Felfedezésre váró nevezetességek, látványosságok.
A kiállítás az érmelléki hagyományos népi halászat, valamint a népi vadfogás és a házi rágcsálók befogásának eszközeit mutatja be. A halász szerszámok mellett láthatunk nádvágót is. Megtekinthetjük az Érmelléken egykor elterjedt, lapos fenekű hajót (csónakot), amelyet úgynevezett csákrúddal, állva hajtottak előre. A búzát is sok helyről ilyen (helyi nevén) hajón hordták a malomba. A kiállítás egy vitrint szán a házkörüli rágcsálók elleni eszközök bemutatására. Az egyik leghatékonyabb ezek közül a famacska.

A Székely Nemzeti Múzeum Székelyföld legrégibb múzeuma, 1875-ben alapították. Kós Károly által tervezett gyönyörű épületben fogadja látogatóit, feladataként a székelység kulturális örökségének ápolásával. Könyvtárával, képtárával, múzeumaival és arborétumával a legnagyobb határon túli magyar közgyűjtemény. A székelység néprajzáról talán itt láthatjuk a legteljesebb gyűjteményt, a népviselettől a bútorokon át a népi mesterségek és hagyományok tárgyain keresztül a kerámiagyűjteményig. A természetrajzi részleg legjelentősebb része a hatalmas, nagyon gazdag lepkegyűjtemény. Az udvarban faritkaságokat őrző mini-arborétum fogad a háromszéki székelykapukon átlépve. A baloldali kapu 1773-ban készült Dálnokon, és feltehetően a legrégebbi erdélyi székelykapu. Ugyanitt egy csíki tornácos ház és faragott fejfák láthatók.

A Hőgyészi Székelykör gyűjteménye a Művelődési Ház emeletén található. Az apró szobában a bukovinai székelyek története eredeti fényképek és a kiállított tárgyak segítségével nyomon követhető egészen napjainkig. A gyűjtést a Hőgyészi Székely Kör tagjai végezték Csöglei Isvánné vezetésével. Szintén az ő irányításával került kiállításra az anyag, mely 2002. szeptember 15-étől látható. A gyűjteményben látható vetett ágy, rokka, szőttesek, viseleti darabok, tulipános láda, fotók, iratok, egy eredeti bölcső is.

A szerb ortodox templom értékes műemlék, amelynek külseje szerénységével, egyszerűségével, kis méretével tűnik ki a város többi templomához képest. Barokk stílusú, egyhajós, egytornyú építmény. Keresztelő Szent János születése emlékének szentelték. Palotavárosban, azon belül Rácvárosban, a Palotavárosi Skanzenben található. Belseje rendkívül gazdagon díszített, rokokó stílusú ikonosztáza egyedülálló Magyarországon. A körülötte található skanzen kialakításáért és a templom felújításáért Székesfehérvár 1989-ben megkapta az Európa Nostra fődíját.

A barlang a Bükki Nemzeti Parkban, 98 méterrel magasabban a Szinva völgye felett, Lillafüred szélén, a Szeleta-tető déli oldalán 349 m tszf. magasságban nyílik. A barlang Magyarország legjelentősebb őskori barlangi lelőhelye. 1951-ben régészeti védelem alá helyezték. 1976-ban vált országos jelentőségű barlanggá. Az 1982 óta fokozottan védett barlang szabadon látogatható, bejáratához barlangjelzés vezet, megtekintéséhez csak lámpa szükséges.

A központi épületben A bükki barlangok évezredes titkai – Az ősember természete című kiállít látható. Ez szolgálja a Bükk hegység természeti és kulturális örökség gyűjteményének, valamint az ősemberbarlangok élményszerű bemutatását. Ezen attrakció öt természeti jelenség köré épített kiállítást, kreatív eszköz-együttest, valamint egy meglévő kőzetpark terepi bemutatóhellyé fejlesztését, két játszóteret és egy játszóházat foglal magába. Minden korosztály megtalálhatja majd a kedvére való programokat: a legkisebbeknek a Bikkmakk kuckó játszótéren, a nagyobbaknak a Töbör gödörben és a Nagy odvas fában, a felnőtteknek és szakmai látogatóknak pedig a Touchscreen monitorokkal kínálnak kipróbálható eszközöket.

A község egyetlen szélmalma 1865 körül épült. Arról semmilyen írásos dokumentum nem áll rendelkezésünkre, hogy például mikor kezdték el az építkezést, vagy mikor őröltek benne először. A szélmalom 1948-ban befejezte működését, majd 1964-ben a Magyar Állam megvásárolta. Az Országos Műemléki Felügyelőség védett népi ipari műemlékké nyilvánította. A sok éven át történő felújítás után végre látogatható a malom.

A Szemlő-hegyi-barlangot előszeretettel látogatják iskolai, óvodai csoportok, családok és turisták egyaránt. Nem csoda, hiszen igazi mesevilág várja itt őket. Mostantól azonban egy uniós pályázat fejlesztéseinek köszönhetően még több élményben lehet részük vendégeinknek. Ezért érdemes több időt szánni a látogatásra, hogy a barlangtúra előtt vagy után a vetítőterem filmjeinek megtekintésére, az interaktív kiállítás bebarangolására is jusson idő. A barlang feletti parkban ezután jóleshet a játék, kikapcsolódás a napsütésben, aki pedig végigjárja az új tanösvényt, az a főváros építőköveiről, a környék kőzeteiről is sok érdekeset megtudhat.

A szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény Somogy megyeszékhelyétől, Kaposvártól 8 km-re található az országban egyedülállóan, helyi kezdeményezésre egy élő faluban létrejött falumúzeum. Célja, a Somogyban napjainkig fennmaradt talpas-favázas népi építészet emlékeinek az utókor számára történő megőrzése a szabadtéri néprajzi gyűjteménybe történő áttelepítésével. Egész évben várja látogatóit színvonalas hagyományőrző programjaival.