Szép nyári nap - Neoton musical elaődás 2025-ben több alkalommal is látható a Veres 1 Színház előadásában. Szép nyári nap / Foltos farmerek az út mentén / Szép nyári nap / Sokan vándorolnak úgy, mint én – hangzik fel a Neoton Vándorének című slágere a Veres 1 Színház új előadásában. A musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel van a jugoszláv határhoz. Ennek fontos szerepe van a történetben. A humorral és iróniával átszőtt musical szereplői fiatalok, akik „önként” vállalták a nyári melót.
Kiemelt ajánlat

A nagy sikerű Böhm György – Korcsmáros György – Pásztor László – Jakab György – Hatvani Emese: SZÉP NYÁRI NAP - NEOTON MUSICAL előadás 2025-ben Veresegyházon is látható a nyár folyamán július 6-án a Mézesvölgyi Szabadtéri Színpadon a Veres 1 Színház előadásában. A Szép nyári nap című musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel van a jugoszláv határhoz. Ennek fontos szerepe van a történetben. A humorral és iróniával átszőtt musical szereplői fiatalok, akik „önként” vállalták a nyári melót.
Jegyvásárlás

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2025. júliusában három alkalommal látható a Rudolf musical. Az előadás a Győri Nemzeti Színház és a Margitszigeti Színház közös produkciója. Augusztusban pedig két alkalommal a Shrek, a musical előadás Budapesten nagyszerű szereposztással. Az előadás József Attila Színház és a Margitszigeti Színház közös szabadtéri bemutatója.

Másik Lehel – Vizeli Csaba: A púpos című kalandos romantikus musical új időpontban 2025. július 6-án 20.00 órakor látható Komáromban, a Monostori Erődben a Magyarock Dalszínház előadásában. Paul Féval számos filmfeldolgozást megélt műve alapján készült nagysikerű új magyar musical. A nagyszabású sztárszereposztásban színpadra állított kalandos, romantikus műben Lagardére lovag története hosszú idő után végre a musicalszínpadon is megelevenedik.

Mamma Mia musical előadások a Madách Színház műsorán online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. Ne maradjon le erről a fantasztikus előadásról! A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A musical zenéjét kizárólag ABBA-dalok alkotják, és a darab címe is az egyik elhangzó sláger címe lett.

A Mamma Mia! musical az ABBA svéd pop/dance együttes slágereire íródott. A darab Judy Craymer producer ötlete volt, aki a Sakk c. musical 1983-as londoni bemutatóján dolgozott együtt a szerzőkkel, Björn Ulvaeus-szal és Benny Andersson-nal. A „The Winner takes it all” c. dalról jutott eszébe Judy Craymernek, hogy az ABBA-dalokból színpadi mű is készülhetne.

Monte Cristo grófja musical előadások a Budapesti Operettszínház műsorán 2025-ben. Online jegyvásárlás! A Monte Cristo grófja egy igazi, nagy ívű, romantikus musical Dumas regénye alapján. Szerelem, intrika, bosszú, szenvedély Szomor György dalaival, Pozsgai Zsolt átdolgozásában. Emberi drámák, sorsok, a jó és a rossz megítélése, ami olykor nem is olyan egyszerű.