Gasztronómiai élmények, ínyenc programok sokasága.

Főzdelátogatás és pálinka kóstolás a Gyulai Pálinka Manufaktúra Kóstolóházában. A látogatóknak lehetőségük van megismerni a pálinka készítés technológiáját: pálinkafőző mester vezetésével a túra a gyümölcskertből indul, ahol a termesztésétől kezdődően végigkísérhetik a gyümölcs útját a csodálatos párlatok elkészültéig. Kisfilm vetítésével megismerhetik többek között a Békési Szilvapálinkát, mint hungarikumot, valamint a gyulai pálinkafőzés történelmi eredetét. Ezen kívül bemutatásra kerülnek a pálinkafőzés hagyományai, a jelenlegi technológia, és nem utolsó sorban a pálinkafogyasztás kultúráját.

Kiemelt ajánlat

A Gyulai Pálinka Manufaktúra Kóstolóházban pálinkatúrán lehet részt venni előzetes bejelentkezéssel egész évben. A Pálinkafőzde mellett található a Báró Harruckern János korát hűen tükröző Pálinkakóstoló Ház. Ezen a hangulatos helyszínen vendégeink megismerkedhetnek a pálinka világával, érkezzenek egyénileg vagy akár csoportosan. Többféle kóstoló program, ízletes falatok várják az ínyenceket, Gyulán.

Ikonikus cukrászda Gyulán! Az 1840 óta üzemelő Százéves Cukrászda Gyulán Magyarország második legrégebbi cukrászdája. Csodás, empír stílusú épületében a díszesen festett falak között, eredeti biedermeier bútorzat, s hagyományos sütemény, parfé-, cukorka- és fagylaltkínálat repíti vissza a látogatót az egykori nyüzsgő kávéházi világba. A cukrászda épülete mellett az egykori cukrászműhelyben berendezett cukrászmúzeum is látogatható.

Tegye felejthetetlenné a különleges pillanatokat 2026-ban a Tropicarium exkluzív helyszínével! A Tropicarium ideális választás leánykéréshez, születésnaphoz, házassági évfordulóhoz, vagy bármilyen egyéb fontos alkalomhoz. A program akár 16 fővel is igénybe vehető, így baráti társaságok vagy családok számára is tökéletes élményt kínál. A Tropicarium csapata mindenben segít, hogy az alkalom valóban emlékezetes és különleges legyen, legyen szó dekorációról, ételválasztásról vagy egyedi igényekről.

Magyarországon ma is számos szőlőtermő vidék található. A Skanzen pincéi és présházai kiváló helyszínül szolgálnak az őszi társas munka, a szüret fölelevenítéséhez. A szőlőőrzést, a női-, és férfimunkákat játékos módon, mondókák, dalok, anekdoták segítségével élhetik át a gyerekek. A nagyobbak a borfogyasztás kulturális hátterével is megismerkednek. Megtudják, mi a lopó, milyen nehéz a puttony, és hogy mekkora is a gönci hordó. A szőlőfürtökről együtt leszemezett szőlőt csömöszölik, majd a kézi préssel mustot nyernek belőle és a saját kezűleg készített édes nedűt elfogyasztják.

Csokikészítő csapatépítés Budapesten.A közös édességkészítés jól összehozza a csapatot, és szép közös emlék marad! Készíthetünk együtt táblás csokoládét, csokinyalókát, de magát a csokoládét is elkészíthetjük kakaóbabból, illetve készíthetünk bonbonválogatást is! A lehetőségek et igény szerint alakíthatjuk.

Piac Öttől Ötig. A lakossági igényt kiszolgálva, lehetőséget biztosítunk vásárlóink számára, hogy csütörtök délután is tudjanak jönni a Piacra. Ehhez a programhoz csatlakozott pár üzlet és árus is, valamint a Piac Utalványt beváltó helyek is. A pékárutól kezdve a húson, gyümölcsön, zöldségen át a ruhákig mindent megtalálsz.

Borkóstoló programra hívjuk és várjuk családjával, barátaival, munkatársaival a Prímás Pincébe Esztergomban. A Prímás Pince borkínálatával emlékezetes kulináris élmény nyújt. A boralagútban a Kárpát-medence borvidékeiről nem csak információhoz juthatnak a hozzánk látogatók, hanem kóstolhatnak is. Közel 100 tételt felölelő kínálatunk az összes tájegységről tartalmaz borokat. Kollégáink nagy örömmel kalauzolják vendégeinket a borok kóstolásában, ismertetik a borokat és a tájegységek jellemzőit.