Turizmus Program

Fénykiállítások

Kék Zónák

Kastély élmények

Csoki workshop

Előszilveszteri gálavacsora

Európa-élményközpont

TOP 100 úticél

Jegyvásárlás

Idén is nagyszabású gálakoncerttel búcsúztatja az évet a világon egyedül álló 100 Tagú Cigányzenekar

Gyűjtemény

Időrend

Az épület mind külsőségében, mind belső berendezésében hű képet ad az 1800-as évek végének lakásviszonyáról, a benne lakók életéről, valamint azokról a maguk készítette használati tárgyakról, amelyek az adott kor emberének rátermettségét, ügyességét bizonyítják.

Az Oktatástörténeti Gyűjtemény 1982- ben nyílt meg Szendrőben Dr Demjén István által vezetett gyűjtőmunkával, melyet a Cserehát iskolatörténeti értékeiből válogattak össze. A régi tanteremben iskolai bútorokat, iskolai címereket, szekrényeket, padokat, székeket, a szemléletes tanításhoz szükséges eszközöket, kiegészítőket helyeztünk el. Az idelátogatók megismerkedhetnek az akkori értesítő könyvecskékkel, bizonyítványokkal, osztálynaplóval, ugyanakkor megtekinthetők a régi tantervek, rendtartások, vezérkönyvek, szabályzatok, tankönyvek, tanmenetek is.

Kardoskúton van egy ház, ahol megállt az idő. Az Oncsa ház olyan, mint egy időutazás. A látogató belép a házba, és egyből a dédnagymamánál érzi magát. A kardoskúti Oncsa ház 1942-ben épült. Az országban 1940-től összesen 12 ezer ilyen ingatlan épült, melyeket szigorú megkötések mellett foglalhattak el sokgyermekes nagycsaládok. A régmúlt éveket idéző bútorok, használati tárgyak Bodrogi József ( a ház a szüleié volt) több éves gyűjtésének eredménye. Mezőgazdasági eszközöktől egészen a régi, pusztai ember hálószobájának berendezési tárgyaiig minden megtalálható a helytörténeti kiállítóhelyen. Családi rendezvényeknek is helyt szolgáltat a helytörténeti kiállítóhely.

A település legidősebb épületcsoportja az Orbán Ház Helytörténeti Kiállítóhely és Archeopark. Az Orbán ház és a hozzá tartozó két melléképület közül az egyikben jegypénztár, másikban kovácsmúzeum és agyagozó foglalkoztató található. Régen állt egy csűr is az udvaron, amelyet már korábban elbontottak, ennek helyére épült egy a környezetbe illeszkedő új csűrépület, amely kiállításoknak és rendezvényeknek is otthont ad. Csinosították az udvart, hátul pedig őstörténeti kiállítást rendeztek be, több korszak jellegzetes épületeit, felszereléseit ismerhetik meg a látogatók.

A Fejér megye és Székesfehérvár néprajzát bemutató kiállításon a hagyományos paraszti kultúrában használatos tárgyak útját követhetjük nyomon megalkotásuktól az árucserén át használatba kerülésükig.

A kecskeméti Orvos- és Gyógyszerészettörténeti Gyűjtemény 1985 januárjában jött létre a Bács-Kiskun Megyei Gyógyszerészettörténeti Szakgyűjtemény és a Megyei Orvostörténeti Gyűjtemény egyesítésével és múzeumi átvételével. A két szakgyűjtemény megszületése Lóránd Nándor gyógyszerész és Réthy Aladár (1905–1985) laboratóriumi főorvos szakmatörténeti érdeklődésének volt köszönhető. A két gyűjtemény a város 1810-ben térképén már szereplő, természetesen azóta többször átalakított, paraszt-polgár lakóházban nyert elhelyezést. A hosszú épület külső arculatának egyedi jellegét az egyenes falfelületet megtörő két boltíves tornác, ún. `kódisállás` adja, melyeknek zömök pillérű mellvédes falait könnyű szerkezetű nyeregtetők védik.

Dokumentumok, fényképek alkotják a kiállítást, amelyet 1888-ban alapított gróf Apponyi Sándor. Óvodatörténeti kiállítás 1908-tól napjainkig. Székely-német néprajzi anyag.

Szentendre Dunával párhuzamos főutcáján, a Kossuth Lajos utcában áll az egykori Pajor kúria, a Ferenczy Múzeum modern képző- és iparművészeti bemutatóhelye. Igazodva a 21. század látogatóbarát követelményeihez az egyes kiállítások mindenki számára plusz információval szolgáló, s a látogatók által kezelhető információs pultokkal egészülnek ki. A teljes akadálymentesítésnek köszönhetően a mozgáskorlátozott látogatók is megtekinthetik az épületben bemutatott kiállításokat a pincétől a tetőtérig.

A falu központjában álló épület a Balaton-felvidékre jellemző hagyományos kőből épült, nádfedeles, tornácos épület. Belsejében a népi eszközöket, a XIX. század végének a Balaton-felvidéki paraszti világát felidéző kiállítás látható. A házhoz tartozó borospincében a borászat, szőlőművelés eszközei tekinthetők meg. Az udvarban nyaranta kézműves foglalkozásokat, hangversenyeket, főzőversenyeket tartanak.

A Pásztói Múzeum jelenleg négy épületben helyezkedik el: a ciszterci kolostorépületben, az Oskolamester házában és a galériákban. Az 1717-18-ban újjáépült barokk ciszterci kolostorépületben kaptak méltó helyet a Pásztói Múzeum állandó és időszaki kiállításai. Az eredetileg bencés építésű, később a ciszterek által átvett épület egészen az 1950-es évekig kolostorként működ

1...242526...35

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Legjobb élmények