Turizmus Program

Zsolnay Fényfesztivál

Utcazene Kavalkád

Balatoni borkoncertek

Tihanyi Levendulanapok

Balatonalmádi Nyár

Mézesvölgyi nyár

Hajókirándulások

Munkácsy kiállítás Hajdúszoboszló 2025
Munkácsy kiállítás Hajdúszoboszló 2025

Templom

Népszerűség

A Káptalandomb földrajzi elhelyezkedésénél és történelmi szerepénél fogva kiemelkedő szerepet játszik Győr életében. Sokszor nevezzük a város szívének is, nemcsak a szakrális életben betöltött szerepe miatt. Központjában a Szent István korában alapított székesegyház áll, de itt található a középkori eredetű Püspökvár, valamint Magyarország egyik leggazdagabb egyházművészeti gyűjteménye is. E gyűjtemény legszebb, legértékesebb darabjai – mintegy 90 csodás és különleges liturgikus tárgy – immár a nagyközönség számára is megtekinthetővé válik. A közel kilencven darab liturgikus ötvöstárgyat és textil-műremeket bemutató tárlat a bazilikán belül tekinthető meg,

Hévíz Egregy településrészén, a borozósor felé vezető út mellett látható a sokak által „zöld templomnak” is nevezett Jézus Szíve Templom. A templomot Bocskai János építész tervei alapján építették. A harangtorony a 20. század elején, a templomhajó 1994-95-ben épült fel.

A Csikászó-patak közelében, a Hidegkúti vadászház mellett található az erdei kápolna. 2017. szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján, Szűz Mária `születésnapján` adták át és szentelték fel az erdő és a rét határán megépített kápolnát. A dátumválasztás tudatos volt, ez az időpont az erdő- és vadgazdálkodásban is fontos szerepet tölt be. A kápolna központi részén láthatjuk a csíksomlyói zarándokhely Madonna-szobrának pontos, kicsinyített mását. Egész évben szabadon látogatható.

A Sarutlan Kármelita Szerzetesrend 1697-ben települt be Magyarországra. Szelepchényi György hercegprímás 50.000 forintnyi hagyatéka lehetővé tette számukra, hogy Győrben a Perger-féle házat, - mely a várbástyákhoz közel, s a Katonai Építészeti Hivatal szomszédságában volt - megvásárolják és 1699-ben ideiglenes kolostorrá alakítsák. Rövidesen elkészült a végleges rendház teve, az építkezést pedig 1732-ben fejezték be.

Az egyház kétezer éves történetében mindig akadtak olyan egyházi és világi hívek, akik a katonák lelki ügyeinek nehéz szolgálatát minden körülmények között vállalták. Mindig akadtak olyan papok, akik a szükségnek megfelelően, a katonák lelki gondozásának adták át magukat. Az állandó hadseregek szervezésének időszakától kezdve - ahol és amikor az egyház és állam kapcsolata azt lehetővé tette - az államok az egyházi hatalommal együttműködve, a hadseregek keretein belül egész, szervezetet állítottak fel avégett, hogy az a katonaság lelki gondozását az egyén és a haza szolgálatára lelkiismeretesen elvégezze.

A Tiszakécskei Szentháromság Templom Kécske falu a mostani katolikus templom körül helyezkedett el, nevét 1246-tól említik okiratok. Az eredeti templom a mostani helyén állt, de elpusztult a törtök uralom idején. 1989-ben öt kilométerre tőlünk északkelti irányban, Bög határában föltárták a Kincsem parti templom alapjait. A mi templomunk is hasonló lehetett. A terület birokosai voltak többek között Nagy Lajos király, Vezsenyi László, Kinizsi Pál. A török alatt elpusztult a falu, lakói hol Nagykőrösre menekültek, hol a Tiszától védettebb részre, a mostani református templom környékére. A török kiűzésekor mindössze 16 református család élt a mostani Ókécskén. A terület Abony város birtoka lett. Abony vezetősége telepített ide 300 katolikus családot a Felvidékről, Hont és Gömör vármegyéből, főként magyarokat, részben szlovákokat is. 1743-ban alapították újra a katolikus plébániát.

A művészet dombjának is nevezhetnénk a balatonboglári temetődombot. A rajta kialakított, és Szent Erzsébetről elnevezett park összeköti a legendás képzőművészeti tárlatoknak helyet adó két kápolnát, a Vöröset és a Kéket, melyekben már hosszú ideje nem tartanak istentiszteleti szertartásokat.

A templomot 1841-ben kezdték klasszicista stílusban építeni a római Pantheon mintájára, építészi előzménye valószínűleg az esztergomi Szent Anna plébániatemplom volt. A templom 1988-ban új orgonát kapott, melyet Paulus Frigyes orgonaépítő készített. Az épület fennállásának százötvenedik évfordulójára kívül és belül megújult.

A 12. század második felében emelt kiszombori rotunda a Dél-Alföld leginkább épségben megmaradt kora középkori építészeti emléke. A kívül kör alakú, belül hatkaréjos kialakítású, téglafalazatú templomforma kuriózum a magyarországi építészetben,

A Középkori Zsidó Imaház kiállítóhely Buda város középkori és kora újkori zsidó közösségének állít emléket a Táncsics Mihály utca 26. szám alatti lakóház földszintjén. A II. világháború pusztítását követő helyreállítás során, 1964-ben az épület földszintjének boltozatán héber feliratokkal kísért festett ábrákat fedeztek fel, majd a középkori eredetű helyiség rekonstrukciója után alakították ki a kiállítóteret.

1...345...10

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Legjobb élmények