Pihentető, szórakoztató, ismeretszerző, élmény és aktív szabadidő programok minden korosztálynak. Egyéni és közösségi szabadidős programok sokasága családoknak, barátoknak, munkatársaknak lakóhely és úticél szerint.
Gyula júliusban is változatos, nyári programokkal várja a városba látogató turistákat. Kiállítások, koncertek, színházi előadások, gasztronómiai rendezvények, sportesemények és még számos kulturális és szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja az érdeklődő közönséget. A Gyulai Várszínház nyári évadjának előadásai mellett, a hónap másik népszerű történelmi fesztiválja, a Gyulai Végvári Napok programsorozata is várja júliusban Gyulán a kikapcsolódásra vágyókat.
Kiemelt ajánlat

Igazi Sztárparádéval várja az érdeklődőket 2025. június 27. - augusztus 17. a Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál. A sok-sok szórakoztató, vidám, zenés és elgondolkodtató produkció között 4 új, saját bemutató is látható lesz a Várkertben felépített szabadtéri színpadon, amiből kettő ráadásul ősbemutató. A Gyulai Várszínház 8. alkalommal rendezi meg az Erdélyi Hetet, 3. alkalommal a Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválját. Idén magyar világsztárok (Muzsikás és Lakatos Mónika) lépnek fel a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztiválon és ismét lesz Irodalmi Humorfesztivál. A szervezők idén is kitüntetett figyelemmel fordulunk a fiatalabb korosztályok és a családok felé. Az előadásokra a jegyvásárlás már elkezdődött.

A Kemenes Vulkánpark Celldömölkön folyamatosan szervez különböző programokat - előadások, botanikai-, Eötvös- és vulkántúrák -, hogy a látogatók jobban megismerhessék a tűzhányók világát. Kicsiket és nagyokat is egyaránt lenyűgöző interaktív eszközökön keresztül kaphatunk információkat a vulkanológiáról, a Föld vulkánjairól, azok mindennapjainkra való hatásáról. A túrákon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges.

Gyulai Kisvonat áprilistól október végéig minden nap 10:00-20:00 óra között óránként. Kényelmes városnézés automata idegenvezetéssel mind a városba érkező vendégek, mind a helyiek számára. Élmény 30 percben, kultúrprogram keretén belül Gyula városának legfőbb nevezetességeit megtekintve, időjárástól függetlenül, indulás a Gyulai Vár és Almásy-kastély közötti megállóból. Fedezze fel a történelmi várost kisvonattal, gyerekeknek, felnőtteknek is kiváló kikapcsolódás és szabadidős program Gyulán!

Villányt, a történelmi borvidéket a borkultúra és borturizmus mellett a színes látnivalók, a rendezvények, a fesztiválok, a nyitott pincék, a dűlőfutás és még számos kiváló szórakozást és kikapcsolódást nyújtó program miatt is érdemes felkeresni. Villányban tavasztól őszig kulturális és gasztronómiai programokkal várják a természeti szépségekben gazdag városba érkező vendégeket. A legtöbb program helyszíne a Villányi Rendezvénytér, ahol a borváros számos eseménnyel fogadja a kirándulókat, látogatókat.

A komáromi Monostori Erőd 2025-ben is változatos programokkal várja az érdeklődőket. Kiállítások, fesztiválok, színházi előadások, családi programok, erődtúrák, kulturális és hagyományőrző rendezvények, koncertek színes választéka egész évben. Komáromban, a Monostori Erőd kézműves és interaktív foglalkozásokat is kínál, amely tartalmas program csoportoknak, iskolai osztályoknak, vagy akár céges csapatépítőknek is kiváló választás.
Jegyvásárlás

Fedezze fel a Monostori Erődöt, Komáromban! A Monostori Erődbe való érkezés utáni első programnak az erődtúrát szoktuk javasolni. A túra során a tárlatvezető körbekíséri a csoportot a túraútvonalon, összefoglalja az erődrendszer történetét, bemutatja az épületegységek funkcióit, történetekkel, anekdotákkal fűszerezve a sétát. A túravezető alkalmazkodik a csoport érdeklődéséhez. A túra érinti az istállót, Lőoktató termet, Legénységi szárnyat, az ágyútermet, a „Vörös árnyalatok” c. szovjet kiállítást, az életképeket, a Tiszti szárnyat, a Dunai bástyát és a kazamatarendszert.

Haditechnikai park látogatás Komáromban. A Monostori Erőd udvarán szabadtéri haditechnikai park várja az érdeklődőket. A lokátoros kocsik, tarackok és légvédelmi ágyúk a hidegháború fegyverkezéséből adnak ízelítőt. A hidegháborús fegyverek és járművek sorából kilóg a Kenyérmúzeum bejáratánál elhelyezett M.1901 típusú, Manfred Weiss művekben gyártott hordozható tábori kemence, amely szintén érdekes látnivaló a haditechnika szerelmeseinek, Komáromban.