könnyen megközelíthető, csendes, nyugodt szálloda, a belvárosi infrastruktúra minden előnyével. A 33 szobás, 69 férőhelyes hotelben 7 standard egyágyas, 17 standard kétágyas, 2 standard franciaágyas szoba, 4 franciaágyas kislakosztály és 3 lakosztály került kialakításra. A szobák berendezése letisztult, elegáns stílust képvisel. Felszereltségük: Kádas vagy zuhanyzós fürdőszoba, hajszárító, légkondicionáló, minibár, LED tv, telefon, laptop széf, welcome tray, wifi internetes lefedettség.

A táborok helyszínéül szolgáló Cibere Vendégház észrevétlenül simul be a tágas kertben lévő gyümölcsösbe. A szálláshely természetes anyagokból főként fából épült.

A Csiperke Erdei Iskola és Tábor bázishelye a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet szívében lévő Márokpapi községben található. Programjai célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek a Beregi-sík érintetlen természeti és kulturális kincseivel, megszeressék a természetet, felismerjék a minket körülvevő világ fontosságát és annak szépségét.

Szállodánk Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyemegye székhelyén, Nyíregyházán a Hunyadi u. 2. szám alatt található. Elhelyezkedése igen kedvező, hisz az M3 autópálya Nyíregyháza-Dél kijáratától 7 km-re, illetve a városközpontban helyezkedik el. Szállodánk igen könnyen megközelíthető mind gépjárművel, mind tömegközlekedési eszközökkel, mivel a városi (7,18) és a távolsági autóbuszok megállója közvetlenül a szálloda előtt található, míg a pályaudvar 3 kilométerre helyezkedik el.

Szeretettel várjuk általános-közép iskolai csoportok,kikapcsolódásra vágyó családok, baráti társaságok jelentkezését!

Nyíregyházától 27 km-re az M3-as autópályától 18 km-re található a Fenyves Szálloda és Konferencia Központ. Csillagtúrák, kastélynézők, kalandok várják az innen kirajzókat, hogy egy-egy nap élményekben gazdag órái után megfáradva térjenek vissza a baktai erdő madárfüttyös, kényelmes szállójába.

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Legjobb élmények