Fejér vármegye a Közép-Dunántúl régióban található.A vármegye székhelye Székesfehérvár. Területén húzódik a Bakony egy része, a Vértes fő vonulatának nagy hányada, valamint a Velencei-hegység. Keleti részén természetes határa a Duna. Legnagyobb tava a Velencei-tó. A vármegyében nagyon sok kastély található. Ezek Móron, Fehérvárcsurgón, Iszkaszentgyörgyön, Lovasberényben, Csákváron, Dégen, Martonvásáron, Soponyán, Seregélyesen és Nádasdladányban találhatók. Gyógyfürdő található Vajtán és Agárdon. Természeti értékekben gazdag, híres a Velence-tavi madárrezervátum, és a Dinnyési-fertő természetvédelmi terület. Csókakőn vár magasodik.
A helyi hagyomány szerint államalapító királyunk, Szent István által is már látogatott bodajki kegyhely újkori felvirágoztatása a településen 1695-ben megjelenő kapucinus szerzeteseknek köszönhető. A koldulórendi barátok vélhetően a középkori alapokra kápolnát építettek, amelybe a környékbeli falvakba betelepített német ajkú lakosság körében nagy tiszteletnek örvendő Segítő Szűz Mária kegyképét . Várjuk a kedves zarándokokat országunk legősibb kegyhelyére. Kegyhelyünk a csodálatos kegytemplomból, a hozzá épült kapucinus rendházból, egy meghitt zarándokudvarból és egy festőien szép kálváriából áll. Bejelentkezni személyesen, vagy telefonon lehet. helyezték el.

A Bodajki Művelődési Ház és Könyvtár közösségi színtér. A művelődési ház a művelődés, a kulturált szórakozás színtere. Otthont ad szakköröknek, tanfolyamoknak, városi rendezvényeknek és különböző más programoknak. A könyvtár a tájékozódás, az olvasás színtere, ahonnan az olvasók dokumentumokat tudnak kölcsönözni. A könyvtárban lehetőség van a helyben olvasásra, de rendezvények látogatására is.

A Bodajki Vadászkastélyban látható Európa egyik legszínvonalasabb és legkorszerűbb, interaktív vadászati kiállítása. A kiállítás élményszerűen mutatja be a vadvilág szépségét, értékeit, a vadászat kultúráját, valamint a természetvédelem fontosságát. Felejthetetlen élmény családoknak, iskolai osztályoknak, az állatok és a természet barátainak és a vadászat iránt érdeklődőknek! A kiállítás megtekintése előtt-után tegyen sétát a békés kastélykertben és frissüljön fel a piknikpontokon. A gyerekeket három különleges erdei játszótér is várja.

Kevés olyan művészt ismerünk, aki még életében felépítette saját emlékművét és múzeumát, közéjük tartozik Bory Jenő. A vár története 1912-ben kezdődött, amikor Bory Jenő a Székesfehérvár melletti Mária-völgyben megvásárolta azt az egyholdnyi területet, ahol eleinte csak egy kis présház állt acélból, hogy a nyári szünetet családjával ott tölthesse.