Turizmus Program

Téli varázs Siófokon

Disznótoros hétvége

Forralt Boros Barangolás

Zalakarosi Jégpálya

Kék Zónák

TOP 100 úticél

Jegyvásárlás

Látnivaló

Látnivalók, nevezetességek, helyi értékek Magyarországon és a környező országok magyarlakta területein.

Népszerűség

A házat 1908-ban építette Nagy László édesapja, Nagy Béla (1884–1969) parasztgazda.Itt élt hitvesével, a nyárádi Vas Erzsébettel (1905–1995) és itt született négy gyermekük: Izabella, László (1925), Mária és István (1938, írói nevén Ágh István). A szülői ház ma is látható része állami segítséggel, az iszkáziak szeretetéből és közadakozásból lett helyreállítva. 1984-től Nagy László Emlékházként szolgál, a költő híveinek és családjának szándéka szerint.

Az ország egyetlen vízi vágóhídja Nagyléta és Vértes között, a Konyári-Kálló nevű vízfolyás felett található. Az élővíz fölött álló vágóhídnak célszerű oka volt; a keletkező mellékterméket az élő vízfolyás takarította el. A boltíves, tégla alapon nyugvó, párját ritkító agráripari jellegű, műemlék épületben a hentes és mészáros mesterség egykori szerszámai, eszközei, dokumentumai tekinthetők meg. A vágóhidat 1983-ban agráripari műemlék jellegű épületté nyilvánították, majd 1985-től kiállítóhelyként működik és látogatható.

Nagylózs határában található Szentháromság kápolna ligete mellett áll egy szép kis kilátó, ahonnan a falut és a környező településeket lehet látni. A közeli szélkerekek látványa sajátos hangulatot ad a helynek. A kilátó szabadon látogatható.

A tanösvény Kelet-Zselic egyik legszebb pontján, az Országos Kéktúra zselici szakaszától alig 150 méterre található, melyet 2004 augusztusában alakítottak ki. Az ösvény a Nagymátéi Vadászházat körülölelő 9,4 hektár területű csodálatos arborétumban található, amelynek telepítését 1967-ben kezdték el. Sajátos hangulatot adnak a tanösvény útvonalát végigkísérő, tájba simuló szobrok, melyeket a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatói készítettek. A tanösvény további érdekessége a Kéktúra pecsételőhely, amelyet a Természetbarát Szövetség közreműködésével hoztak létre. A tanösvény kb. 600 méter hosszú.

Magyarországon kevesebb, mint tízen gyakorolják az ősi német kékfestő mesterséget. A nyolcszáz lelket számláló baranyai Nagynyárádon találjuk Magyarország egyik kékfestőműhelyét. A bemutatóműhelyben a kész termékek megtekintése mellett megnézhetik az érdeklődők, hogyan dolgozik az eredeti nyomódúcokkal a kékfestő mester. A nagynyárádi műhelyben Sárdi János, a Népművészet Mestere kezdte a munkát 1947-ben. A műhelyben a látogatók szakszerű vezetés mellett, az eszközöket – és az épp zajló munkát – megtekintve a teljes munkafolyamatot megismerhetik.

Az Alsó-Duna völgy legdélibb magyarországi szakaszán, a Duna Dráva Nemzetei Park területén járunk. A tanösvény információt nyújt az energia körforgásáról és a lebontó szervezetek tevékenységéről, az ártéri gyepgazdálkodásról, valamit az egykor jellemző fokgazdálkodás jelentőségét mutatja be.

Az 1920-as évek hangulatát idézi az épület, amelyben bemutatják, hogyan éltek eleink, milyen eszközöket használtak mindennapjaik során. A falu központjában álló zsúpfedeles ház az l800-as évek végén készült el a helyiek összefogásával: szolgálati lakást építettek a nagyrákosi kovácsnak. Miután az utolsó család is kiköltözött belőle, minden az enyészeté lett. Az épület sorsát a falubeliek a szívükön viselik, ezért az 1990-cs évek elején megszületett a rekonstrukció gondolata.

Hazánk flórájának talán leghíresebb tagja a pilisi len, e kicsinyke de gyönyörű sárga virág, mely az egész világon egyedül a Szénások fokozottan védett lejtőin él. A Pilisi len élőhelye - mutatva e növény európai fontosságát - elnyerte az Európa Tanács által adományozott Európa Diplomát is.

Az épület, amelyben az iskolamúzeum és a tájház otthonra lelt, 1846-ban épült, Nagytótfalu református gyülekezetének iskolája és tanitólakása volt, egészen 1976-ig. Az egykori iskolát bemutató rész mellett drávaszögi enteriőr, népi textil- és helytörténeti kiállítás látható. A házban faragott, festett bútorokkal, háziszőttesekkel berendezett tisztaszoba, cserépedényekkel felszerelt konyha és egy kamra látható, amelyben a földművelő gazda szerszámait állították ki. Az iskolamúzeumi rész a hajdani egy tantermes, osztatlan, falusi iskola emlékét idézi fel.

A 611 m magas Tubes csúcsán áll a terméskövekből felépített gyönyörű kilátó, a János-kilátó. Az eredeti kilátót 1910-ben építették fel és Rauch Jánosról nevezték el, majd 1981-ben lerombolták. 2001-ben egy új kilátó épülhetett fel, amelynek tetejéről szép körpanoráma nyílik a Mecsekre, tiszta időben a Badacsony körvonalai is láthatók.

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Legjobb élmények