Pihentető, szórakoztató, ismeretszerző, élmény és aktív szabadidő programok minden korosztálynak. Egyéni és közösségi szabadidős programok sokasága családoknak, barátoknak, munkatársaknak lakóhely és úticél szerint.
Balatongyörökön ősszel is színes programokkal, látnivalókkal várjuk a pihenni vágyókat! A Nyitott Balaton rendezvénysorozat ideje alatt színes programokkal készülünk kedves vendégeinknek. Számos kulturális program, zenés előadások, templomkoncertek, bortúrák, emléknapok, kiállítás várja szeptembertől november végéig az egyik legkedveltebb balatoni üdülőtelepülésen a látogatókat!

Várjuk a Gyógyvizek Völgyében, a Mátra és a Bükk között. Egerszalók természeti képződményeivel, finom boraival, vizeivel, kő emlékeivel páratlan kikapcsolódást jelent az idelátogató vendégek számára. Egerszalókon igazi nevezetességként említhető a föld mélyéből feltörő hévízforrás. A hegyoldalról lefolyó gyógyvíz alkotta különleges teraszos mészkő képződmény fenséges látvány. Turisztikai látványosságként említhető a riolittufába vájt kaptárkövek és barlanglakások, melyek skanzenként látogathatók. Az Egerszalókon található barlanglakás-komplexum népi bemutató helyiségeknek, kézműves műhelyeknek, népi kézművességet oktató termeknek, borbemutató teremnek, kis szabadtéri színpadnak és egy tájháznak biztosít teret. Borászaink finom, tüzes borokkal, csodálatos riolttufa pincékben várják vendégeiket.

Balatonfűzfői programajánló. Események, rendezvények, fesztiválok, garantált- és fakultatív programlehetőségek Balatonfűzfőn. Művészeti, irodalmi és gyermekprogramok, foglalkozások egész évben a népszerű balatoni településen! Balatonfűzfő környékén számos a látnivaló; természeti szépség, kirándulóhely és túrázási lehetőségek várják a kikapcsolódni vágyókat.

Gyalogos, egyfordulós, nappali, középfokú (B kategóriás) pontbegyűjtő tájékozódási túraverseny. A verseny a következő célokat valósítja meg; a versenyzést kedvelő természetjárók részére lehetőséget biztosít tájékozódási képességük megmérettetésére és a Mátra hegység természeti szépségeinek megismerésére. A résztvevők számára alkalmat teremt a tájékozódási versenyekhez szükséges gyakorlati tapasztalatszerzésre.