Tiszaföldvár egykori mezőváros a Tisza folyó középső szakaszának bal partján. A várostól legközelebb északra Martfű, délre Cibakháza helyezkedik el. A település már az újkőkor óta lakott, a megélhetést az idők során a szántóföldek, a szőlő és főként az állattartás jelentette. Tiszaföldvári programok, események, rendezvények naptára.

Nézőművészeti Főiskola - színházi előadás
Tiszaföldvár egykori mezőváros a Tisza folyó középső szakaszának bal partján. A várostól legközelebb északra Martfű, délre Cibakháza helyezkedik el. A település már az újkőkor óta lakott, a megélhetést az idők során a szántóföldek, a szőlő és főként az állattartás jelentette. Tiszaföldvári programok, események, rendezvények naptára.
Szentantalfai programajánló. A szőlő- és bortermelő, hagyományőrző település egész évben programokkal, rendezvényekkel várja a látogatókat. A Nivegy-völgy népszerű turisztikai látnivaló, a völgyben kanyargó Csorsza-patak borászati határvonal is, ugyanis a partjánál végződik a Füred-Csopaki Borvidék és a túlpartja már a Badacsonyi Borbirodalomhoz tartozik. Itt mindkét borkultúra gyümölcseit, ízét, zamatát ki lehet próbálni de számos kirándulási, túrázási útvonalat is kínál a környék.

A város szívében elhelyezkedő piac kerékpárral, tömegközlekedéssel és autóval is könnyen megközelíthető. Rövid idő alatt Esztergom pezsgő közösségi pontjává vált, ahol keddtől szombatig, valamint tematikus napokon vasárnap is várják a látogatókat. A hétköznapokon és hétvégéken egyaránt nyitva tartó piac szerdán, pénteken és szombaton kínálja a legtöbb helyi termelő kiváló portékáit és szezonális finomságait. Szombatonként közel 60 árus termékei közül válogathatnak az érdeklődők, köztük kézműves produktumok is megtalálhatók.

MNM Esztergomi Vármúzeuma programok 2025-ben. Kiállítások, tárlatok, emlékülések, állandó programok várják a várak és a történelem iránt érdeklődőket. A Vármúzeum a Magyar Nemzeti Múzeum filiáléja, az esztergomi vár bástyarendszerének déli pontján várja az érdeklődőket. A feltárt királyi palota megmaradt helyiségeit mutatja be, a palota termeiben berendezett kiállításból pedig Esztergom vár története mutatkozik meg. A vármúzeumban régész suli és múzeumpedagógiai foglalkozások is látogathatók, várnak mindenkit szeretettel!

Csemői programajánló. Virágvásár, főzőfesztivál, kulturális rendezvények, foglalkozások várják a látogatókat egész évben. A turisták is szívesen felkeresik a zöldövezetben lévő, háborítatlan természeti adottságokkal rendelkező települést. A bor kedvelőinek kellemes időtöltést nyújtanak a helyi pincegazdaságok. Több helyen működik lovasturizmus. A község külterülete erdővel borított jó kirándulóhely. A környékbeli tanyák a falusi turizmus kedvelőinek nyújtanak szálláslehetőséget.

Bánki programajánló. A Cserhát és a Börzsöny lábánál található településen a Bánki-tó népszerű üdülő és horgászhely, de Bánk egész évben színes programkínálattal, kulturális rendezvényekkel, fesztiválokkal, koncertekkel és számos kirándulási lehetőséggel is várja a látogatókat. Látogasson el Bánkra, ha egy hangulatos, természeti szépségekbe gazdag, igazi kistelepülésen pihenne családjával, baráti társaságával!

Lábatlani programajánló. Táncház, koncertek, fesztivál, családi és közösségi rendezvények egész évben. Lábatlan és a vele egyesített Piszke területe az újkőkortól lakott hely, mely Nyugat-Gerecse peremén helyezkedik el. Az arborétum és a legendákról ismert Szépasszony-kút és a Pisznice barlang mellett számos kirándulási lehetőség és természeti szépség várja a látogatókat Lábatlanban.

Tradicionális görög zenék és tánctanítás Zeys és barátai
Lábatlani programajánló. Táncház, koncertek, fesztivál, családi és közösségi rendezvények egész évben. Lábatlan és a vele egyesített Piszke területe az újkőkortól lakott hely, mely Nyugat-Gerecse peremén helyezkedik el. Az arborétum és a legendákról ismert Szépasszony-kút és a Pisznice barlang mellett számos kirándulási lehetőség és természeti szépség várja a látogatókat Lábatlanban.
Feketehegy-Szárazréten megépült új közösségi ház, a Farkasvermi úton, az iskola mellett változatos programokkal várja az érdeklődőket. Koncertek, kulturális programok, ünnepi események. A Szárazréti és Feketehegyi Közösségi Ház és Szabadtéri Szinpad Székesfehérvár egyik legfiatalabb kulturális közösségi tere, amelyet néhány év alatt megismertek és megszerettek a városrészben élők. A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ telephelyeként működik; igyekszik a kulturális, művelődési lehetőségeket a város központjától távolabb élők számára is elérhetővé tenni.