Vad Fruttik koncertek ajánlója. A Vad Fruttik egy magyar alternatív rock zenekar. 2005-ben tettek szert országos hírnévre. Első stúdióalbumuk 2006-ban jelent meg Rózsikámnak digitálisan címmel, majd két év múlva újabb lemezt adtak ki (Egy éjszaka Bohémiában), amit 2010-ben a Fénystopposok című album követett. 2009-ben és 2011-ben Fonogram-díjra jelölték őket.

A nyár folyamán vasárnaponként a Jókai parkot is zene tölti meg, hiszen 2025. július 20-tól kezdődik a Zene a zöldben programsorozat. A Zene a Zöldben programsorozat a szabadtéri koncertek kedvelőinek kínál színvonalas és kellemes kikapcsolódást Siófok legszebb parkjában, a Jókai parkban. A neves előadóművészekkel megtöltött paletta gondoskodik a szokványosnak nem mondható helyszín jó hangulatáról. Igazán otthonra lelhet itt bárki, aki a park szép szőnyegén vagy padjain üldögélve átadja magát a kulturális piknik varázsának. Ha vasárnap, akkor Zene a Zöldben! A színes zenei paletta és a varázslatos környezet mindenki számára garantálja a szórakozást és kikapcsolódást. A koncertek ingyenesen látogathatóak.

A Szent Mihály-dombi zenei esték koncertjei Vonyarcvashegyen, a Szent Mihály-kápolnában. A vonyarcvashegyi Szent Mihály kápolna hazánk egyetlen halászkápolnája. A néphit szerint a kápolnát 1729-ben építtette az a 40 halász, akik szerencsésen megmenekültek egy pusztító balatoni viharból. A kápolnához fűződő legenda mese és valóság keveredése.