Pihentető, szórakoztató, ismeretszerző, élmény és aktív szabadidő programok minden korosztálynak. Egyéni és közösségi szabadidős programok sokasága családoknak, barátoknak, munkatársaknak lakóhely és úticél szerint.

Deszki programajánló. Emléknapok, ünnepi rendezvények, faluház, adventi események várják a látogatókat. A hagyományőrző településen a deszki szerb családoknál a vendégváró asztalról nem hiányozhat a GIBANICA, ha erre járunk, érdemes megkóstolni! Az ország legnagyobb egybefüggő rózsakertje is itt található, Deszk határában virágzás idején illatos színes, egybefüggő rózsaszőnyeg uralja a látómezőt, mely egyaránt kellemes testnek és léleknek.

Csókakői programajánló. A helyi művelődési ház a különböző civil szervezeteknek, kulturális programoknak, kiállításoknak és az alkalmankénti összejöveteleknek biztosít helyet.Csókakő község Fejér vármegyében, a Móri járásban található. Az egyik legjellegzetesebb látványossága Csókakőnek a középkori vár.

Kapuvári programajánló. Kulturális és gasztronómiai programok, színház, fesztivál, koncertek, múzeumok várják az érdeklődőket. A Flóra Termálfürdő várja a gyógyulni, pihenni vágyókat egész évben. A Győrtől 50 km-re található település a Rábaköz és a Hansági medence találkozásánál található, természeti szépségekben gazdag, kirándulásra is tökéletes célpont!

3K – Kaszásdűlői Kulturális Központ programok 2025 / 2026. Tartalmas, izgalmas programokkal várják Önöket egész évben a 3K Kaszásdűlői Kulturális Központban, mely az Óbudai Kulturális Központ egyik tagintézménye. A legfiatalabbtól a legidősebbig minden korosztálynak kínálnak műsorokat, programokat. Előadások, beszélgetések, irodalmi események, komplex művészeti foglalkozások, bábszínház, workshopok várják az érdeklődődőket egész évben!

A Karmapa Ház - Kulturális és Meditáció Központot a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség a Belső Ösvény élő hagyományát gyakorlók közössége működteti. Arra törekszenek, hogy a szellemi-lelki fejlődés hiteles, gyakorlati ösvényének megtalálásában segítséget nyújtsanak nemcsak a buddhistáknak, hanem minden érdeklődőnek vallási elkötelezettségtől függetlenül.

Lekshe Láma tanítása – A Szív szútra

Duna Plaza programajánló. Magyarország első bevásárlóközpontjaként külön figyelmet szentelnek arra, hogy igazán jól érezd itt magad. A jellegzetes épületben számos nemzetközi és magyar kereskedelmi cég képviselteti magát, így közel 200 üzlet közül válogathatsz. Számos szolgáltató egység, 7 termes multiplex mozi, tágas éttermi rész és parkolóhely nyújt tökéletes bevásárlási és szórakozási lehetőséget annak, aki ellátogat a Duna Plázába.