Turizmus Program

Fénykiállítások

Kék Zónák

Kastély élmények

Csoki workshop

Előszilveszteri gálavacsora

Európa-élményközpont

TOP 100 úticél

Jegyvásárlás

Idén is nagyszabású gálakoncerttel búcsúztatja az évet a világon egyedül álló 100 Tagú Cigányzenekar

Múzeum

Időrend

A Dreher Söripari Emléktárban megtalálható minden, amit a sörről és a Dreher Sörgyárakról feltétlenül tudni kell. Az országban és nemzetközi szinten is egyedülálló tárlat 1979 óta a gyár és a söripar történetének, eszközeinek állandó kiállítása. A Kőbányai Sörgyár ugyanis 1979-ben, fennállásának 125. évfordulóján nyitotta meg a Söripari Emléktárat, amely a megnyitásának 40 éves jubileuma alkalmából került felújításra. A sörgyár a Dreher Antalról elnevezett út elején egy modern és interaktív sörtörténeti kiállítás várja a látogatókat.

Csodálja meg az ország legnagyobb összefüggő rokokó falfestmény-sorozatát! Ismerkedjen meg az edelényi kastély és lakóinak történetével egy 3D-s kisjátékfilmen keresztül majd fedezze fel a meseszép épületet és parkját idegenvezetéssel. Időközönként meghirdetett tematikus hétvégéken jelmezes tárlatvezetés is várja Edelényben. A többórás program után jól fog esni egy kávé a kastély előkelő kávézójában.

A múzeum állandó kiállítása: Hévíz évezredei - régészeti kiállítás. A római hadsereg évszázadai címmel tekinthető meg időszaki kiállítás.

Eger város csodája a látványtár. Különleges régiségek múzeuma. Antik, műtárgy és régiségből álló gyűjtemények tematikus elrendezésben. Kreatív, látványos, élvezetes, interaktív kiállítás. Jöjjön el hozzánk egy 19. századi időutazásra!

Az Egri Road Beatles Múzeum Magyarország első állandó Beatles gyűjteménye, Közép-Európa Beatles múzeuma. A múzeumot két barát a The Beatles zenekar iránti szenvedélye hívta életre. Peterdi Gábor és Molnár Gábor évtizedek óta gyűjtik a Beatleshez kapcsolódó hangzóanyagokat és relikviákat, ezeknek ad végre méltó helyet a Hotel Korona Eger. Molnár Gábor, a Halhatatlan Beatles című könyv szerzője, a hatvanas évek végétől napjainkig több száz lemezhez, DVD-hez és egyéb Beatles emlékhez jutott hozzá, míg Peterdi Gábornak 1978 óta a hang- és videó anyagok mellett számos értékes tárgyi relikviát, könyvtárnyi szakirodalmat és korabeli kiadványt sikerült megszereznie. A kiállítás Eger patinás belvárosában, a Csiky Sándor utca 30. szám alatt, a Hotel Korona Eger termeiben, illetve a pincéjében került kialakításra. A szervezők a kornak megfelelő technikai színvonalon vezetik végig a látogatót a zenekar történetén.

Az Egri vár Eger nagy történelmi múltú vára. A hozzá fűződő leghíresebb történelmi esemény az 1552-es ostrom. Az egri vár ma védett műemlék, melyben a Dobó István Vármúzeum működik. Az állandó kiállításokon bemutatjuk a vár történetét, föld alatti erődrendszerét, a középkori büntetési módokat és ezek eszközeit. A kőtárban megtekinthetők az elpusztult katedrálisok maradványai, a hősök termében az 1552-es várvédelmet irányító várkapitány, Dobó István márvány síremlékének fedőlapja. A várban található Egri Képtár hazánk egyik jelentős képzőművészeti gyűjteménye, mely németalföldi, itáliai, osztrák és magyar festményeket őriz. A vár történelmi hagyományait a kiállítások mellett programokkal is igyekszünk feleleveníteni. Az állandó kiállításokon bemutatjuk a vár történetét, föld alatti erődrendszerét, a középkori büntetési módokat és ezek eszközeit.

Hazánkban a nemzeti örökséget és az egyetemes kultúrát képviselő műtárgyállomány jelentős része egyházi tulajdonban van: ezek nyilvántartása, gondozása és tudományos feldolgozása mind az egyház, mind az állam közös érdeke. Kulturális életünk egészére nézve egyre nélkülözhetetlenebb, hogy a szakrális - nem egyszer történelmi - hagyományokat őrző értékek szerves részeivé váljanak a tudományos kutatásnak és a hazai közművelődésnek.

A gyűjtemény 1992-ben a cikádori apátság alapításának 850. évfordulójára készült, s Bátaszék egyházi emlékeit mutatja be. A textíliák közül figyelmet érdemelnek a régi zászlók. A Szent Orbán pápát ábrázoló 18. századi zászló érdekessége, hogy az akkori Bátaszék ott látható a Szent pápa lábainál. A Szent Katalint ábrázoló zászló a 19. század elejéről származik, 1848-ból a bátaszéki céheké, a 19. század végéről pedig a Máriazelli-társulat festett zászlója. Figyelmet érdemel a 18. század közepéről származó arannyal dúsan hímzett miseruha is.

A földszinten és emeleten látható zenélő szerkezetek az elmúlt 200 év muzeális ritkaságait mutatják be. Fonográfok, gramofonok, zenélő és fuvolajátékos órák, gépzongorák, verklik, sípládák, óriási zenélő gépek láthatók itt.

Megújult arculattal, egyedülálló látnivalókkal várja az érdeklődőket, magánszemélyeket éppúgy, mint a rendhagyó órára érkező általános vagy középiskolai diákokat a ELTE TTK Természetrajzi Múzeuma Budapesten. A látnivalók közül kiemelendő az 1774 óta létező Ásvány- és Kőzettár, amelynek legfontosabb darabjait ma is a 19. századból fennmaradt, műemlékké nyilvánított bútorzat őrzi.

1...161718...73

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Legjobb élmények